Megjelent a NOE Levelek karácsonyi száma – Fókuszban a háziállatok

Reményeink szerint egy igazi, szerethető, születésnapi számot vehet kezébe az olvasó, hiszen 2022-ben lettünk 35 évesek és ezzel a lapszámmal zárjuk ünnepi évünket, s bizony a december ettől eltekintve is a várakozásról, majd egy születésnap ünnepléséről szól.

Négy felekezet négy püspökének ünnepi gondolatai s egy-két ünnepi novella is vár bennünket. Mi több, olvasóinknak köszönhetően sok-sok tagtársunk legkedvesebb karácsonyi verseit is fellelhetjük a magazint lapozgatva. Lapszámunkat Orbán Viktor miniszterelnök köszöntője nyitja, s megismerhetjük Hornung Ágnest, az új családügyekért felelős államtitkár asszonyt is. Azt is megtudhatjátok, hogy milyen állattartók is vagyunk mi, nagycsaládosok, s vajon mire kell figyelnünk velük kapcsolatban, hiszen ezernél is többen töltöttétek ki erről szóló kérdőívünket. Az állatvédelem kapcsán beszélgettünk Ovádi Péterrel, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossal, majd bekukkanthatunk a 2019-es Év Állatorvosa díjazottjához, s megtudhatjuk, miként telik egy állatorvos egy napja.

Ahogy szoktuk, helyi egyesületeinkről szóló rovatunkban bejárjuk ismét Tolnát-Baranyát, sőt az egész országot. S a végén jóllakhatunk Kata Konyhájának Karácsonyi Kedvencei közül válogatva.

Áldott, békés karácsonyt és örömökben gazdag boldog új évet kívánunk!

A szerkesztőség

Letöltés

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573