A mi történetünk a ’90-es évek közepén indult, mikor fiatal bohókás korunkban megismerkedtünk, de már az elején éreztük, hogy ez több mint fellángolás: egy életre szól.
Sok időnk volt úgy igazából megismerni egymást – szám szerint 14 év -, amikor először átélhettük azt, hogy család vagyunk egy gyönyörű kisfiúval. Az ő nevén sokat gondolkodtunk. Azt szerettük volna, ha később is tudja mennyire vártuk, akartuk őt. Szerintem sikerült megfelelőt találni: Nátán, a neve melynek jelentése ,, Isten adta” s így igaz, ő egy igazi, lassan 10 éves csoda.
A boldogságunk igazán nagy volt, de azt éreztük, hogy még hiányzik valami, nem vagyunk teljesek. Megszületett a döntés: szeretnénk még gyermeket. Második ,,kis” csodánk egy 4,5 éves igazi cserfes szőkeség. Csodásan rajzol, s nyitott a világ tudományának befogadására. Egyszerűen csodás.
Amikor Zitus még féléves volt, a férjem azt mondta, szerinte még kell egy harmadik baba. Először megijedtem, hogy milyen nehéz lesz két kicsivel, de azt mondtam, miért is ne. Három évvel ezelőtt megszületett Inez is, aki most már azt mondom, nagyon kellett. Ő a család kis bohóca, rá nem lehet igazán haragudni, mindenből próbál viccet csinálni.
Amikor valaki azt mondja, hogy minden gyerek más és más, azt gondoljuk fiatalon, hogy á miket beszél, de most már tudom, ez így igaz. Hisz mi is egyformán próbáljuk nevelni mindhárom gyermekünket, de mindegyiket máshogy kell. Ha valakinek ma tanácsot kellene adnom, hogyan nevelje a gyermekét/gyermekeit, azt mondanám, előbb jól figyeld meg és ismerd meg őt/őket úgy igazán.
Érdekes dolgokra lehet rájönni és megtanulni gyermekeink által, de ezt a tanulást nem adnánk oda semmiért, s hogy miért? Mert ők a minden, és velük együtt kerek a MI VILÁGUNK.
Bacsóné Margó
Hajdúsámson
