Pontosabban házrész, mindössze 29m2-es albérlet. Két pici gyerekkel így teltek házasságunk első évei.
Aztán megfogant harmadik gyermekünk, és szülés előtt egy hónappal saját családi házba költözhettünk (banki segítséggel). Hatalmas kert, saját focipálya, homokozó, hinta, csúszda – minden, ami egy kisgyermekes családnak szükséges a túléléshez.
Sokan úgy gondolják, előbb legyen ház, autó, egzisztencia, aztán majd jöhet a baba. Szerintünk ez fordítva működik. Ha igent mondunk egy újabb életre, megkapjuk az áldást hozzá. És itt anyagi áldásra is gondolok. Rábíztuk magunkat a Gondviselésre, és naponta tapasztaljuk, hogy nem egyedül kell megbirkóznunk a feladatokkal, nehézségekkel. Feladat pedig bőven akad. Egy ismerősöm azt mondta: „az anyaság ott kezdődik, amikor több gyermeked van, mint kezed…” És ha majdnem minden ujjadra jut egy ?!
Hét gyermekünk van, 16 év és 1,5 év között, és hogy mit is jelent ilyen nagycsaládosnak lenni?
Kalandot.
Mindig történik valami. Sok családi krónikánk gyűlt össze az évek során, amely emlékezetessé vált mindenki számára. Például amikor Berci fiunk addig nézte a kiskacsákat, míg belebukfencezett az Abaligeti-tóba. Vagy amikor Kőszegen másik irányba indult el a várból, mint mi és a kőfal takarása miatt nem vettük észre (mindössze 3 éves volt). Majdnem egy órán át kerestük.
Játékot.
Ha társasozni szeretnénk, nem kell a szomszédba menni játszótársakért. Minden karácsonykor bővül a repertoár egy újabb társasjátékkal. Ugyanígy mindig akad egy ping-pong partner vagy egy kosarazásra hajlandó tesó.
Találékonyságot.
Hétköznapi trükköket, túlélési technikákat sajátítanak el, mert egy nagycsaládban „farkas törvények uralkodnak”. Egyik mottónk: amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra…(megeszik a többiek)!
Alkalmazkodást.
Azt nagyon. Nincs külön szoba, saját íróasztal és a „ki használta már megint a fülesemet?” kérdések mindennaposak. De az élet nem remeteség. A suliban, munkahelyen ugyanúgy emberekkel vagyunk körülvéve, akik ráadásul különböző családi háttérből érkeznek. Ezt is megtanulják.
Odafigyelést, gondoskodást.
Olyan jó látni, amikor a 9 éves lányom megmossa a 6 éves húga haját, mert ugye anyának is csak két keze van. Vagy amikor a 16 éves kamasz fiam tisztába teszi a kisöccsét. Neki már nem lesz probléma ellátni egy csecsemőt.
Önállóságot.
„Oldd meg egyedül!”- lehet, hogy kegyetlennek hangzik, de nagyon tanulságos. Megoldja. Egyedül. Ügyesen. Az önbizalma ezáltal erősödik, a problémamegoldó készsége pedig folyamatosan fejlődik. A 10 éves elindítja a mosógépet, ha a kedvenc ruhája koszos, kivasalja az ingét, ha szüksége van rá, vagy megjavítja a defektes biciklit, hiszen apának is csak két keze van.
Lemondást.
„A búzaszem halála bő termést hoz…”
Karácsony közeledtével végignéztem a kissé rumlis, koszos házon, eltemetve a vágyamat, hogy nagytakarítással és sütögetéssel készüljek az ünnepre. Aztán rájöttem valamire. Lehetek hálás ezért az állapotért, mert ha évek múlva kiürül a ház, patika tisztaság és gyönyörű rend lesz, de ezzel együtt csend, üresség és talán magány…
Szervezettséget.
A legjobb logisztikus a sokgyermekes anyuka. Ha nem tervezem a heteket, napokat előre, nem biztos, hogy a gyerek odaér az edzésre vagy én a növendékhangversenyre, lesz tiszta ruha, ünneplős cipő, edzős cucc…stb. Ami nem kerül bele anya naptárába, az nincs. A legnagyobb kihívást eddig az egy hétre szervezett öt anyák napi műsor, és az egy időben tartott szülői értekezletek jelentették. Mindenhova én sem érek oda, de az információt igyekszem begyűjteni.
Rugalmasságot.
Szülő tervez, gyerek végez… ha több a gyerek, akkor a nagy számok törvénye szerint nagyobb eséllyel borul a terv. Nem csak tervezni tanulunk, hanem újratervezni is. Előfordult, hogy a karácsonyi nagy családi összejövetel előtti héten lettek bárányhimlősek, egyszerre négy. Aztán következő húsvétkor skarlátosak… Bár nem vagyok egészségügyi szakember, a gyerekorvosunk viccelődve mindig azt mondja: egy ügyeletet már simán ellátnék.
Változatosságot.
Számunkra fontos a gyerekek nevelésében a zene és a sport. Sokféle hangszerről van tapasztalatunk: zongora, dob, furulya, harsona, fuvola, gitár. Valamint tudjuk mi fán terem a kajakozás, röplabdázás, kosarazás, atlétika, ritmikus sportgimnasztika… és a legkisebb még nem is választott.
Kockázatot.
Ezt a részét csak is a Jóistennel merjük bevállalni. Mert mi van, ha… nem lesz munkája… beteg lesz…stb. Senki sem biztosíthatja be a holnapot, akárhány gyereke is van. Számunkra a hit egy biztos alap, és a sziklára épített családunk bírja a viharok szeleit.
Végezetül jó vastag bőrt, ami elviseli a „Hogy bírjátok?”, „Lesz még?”, „Ti nem használtok semmit? (értsd:fogamzásgátlót)” című épületes, megválaszolhatatlan kérdéseket. Amíg testvéreimmel kicsik voltunk (öt testvérem van), édesanyámat mindig elsajnálták. Amikor felnőttként körülvettük, mindig irigyelték… hát még most, hogy húsz unokával dicsekedhet! Köszönöm, jól vagyunk, jó helyen és jó társaságban!
Jobbágy Zsuzska és a Tóthok
Kaposvár
