„Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá”
Férjemmel az 1. Sikondai HázasHétvégés táborban ismerkedtünk meg 2005-ben, ahol mindketten gyerekvigyázóként „dolgoztunk”.
Mindketten nagycsaládról álmodtunk, és már az első randinkon megállapodtunk, hogy 4-6 gyereket szeretnénk. Végül 5 kislányt adott nekünk a Jóisten, és sokszor hiszem azt, hogy túlértékelt minket. Nehezen bírunk a feladattal. És ekkor kaptuk a felkérést, hogy írjunk cikket a nagycsaládos élet örömeiről.
Rita, Bori, Terka, Ilka és Margó szép sorban születtek kb. 2 évente. Most a legidősebb 11 éves, a legkisebb 2.
Amikor alszanak, olyan béke van a házban, és nem is értem, hogy napközben miért voltam olyan feszült és ideges. Hisz szépek és egészségesek. Mindenki a csodájukra jár.
Sokszor érzem úgy, hogy túl sok ez nekem, nem vagyok jó 5-gyerekes anya. Nekem csak egy tesóm van, férjemnek szintén, nem tudtuk, mire vállalkozunk. A mindennapok hangosak, feszkósak, sokszor van őskáosz, valamelyik mindig ellenkezik, vagy csinál olyan dolgot, ami az életkorának már nem megfelelő (pl. 5 évesen bepisil délben, mert aznap még nem volt wc-n). Mindennapos a könyörgés a „menj pisilni”, „gyere enni”, „menj fürödni”, „öltözz fel”, „ne csináld”, „ne bántsd a tesódat”. stb. Papagájnak érezzük magunkat a férjemmel. Sokszor annyira veszekednek, sőt, verekednek, hogy azt gondolom, nem is szeretik egymást. Aztán ha az egyik elmegy egy hétvégére nagyszülőkhöz, vagy egy hétre táborba, akkor a többiek hiányolják.
Nem jut elég idő rájuk egyesével, még így se, hogy otthon vagyok gyesen, de remélem, hogy igaz a mondás: „A legtöbb, amit egy gyereknek adhatsz, egy testvér.”
Szeretem a nagycsaládomat, szeretek feltűnést kelteni Velük. Bevonulni a templomba és elfoglalni egy teljes padot; vagy osztálytalálkozón elmesélni, hogy 5 kislányom van … Az emberek megdöbbennek, és azt kérdezgetik, hogy bírom. Nincs választási lehetőségem, csinálni kell a mindennapokat. Sokszor csak a túlélésre hajtok. De ahogy nőnek, egyre több lesz a szabadidőm, amíg meg nem érkeznek az unokák sorban:) Azt hiszem elintéztük, hogy sose unatkozzunk, és sose legyünk magányosak. Remélem!
Pólya-Varga Judit és Pólya Gábor
Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület
