A magyar kultúra, a magyar néptánc hozott össze bennünket, hiszen egy néptáncegyüttesben találkoztunk és lobbantunk szerelemre egymás iránt. A néptánc, és az ezt körülvevő hagyományos népi kultúra, azóta is meghatározza nem csak a mi, hanem az egész családunk és mondhatni, hogy az egész környezetünk életet. Néptáncegyütteseket vezetünk, gyerekeket tanítunk, és próbáljuk ezt a szellemiséget teljes egészében megélni. Tudatosan költöztünk egy határ menti apró falvacskába, hogy nyugodt, emberléptékű környezetet teremthessünk gyermekink számára. A tavalyi évtől pedig a falu vezetésében és civil életében is aktívan részt veszünk.
Idén lesz húsz éve, hogy összeházasodtunk, ez idő alatt négy gyermekünk született. Az idén fura, rendkívüli körülmények között leérettségizett egyetlen lányunk Anna, nyolcadikba lépett Soma, a hatodikba Ignác és a középső csoportot kezdi szeptemberben legkisebb fiunk Mór.
Négy gyerek mellett mi is tudjuk, hogy a nagycsaládos lét nem csak előnyökkel, hanem komoly (néha még komolyabb) nehézségekkel is jár, azonban úgy gondoljuk, hogy ez egymással és a gyermekeinkkel töltött boldog pillanatokat semmi nem tudná helyettesíteni. A velük közösen elvégzett ház körüli munka, a felszabadult közös játék minden nehézséget egy pillanat alatt képes elfeledtetni. Az ünnepeket pedig feledhetetlenné teszi a közös készülődés, nyüzsgés a konyhában, az estébe nyúló társasjátékozás, közös filmnézés.
Persze sokszor felmerül bennünk, hogy vajon elég időt, energiát tudunk-e szentelni a gyerekeinknek, nem érzik-e egymáshoz képest elhanyagolva magukat? Az idő- és energiahiány miatt adódó bűntudat legjobb ellenszere, ha segítjük a gyerekeinket abban, hogy kialakítsák és megéljék saját egyéniségüket. Azt erősítsük bennük, amiben erősek úgy, hogy közben gyengeségeiket is fejlesztjük.
A munkánkból adódó edzőtáborokba, estébe nyúló táncpróbákra, hétvégi szereplésekre, fesztiválokra természetesen együtt megy a család apraja-nagyja. A gyermekeknek ebből adódóan soha nem volt gondjuk a kapcsolatteremtéssel, egy új közösségbe való beilleszkedéssel. Az is természetes számukra, hogy ne csak sodródjanak társaikkal, hanem aktívan kapcsolódjanak be a közösségbe, véleményüket vállalva alakítsák, formálják is azt. A nagycsaládos létnek és a népi kultúrának köszönhetően valamennyien alá tudják rendelni céljaikat a közösségnek, annak érdekében kamatoztatva tehetségüket.
Minden családban fontos, egy nagycsaládban pedig elengedhetetlen, hogy minden családtag szerepét és feladatát megtaláljuk, hogy mindenki fontosnak és különlegesnek érezhesse magát. Anna gondoskodik a kisebbekről, mos, főz, takarít, szombatonként dolgozik, Soma és Ignác a férfias munkákban vállalnak szerepet, Mór pedig ott segít, ahol csak alkalma nyílik rá. Egymás tanítói és játszótársai. Persze azért ezt az idilli képet sokszor szakítják meg veszekedések, de a nap végére mindig sikerül megoldani a problémákat, konfliktusokat, hiszen a vacsoránál az asztali áldás után mindig elhangzik a család minden tagja szájából, hogy: „Legyen békesség köztünk mindenkor!”
A nagycsaládos élet során mi szülők is számos váratlan helyzettel találjuk magunkat szemben, így idővel megtanulunk nem megijedni ezektől, nem ráfeszülni a dolgokra, hanem rugalmasan és gördülékenyen alkalmazkodni a kialakult helyzethez, egymás életéhez. Azt hiszem, hogy minél több gyereket nevelünk, annál többet veszítünk a szilárd és megkérdőjelezhetetlennek tűnő meggyőződéseinkből, de ezzel együtt rugalmasabbá és elfogadóbbá is válunk, amit aztán a gyerekeink is elsajátítanak.
Sokszor kérdezgetjük gyermekeinket, hogy ők, ha felnőnek hány gyereket szeretnének, a többségük válasza 3-4. Ez is megerősít bennünket abban, hogy több előnyét látják a nagycsaládos létnek, mint hátrányát, hiszen „Nagycsaládban élni jó!”
Frank Anita, Léber László
Anna, Soma, Ignác, Mór
Várbalog
Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete
