25 éve, még a házasságunk elején elhatároztuk, hogy 5 gyermekünk lesz, pedig a férjemnek és nekem is egy – egy testvére van, tehát nem tapasztaltuk meg a nagycsaládos életet korábban.
Úgy hozta az élet, hogy 7 csodálatos gyermekünk született, két lány és öt fiú. Nikolett, Barnabás, Dominik, Márton, Zsombor, Gellért és Lilla. Én többször is megtapasztalhattam, hogy az áldott állapotnál nincs csodálatosabb érzés a világon. Sajnos betegségem miatt nem vállalhattunk többet.
Sok szeretet, türelem és idő szükséges a gyerekek neveléséhez, tereléséhez, de úgy gondoljuk ez az élet értelme. Világra hozni egy kis lényt, formálni, óvni, szeretni, és figyelni, hogy milyen csodálatos gyerekek, felnőttek lesznek belőlük. Ez nem befektetés, de sokszorosan visszakapjuk azt a szeretetet, amit ők igényelnek. Bár természetesen előfordulnak súrlódások, viták, sértődések a gyerekek között, de ők is érzik, hogy ez a szövetség különleges és mindig tudnak egymásra számítani. Felnéznek egymásra, segítik egymást.
Sokszor megkérdezik tőlünk, hogy bírjuk, hogyan tudjuk szervezni az életünket. A nagycsaládos élet számunkra természetes. Nem szoktunk azon gondolkodni, hogy mennyi feladatunk van nap mint nap, csak tesszük a dolgunkat. Persze sokszor belefáradunk, ingerültek leszünk. Van, hogy kevésnek találjuk az időt, amit egy-egy gyermekre tudunk fordítani.
A sok gyerek folyamatosan sok feladatot ad, néha belefáradunk, de mindez előre visz minket, energizál. Azt gondolom, a gyerekek konzerválnak minket.
Vállakozóként dolgozunk, szinte a nap 24 órájában együtt vagyunk a férjemmel. Tudatosan dolgozunk így, mert ennek előnye, hogy a munkánkat igazítani tudjuk a gyerekek délutáni programjaihoz, nyáron pedig nagyon sok időt tud együtt tölteni a család.
Két nagyobb gyermekünk már nem velünk él. Idén négyen egyidőben táboroztak, így csak a hatéves kislányunk Lilla volt otthon. Akkor tapasztaltuk meg, hogy mennyire más az élet hangos gyerekzsivaj, nevetgélés és kiabálás nélkül. Lillának is nagyon hiányoztak a többiek. Nem mondom, hogy nem esett jól a csend, a nyugi, de csak azért, mert tudtuk ez csak pár napig fog tartani. Aztán megjöttek, egyszerre meséltek, bőröndnyi mosnivalót hoztak, de nekünk ez a boldogság.
Ha újból kezdnénk, akkor is így tennénk, sok gyermeket vállalnánk. Hálásak vagyunk, hogy így élhetünk.
Kubikné Vincze Ildikó és Kubik Zoltán
Intarzia Újpesti Nagycsaládosok Egyesülete
