Amikor az ember családot alapít, sok mindent szeretne, tervez. De sajnos nem mindenkinek adatik meg a gyermekáldás vagy úgy gondolják, hogy majd később, még ráérnek.
A Jó Isten három fiúgyermekkel áldott meg minket: Dániel-Viktor (18), Adrián-Dominik (16) és Patrik-Alex (10). Mindhárom fiam egy külön személyiség, más-más temperamentummal, de egyforma érdeklődési körrel, mivel mindannyian szeretik az informatikát, a programozást, még a kicsi is.
A családommal Kárpátaljáról származunk, a gyerekek is ott születtek. És igen, bevállalni három vagy több gyermeket Ukrajnában nem kis nehézséggel jár (többnyire anyagi nehézségekbe ütköznek a kint élő családok). A legkisebb gyermekünk születése után KMNE (Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete) tagok lettünk, ahol egy nagyon jó kis közösség kovácsolódott össze hasonló eszmékkel, életvitellel és természetesen gondokkal. Az áttelepülésünk után nem volt kérdés, hogy az Anyaországban is egy ilyen közösséghez szeretnénk tartozni.
Magyarországra való költözésünk után nem volt könnyű mindent újra kezdeni: új környezet, új iskola, új közösség, új munka… De megbirkóztunk vele. Hála a Jó Istennek, a gyerekek is jól be tudtak illeszkedni és ez a legfontosabb. Nagyon szeretünk itt élni, de természetesen néha a szívük visszahúz Kárpátaljára.
Mindig három gyermeket szerettem volna, a fiúk mellé egy kislányt is. Három fiam született és már nem tudnám nélkülük elképzelni az életem. Főképp a férjem nagyon büszke arra, hogy három fiú édesapja lehet. A fiúk az édesapjuk nyomdokaiba szeretnének lépni, mivel a férjem gépészmérnök-informatikus, a fiúk is ezt szeretnék folytatni majd a jövőben. A nagy fiam nagyon szeret javítani, elektromos dolgokkal foglalkozni és amikor látom, hogy hárman összedugva a fejüket valamin munkálkodnak a nagy fiam irányítása mellett (Adrián és Patrik is mindig Danihoz fordulnak segítségért), a szívem tele van örömmel. Természetesen nem egyszer civakodnak, veszekednek, de tudják és a férjemmel is mindig mondjuk nekik, hogy az nem baj, ha nem egy véleményen vannak, de össze kell tartaniuk. Az összetartás a legfontosabb, egymásra mindig kell, hogy számítsanak.
A gyermek a legdrágább kincs, amit csak kaphat egy szülő. A gyermekvállalás, főképp három vagy több gyermek esetében nagy felelősséggel jár és sok-sok türelemmel. Nem megy mindig minden könnyen, sőt néha nagyon nehéz, de mind ez megéri, mert mit ér az ember gyermekek nélkül, a mosolyuk felvidítja a napjainkat, a gyermekeink a jövőnk, bennük látjuk vissza magunkat, hogy milyenek voltunk anno. Ha a fiaim elutaznak, akár csak két napig nincsenek itthon, üresnek érzem a házat, valamiféle hiányérzetem van. Mindhárom gyermekem a legdrágább és mindegyiket egyformán féltem és óvom.
Soha egy percre se bántam meg, hogy nagycsaládom van. És igen, nagycsaládban élni jó!
Ackermann Adrienn,
Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete
