A gyermek Isten ajándéka, öröm és boldogság!

16 és 17 évesek voltunk, amikor megismerkedtünk a középiskolában. Már akkor tervezgettük a közös jövőnket, és azt is megbeszéltük, hogy nagycsaládot, öt-hat gyermeket szeretnénk. Persze akkor még nem volt ismeretünk arról, hogy pontosan mivel is jár mindez,de megtapasztalva a kisgyerekes lét nehézségeit sem szegte kedvünk.. Befejeztük az iskolát, összeházasodtunk, munkába álltunk, majd mikor elérkezettnek láttuk az időt, közösen indultunk el az úton.

Hatalmas boldogság költözött a házunkba, mikor megérkezett hozzánk Benjamin, Kristóf és Rebeka, akikért nagyon hálásak vagyunk Istennek! Nagy öröm nézni, ahogy egyre csak cseperednek és egyre jobban kirajzolódnak a személyiségjegyeik, képességeik. Jó látni a testvéri szeretetet, csiszolódásokat, ahogy együtt fejlődnek, okosodnak. Mindeközben megtapasztaljuk, hogy gyermekeink mennyire különbözőek, ugyanakkor mégis hasonlóak.

Ahogyan ők is, mi is folyamatosan tanulunk, mindig adódik valamilyen új helyzet, ami még nem volt. Igyekszünk a rendelkezésünkre álló összes értékes időt kihasználni, minél többet gyermekeinkkel lenni és aktív életet élni. A mindennapok három kicsivel sokszor csapatmunkát kívánnak. Azonban családunk rengeteg vidámsággal és teli élettel néz szembe a sok-sok megoldandó feladattal, melyekben igyekszünk helytállni, és a legjobbat kihozni belőle.

Hosszú út áll még előttünk, sok korszakot, életszakaszt fogunk még átélni, de már most kíváncsian várjuk a folytatást!

 

Fuchsné Bujtás Mária és Fuchs Zsolt

Balatonalmádi

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573