MAGYAR CSALÁDSZERVEZETEK A BÉKÉÉRT

N Y I L A T K O Z A T

MAGYAR CSALÁDSZERVEZETEK A BÉKÉÉRT

A magyar édesanyák és édesapák, a magyar családok, magyar fiatalok mélyen átérzik a háború sújtotta Ukrajnában élő emberek szenvedését. Mi, e nyilatkozat aláírói továbbra is a béke, azaz a családok és az élet oldalán állunk és támogatjuk azon ukrajnai embereket, családjaikat, akiknek életét alapjaiban rengette meg a háború.

A családszervezetek elismerésüket fejezik ki a magyar egyházak, a civil szervezetek, az önkéntesek és a kormányzat páratlan összefogása, jól koordinált együttműködése kapcsán, mellyel az elmúlt hónap során több mint 500.000 háborús menekültnek – köztük időseknek, nőknek és gyerekeknek – tudtunk közösen életmentő segítséget nyújtani.

Arra bíztatunk minden magyar embert, hogy lehetőségeihez mérten továbbra is áldozatosan segítse a bajbajutottakat. A magyar családszervezetek sürgetik a háború mihamarabbi, tárgyalásos úton való befejezését, a magyarországi közéleti szereplőket pedig felelősségteljes megszólalásokra kérik ebben a válságos helyzetben, hogy elkerülhető legyen minden család rémálma: a háború kiszélesedése.

A gyermekeink, fiataljaink, családjaink biztonsága mindennél fontosabb. A jövő generációi iránt érzett felelősségünk a béke pártjára állít minket. Arra kérünk mindenkit, hogy április 3-án vegyen részt az országgyűlési választáson és szavazzon a békére, a biztonságos jövőre.

Az öt szervezet (Fiatal Családosok Klubja, Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Szent István Intézet) közös nyilatkozatához további szerveztek is csatlakoztak:

  • Apa Akadémia
  • Civilút Alapítvány
  • Családképző Fórum Egyesület
  • Egyszülős Központ
  • ERGO Európai Regionális Szervezet
  • igyiroken.hu blog
  • Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
  • Magyar Női Unió
  • Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége
  • Média a Családért Alapítvány
  • Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület
  • Ringató Alapítvány
  • Védőnőkért, új szülők- és újszülöttekért Alapítvány

Budapest, 2022. március 28.

A nyilatkozat letölthető innen.

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573