SAJTÓKÖZLEMÉNY: Kétezer nagycsaládos találkozott Kalocsán

Esemény időpontja:

Kétezer nagycsaládos, ezeréves város, sok program, egy esküvő – 35. alkalommal szervezte meg Őszi Találkozóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete
 2023. szeptember 16-án tartotta 35. Őszi Találkozóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Kalocsán, amelyre az ország minden pontjáról érkeztek családok.
Magyarország egyik legnagyobb közönséget vonzó családos programja az 1989 óta minden évben megrendezésre kerülő Őszi Találkozó, amelyre idén mintegy kétezren látogattak el, s élvezték a programokat a helyi és környékbeli családokkal közösen. A résztvevőket múzeumok, gyönyörű csipkék, a helyi ízek kavalkádja, a csodálatos népviselet, az ezeréves múlt, a Duna-part, az Érseki Palota, az Érseki Főszékesegyház és az Érsekkert várta. A találkozó fő célja épp az, hogy megismertesse a családokkal az ország, kulturális-, művészeti- és természeti értékeit, valamint építészeti és népművészeti örökségét, hagyományait. 2019 óta új hagyománya van a találkozónak. Minden évben egy (vagy több) fiatal pár esküvőjét rendezik meg Nagycsaládos esküvő néven. Idén egy pár esküvőjének megszervezéséhez és költségeihez járultak hozzá, akiket pályázati úton választottak ki. Az esküvő célja, hogy minél többen részesüljenek az esküvő öröméében, s minél többen kapjanak ezáltal is bátorítást, hogy egymáshoz kössék életüket.

A 16 ezer tagcsaládot számláló egyesület elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin elmondta: „Kalocsa csodálatos város, de a terek, a parkok, az épületek szépségét és értelmét a mi emberi találkozásaink, s a közös, együttesen átélt élmények adják. Az, hogy tudunk örülni egymásnak, tudunk örülni a város és környéke nyújtotta csodáknak. Amikor együtt kóstoljuk a kalocsai paprikát, akkor nemcsak az étel, hanem az élet íze lesz jobb. Amikor együtt nézegetjük, együtt próbálgatjuk a helyi népviseletet, akkor nemcsak a ruhánk lesz szebb, hanem az életünk is. Köszönöm a Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület tagjainak, az önkénteseknek, és Dr. Filvig Géza polgármester úrnak, hogy mindent megtettek értünk, s az Őszi Találkozó sikeréért.”

A város polgármestere, Dr. Filvig Géza hozzátette: „Nagy megtiszteltetés Kalocsa számára, hogy az idei évben az Érsekkertet választotta a NOE nagyszabású Őszi Találkozójuk helyszínéül. A városvezetés teljes vállszélességgel a rendezvény mellé állt, hiszen kiemelt feladatvállalásaink közé tartozik a kalocsai családok támogatása, a gyermekek nevelési körülményeinek javítása. Ennek érdekében az elmúlt években új óvodát és játszótereket adtunk át, illetve a régi óvodák infrastruktúráját, kültéri közösségi tereinket fejlesztettünk. Fontos számunkra, hogy a családok, kifejezetten a kisgyermekes családok számára Kalocsa egy vonzó és élhető település legyen. Emiatt külön köszönöm Kardosné Gyurkó Katalin elnökasszony megkeresését és pozitív hozzáállását szeretett városunk iránt. Bízom abban, hogy ez a rendezvény egy hosszú, közös és gyümölcsöző kapcsolat kezdete is lesz egyben! Szeretettel várjuk a NOE összetartó közösségének minden tagját Kalocsán, a hungarikumok fővárosában!”

A Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület vezetője, Kisné Szirtes Andrea kiemelte: „Nagy megtiszteltetés egy Őszi Találkozó megrendezése. Sok feladattal járt, de egyesületünk tagjai egységesen álltak mellé és munkájukkal segítik/segítették a találkozó létrejöttét. Remélem, minden részvevő megtalálja a szívéhez közel álló programot. A város múzeumai ingyenesen, illetve kedvezményes jegyekkel látgathatók. Természetesen bemutatjuk Kalocsa hungarikumait, hiszen egyedül a mi városunknak kettő is van: a népművészet és a paprika. A délelőtti esküvői hangulat után két koncert is lesz. Zárásként a Country Road együttes ad koncertet, melynek tagja több egyesületi tagunk is. Az együttes térítésmentesen lép fel, melyet ezúton is köszönök. Köszönöm továbbá Dr., Filvig Géza polgármester úrnak, hogy mellénk állt a megrendezésben és Kardosné Gyurkó Katalinnak, hogy megkaptuk a megrendezés jogát. Köszönöm minden önkéntesnek a munkáját.”

Budapest, 2023. szeptember 16.

További információ: Forgács Laura, NOE sajtó, +36 70 417 7508, forgacs.laura@noe.hu

Az 1987-ben alakult Egyesület jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 16.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.

 


Letöltés

SAJTÓKÖZLEMÉNY – ELKEZDŐDÖTT A SZÜLETÉS HETE

Esemény időpontja:

S A J T Ó K Ö Z L E M É NY

 ELKEZDŐDÖTT A SZÜLETÉS HETE

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a születés hete nyitányaként tartotta közel négyszáz gyermek és szüleik részvételével Babaköszöntő programját, amelynek célja a gyermekek megszületésének közös megünneplése és a születés hetével összhangban a gyermekvállalás népszerűsítése.  

 

A születés hete immár húsz éve indult útjára, és célja, hogy a szüléssel, a gyermekvállalással összefüggő kérdések, dilemmák kapcsán minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak a döntés előtt állók és a várandósok. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély adott helyet a születés hete nyitányaként zajló Babaköszöntő programnak, amelyen az előző évben született gyermekeket és szüleiket ünneplik. A NOE tagcsaládjaiban 415 gyermek született. Az esemény mottója egyben üzenet is: ahol gyermek születik, ott család születik. Kardosné Gyurkó Katalin megnyitó beszédében mindenkit arra buzdított, hogy merjenek boldogok lenni, merjenek kiteljesedett életet élni és merjék megmutatni azt a boldogságot, amely a gyermekkel költözik a szülők életébe. „Hiszem és vallom, hogy az életünk a gyermekkel teljesedik ki, velük lesz leginkább a sajátunk, mert belőlünk fakad.” Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár asszony is.

Budapest, 2023. május 8.

A sajtóközlemény letöltése

(fotó: Szabó Nándor, Vadócz Dávid)


Letöltés

Sajtóközlemény – Magyar Zarándokút XIII. évnyitó zarándoklata 2023. április 16-tól

Esemény időpontja:

A Magyar Zarándokút klasszikus „évnyitó” zarándoklattal indul, immár 13. alkalommal. Az elmúlt években kialakult szokásoknak megfelelően gyalogosan teszik meg az utat a Magyar Zarándokút zarándokai Esztergom és Baja között. Nyugalomban, békességben, szeretetben, a tényleges testi-, lelki-, szellemi megújulásuk, feltöltődésük érdekében, a Húsvét utáni „újjászületés” jegyében.

Idei „zászlós” zarándok: Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, aki gyalog teszi meg teljes utat. Kísérő zarándokok: Cserhátiné Kovács Edit, Csepeli Ildikó, Dézsi Erika, Majorcsics Gábor, Móricz Attila, Schadt Mihály, Rumi Imre.

A zarándokokat Scmittné Makray Katalin örökös zászlós zarándok és dr. Alberti Péter Esztergom alpolgármestere indítja útnak, 2023. április 16-án 8.00 órakor a Szent Adalbert Központ főbejáratánál.

Kardosné Gyurkó Katalin gondolatai a zarándoklatról:

„A zarándoklaton nem csak a zarándok indul útnak, útnak indulnak az otthon maradottak is. A zarándok hátizsákjában ott van a család, a gyermekek, ahogy a zarándokútra induló hiányát hordozzák ők is távollétében. Néha bizony kell, hogy hiányozzanak, néha kell, hogy hiányozzunk. A zarándoklat ilyen értelemben is közös, ilyen értelemben is családi élmény. Bármilyen célért is indul el a zarándok, azt csak akkor érheti el, ha azt visszatérve, az otthonában megtalálja, és az ő vágyuk és céljuk is a hazatérő zarándok: az egymásra találás. Az út célja gyakran nem is az előre kitűzött cél – bármilyen szép és értékes is az -, nem is maga az út, hanem magának a célnak, a valós igényeinknek a megtalálása.  A zarándoklat nem csupán önmagunkhoz, hanem másokhoz, a családunkhoz, és a keresztény közösség felé vezet, mert sohasem vagyunk egyedfül a világban, hiszen ott van velünk az Isten, ahogy a barátaink és a családunk is, s csak akkor érhetünk célt, ha megtaláljuk benne a magunk és szeretteink helyét: együtt, közösen. A hit, a remény és a legmélyebb emberi szeretet felé törekszünk, mert az az otthonunk, a valódi családunk. S minél többen vagyunk együtt, ahogy egy nagycsaládban a szülők és a gyermekek, annál tágasabb ez a világ, amelyért érdemes elindulnunk.”

Egynapos csatlakozásra bárhol van lehetőség. Szeretettel látjuk az érdeklődőket.

Részletes program: https://magyarzarandokut.hu/

Buen Camino!


Letöltés

SAJTÓKÖZLEMÉNY – Fiatalok a kisgyermekes családokért – adománygyűjtés

Esemény időpontja:

Budapest, 2022. november 4. – Ma kezdődik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a CBA és Príma  bolthálózat közös, „Fiatalok a kisgyermekes családokért” nevet viselő adománygyűjtő akciója, melyre immár hetedik alkalommal kerül sor. A már hagyománynak számító gyűjtéssel azoknak a kisgyermekes családoknak szeretnének segíteni, akikre az év vége, az ünnepek közeledte különösen nagy terhet ró. A gyűjtés során évről-évre több tonna élelmiszer- és más adomány gyűik össze, így egyre több családnak tudnak segíteni az adományokból összeállított ajándékcsomagokkal.

A gyűjtés két novemberi hétvégégén zajlik (2022. november 4-6., valamint 2022. november 11-13.) országszerte összesen 28 helyszínen. A gyűjtésben résztvevő áruházak listája:

PRÍMA áruházak
november 4-6. november 11-13. Áruház neve IRSZ Város Utca
Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Fogarasi 1148 Budapest Fogarasi út 45-51.
B22 Hegyvideki NOE B22 Hegyvideki NOE Hegyvidék Bevásárló Központ 1124 Budapest Apor Vilmos tér 11.
Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete Alsógödi PRÍMA Élelmiszerüzlet 2131 Göd Pesti út 72.
B22 Hegyvideki NOE Kárpát Csemege 1133 Budapest Dráva u. 22.
B22 Hegyvideki NOE B22 Hegyvideki NOE Kányakapu Csemege 1118 Budapest Budaörsi út 115.
Gazdagréti csoport Gazdagréti csoport Príma Élelmiszer Áruház – Déli 1013 Budapest Krisztina krt.37.
Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete Príma Élelmiszer Áruház – Érd, Pára 2030 Érd Bajcsy Zs.u.125-127.
Mányi NOE Csoport Príma Élelmiszer Áruház – Zsámbék 2072 Zsámbék Magyar u. 75.
NOE Csepeli Csoport NOE Csepeli Csoport Príma Corvin Átrium 1085 Budapest Futó utca 35-37
B22 Hegyvideki NOE Buda Gourmet Príma 1036 Budapest Bécsi út 38-44
Keresztény Nagy-Családos Egyesület Kőrös Környéki Nagycsaládosok Ergyesülete Príma Kecskemét 6000 Kecskemét Korona u. 2. Malom P.101 üzlet
Szilasmente Nagycsaládos Csoport Szilasmente Nagycsaládos Csoport Príma Jókai 1165 Budapest Jókai Mór utca 2.
Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Príma Legénybíró 1157 Budapest Legénybíró utca 2.
Szemünk fénye NÜE Szemünk fénye NÜE REMÍZ ÁRUHÁZ 1193 Budapest Üllői út. 266.
INSZE INSZE PRÍMA Csömör 2141 Csömör Laki sarok 3521 hrsz.
Mosolyvirág NADE Mosolyvirág NADE Sámson Príma 4251 Hajdúsámson Kiscsere utca 3.
Nagycsaládosok Aszódi Egyesülete Nagycsaládosok Aszódi Egyesülete PRÍMA Élelmiszeráruház 2173 Kartal Rákóczi utca 3.
Nagycsaládosok Veszprémi Egyesülete Fék ABC 8243 Balatonakali Pacsirta u. 1/a
Bakony Nagycsaládos Egyesület Bakony Nagycsaládos Egyesület Vonyarc ABC 8314 Vonyarcvashegy Rákóczi F. u. 2-4.
Szentendre-Szigeti Csoport HTZRT – 24.sz. Príma Élelmiszer üzlet 2016 Leányfalu Móricz Zsigmond u. 167.
Teti Gyermekeinkért Negycsaládosok Csoportja 13.számú Delikát csemege Príma 9023 Győr Ifjúság körút 36.
Família Nagycsaládosok Egyesülete 39.sz. Delikát. Príma 9012 Győr Új-Élet utca 26.
Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete 33.sz. Delikát. Príma 9200 Mosonmagyaróvár Kálnoki u. 19.
CBA áruházak
november 4-6. november 11-13. Bolt neve IRSZ Város Utca
Nagycsaládosok Mezőberényi Egyesülete Nagycsaládosok Mezőberényi Egyesülete 123 Komfort abc 5650 Mezőberény Kodály Zoltán 2
Mosolyvirág NADE Mosolyvirág NADE CBA üzlet 4030 Debrecen Ribizli utca 34.
Gerjeni Nagycsaládosok Egyesülete 206 CBA Élelmiszer 7134 Gerjen, Szent István utca 35.
Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület  Erdődy ABC 8100 Várpalota Erdődy Pálffy Tamás u. 31.
Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület Árpád ABC 8100 Várpalota Árpád u. 11.

A NOE és a CBA ezúttal is arra kéri a vásárlókat, hogy aki teheti, vegyen a szükségesnél egy-két termékkel többet, és adja le az áruházi gyűjtőpontokon a kijelölt hétvégéken. A gyűjtés során főleg a következő termékek adományozására buzdítják a vásárlókat: tésztafélék, rizs, konzervek, kakaó, pirospaprika, dió, mák, puding, babaápolási termékek, mosó- és tisztítószerek, apró játékok.

Közeleg a családosok számára az év egyik legmegterhelőbb időszaka, a karácsonyi szezon. Ilyenkor a kisgyermeket nevelő szülőknek megemelkednek a kiadásaik, akik több gyermekeket is nevelnek, azoknak pedig különösen megterhelő lehet ez az időszak. A nehéz helyzetben lévő családok javára idén immár hetedik alkalommal szervez adománygyűjtést a Nagycsaládosok Országos Egyesületének ifjúsági tagozata és a CBA. A gyűjtés során befolyt adományokból ajándékcsomagok készülnek majd, melyeket az egyesület még az ünnepek előtt eljuttat a legrászorulóbb kisgyermekes családokhoz.

 

További információ:

Forgács Laura, NOE sajtó- és titkársági referens

+36 70 417 7508, forgacs.laura@noe.hu


Letöltés

Idén is folytatja a nagycsaládosok térítésmentes nyaraltatását a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány

Esemény időpontja:

Idén is folytatja a nehéz helyzetben lévő egyszülősök és nagycsaládosok térítésmentes nyaraltatását a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány.

A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is mintegy 3200 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek. A rászorulók üdültetésének megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is.

Az elmúlt években több mint hatezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával. A világjárvány és az azt követő korlátozó intézkedések miatt a tavalyi évben három generáció: gyermekek, szülők és nagyszülők együtt vehettek részt a nyaraláson.  Noha a koronavírus járvány lecsengett, a következményeiként jelentkező negatív gazdasági hatások, mint a magas infláció, különösen nagy terhet ró az egyszülős és nagycsaládokra, amelyek nehezen tudják kigazdálkodni a nyaralás költségeit. Számukra teszi idén is lehetővé a kikapcsolódást a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány. Az egyszülős és nagycsaládosok a zalakarosi Hunguest Hotel Freyaban és a Balatontourist füredi és révfülöpi kempingjeinek mobil- és üdülőházaiban pihenhetnek. A július elejétől szeptemberig tartó időszakban mintegy 3200 családos nyaralhat 5 éjszakás turnusokban, félpanziós ellátással.  Az üdültetés 200 millió forintos költségét a Pro Filii Alapítvány állja.

A program sikeres lebonyolítása érdekében az alapítvány idén is együttműködési megállapodást kötött a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal. A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér családonként az üdültetésben résztvevőktől.

Az egyszülősök és nagycsaládosok számára biztosított nyaralási lehetőségről szólva Tóth Krisztina, a Pro Filii Alapítvány bírálóbizottságának elnöke elmondta: „Nagy öröm számunkra, hogy a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére idén is biztosítani tudjuk a nyári kikapcsolódást azok számára, akiket különösen sújtanak a háború kedvezőtlen hatásai. Az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, óriási szükség van a nehéz helyzetben élő családok megsegítésére, amelyben évek óta élen járnak a magyar tulajdonú Mészáros Csoport cégei, amelyek hozzájárulásukkal lehetővé tették eddig is a nagycsaládosok és egyszülős családok nyári pihenését”  – fejtette ki a Tóth Krisztina.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlás kapcsán kifejtette: „Minden szülő számára a gyermekei az elsők, rájuk gondol akkor is, amikor jó dolgok várnak rájuk, s akkor is, amikor gond terheli életüket. A Pro Filii Alapítvány által felajánlott üdülés mindkét helyzetre nagyon szép és nagylelkű választ ad. Azt üzenik, hogy bármilyen gazdasági helyzet is vesz bennünket körül, bármennyire is aggódunk a szomszédban dúló háború miatt, a gyermekeink üdülése, a nagybetűs élmény idén is vár rájuk az alapítványnak köszönhetően. Nem engedjük el 2022-ben sem a jövő, azaz gyermekeink kezét, mert értük dobban a szívünk, s ismét számíthatunk az immár Bölcső-díjas alapítvány támogatására – tette hozzá a NOE elnöke.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője a július 1-én induló üdülési program kapcsán úgy fogalmazott: „Sok egyszülős család számára a nyaralás, a pihenés csak álom – ha nehéz anyagi helyzetbe kerül egy család, az üdülés az első dolog, ami kimarad a család életéből. Ezért is rendkívül fontos, hogy azok az egyedül nevelő szülők és egyszülős gyerekek is eljuthassanak nyaralni, akik ezt saját erőből sehogy sem tudnák megoldani. Többszáz egyszülős családnak szereztek gyönyörű napokat az elmúlt két évben a Mészáros-csoport által támogatott nyaralások, sokan már az év eleje óta keresnek minket, hogy lesz-e erre idén is lehetőség. Nagyon örülünk, hogy azt válaszolhatjuk: „igen, idén is lesz nyaralás!”

A közlemény letölthető innen


Letöltés

MAGYAR CSALÁDSZERVEZETEK A BÉKÉÉRT

Esemény időpontja:

N Y I L A T K O Z A T

MAGYAR CSALÁDSZERVEZETEK A BÉKÉÉRT

A magyar édesanyák és édesapák, a magyar családok, magyar fiatalok mélyen átérzik a háború sújtotta Ukrajnában élő emberek szenvedését. Mi, e nyilatkozat aláírói továbbra is a béke, azaz a családok és az élet oldalán állunk és támogatjuk azon ukrajnai embereket, családjaikat, akiknek életét alapjaiban rengette meg a háború.

A családszervezetek elismerésüket fejezik ki a magyar egyházak, a civil szervezetek, az önkéntesek és a kormányzat páratlan összefogása, jól koordinált együttműködése kapcsán, mellyel az elmúlt hónap során több mint 500.000 háborús menekültnek – köztük időseknek, nőknek és gyerekeknek – tudtunk közösen életmentő segítséget nyújtani.

Arra bíztatunk minden magyar embert, hogy lehetőségeihez mérten továbbra is áldozatosan segítse a bajbajutottakat. A magyar családszervezetek sürgetik a háború mihamarabbi, tárgyalásos úton való befejezését, a magyarországi közéleti szereplőket pedig felelősségteljes megszólalásokra kérik ebben a válságos helyzetben, hogy elkerülhető legyen minden család rémálma: a háború kiszélesedése.

A gyermekeink, fiataljaink, családjaink biztonsága mindennél fontosabb. A jövő generációi iránt érzett felelősségünk a béke pártjára állít minket. Arra kérünk mindenkit, hogy április 3-án vegyen részt az országgyűlési választáson és szavazzon a békére, a biztonságos jövőre.

Az öt szervezet (Fiatal Családosok Klubja, Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Szent István Intézet) közös nyilatkozatához további szerveztek is csatlakoztak:

  • Apa Akadémia
  • Civilút Alapítvány
  • Családképző Fórum Egyesület
  • Egyszülős Központ
  • ERGO Európai Regionális Szervezet
  • igyiroken.hu blog
  • Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
  • Magyar Női Unió
  • Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége
  • Média a Családért Alapítvány
  • Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület
  • Ringató Alapítvány
  • Védőnőkért, új szülők- és újszülöttekért Alapítvány

Budapest, 2022. március 28.

A nyilatkozat letölthető innen.


Letöltés

Egyesületünk is segít a háborús helyzetben!

Esemény időpontja: 2022.02.26.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

TritonLife Ukrajna Segélyalap a magyar egészségügyi dolgozók Ukrajnából menekülő családtagjainak megsegítése érdekében, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködve

Budapest, 2022.02.26.

A TritonLife Csoport a legnagyobb, leggyorsabban fejlődő, dominánsan nem NEAK finanszírozott, országosan legkiterjedtebb fekvő,- és járóbeteg ellátó hálózatot, valamint labordiagnosztikai egységeket üzemeltető magánegészségügyi szolgáltató csoportja, egy gyors döntéssel reagált a szomszédban zajló háború esetleges humanitárius következményeire.

A TritonLife Csoport vezetése már a háború kitörésének napján elkezdte felmérni több mint 750 dolgozója körében az igényeket, és látva a probléma nagyságát, úgy döntött, hogy azonnali hatállyal egy speciális TritonLife Ukrajna Segélyalapot hoz létre. Az alap felhasználását a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, a NOE által létrehozott alapítvány bevonásával végzi. A TritonLife Ukrajna Segélyalap (TUS) összege 40M Ft (azaz negyvenmillió forint), az egyedileg megítélt támogatás időbeli korlátja pedig 3 (három) hónap, ami egyedi döntés alapján két alkalommal ugyanennyivel meghosszabbítható.

A program mindazon Magyarországon fő-, vagy részmunkaidőben, vagy bármilyen közreműködői jogviszonyban az egészségügyben dolgozó kollégánk rokonai számára elérhető, akik igazoltan a jelenlegi Ukrajna területéről származnak, onnan települtek át, magyar állampolgársággal rendelkeznek, és a kint maradt hozzátartozóik, családtagjaik a jelenlegi helyzetben valóban lakóhelyük elhagyására kényszerülnek és Magyarországon keresnek menedéket úgy, hogy itt állandó, vagy ideiglenes lakhatással nem rendelkeznek. A program magában foglal bizonyos szűk keretek között szálláskeresést és biztosítást, valamint a felnőttek keresetének kiesését részben pótló egyszeri, vagy rendszeres anyagi segítséget. Kiskorú gyermekes családok előnyt élveznek majd a pályázatok elbírálása során. A támogatás folyósítása, szálláshelyek kereséses a TritonLife Csoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) együttműködésében zajlik majd. A befogadó családok szervezése a NOE feladata. A TritonLife Csoport ígérete szerint a pályázatokat 24-48 órán belül elbírálják, hiszen akinek szüksége van segítségre, annak az sem mindegy, hogy mikor kapja azt meg.

„Kétszer ad, aki gyorsan ad” – mondja kérdésünkre Dr. Fábián Lajos, a TritonLife Csoport társtulajdonos elnöke. „Több, mint 750 dolgozónknak kiküldött belső körlevelemre is jelentős érdeklődés mutatkozott tegnap. Vezetésünk ezért gyors hétvégi döntést hozott. Felvettem a kapcsolatot a NOE elnökével, Kardosné Gyurkó Katalinnal, akikkel régi jó kapcsolatot ápolunk, évek óta támogatva őket is. Kiterjesztjük a programot a nem csak a TritonLife Csoport dolgozóinak rokonságára is, hiszen a teljes magyar egészségügyben ebben a kis országban együtt sírunk és együtt nevetünk, legfőbb értékünk az ember maga. Ez azonban valóban csak egy gyorssegély program, ebből önmagában családok tartósan megélni nem fognak, de egy felnőttre vetítve havi 30-40-50 ezer Ft is jelentős segítség lehet ilyen helyzetben.” – teszi még hozzá Fábián.

„A TritonLife Csoport elnökének szombat kora reggeli telefonja előtt is elkezdtünk már mi is hasonló programon dolgozni, hálózatunkon keresztül gyűjtjük az ilyen célra felajánlható szálláshelyek listáját. A TritonLife kezdeményezése nagyon időszerű, nagyon emberi, és nagyon jókor jön. Örömmel segítjük a NOE által korábban létrehozott alapítványon keresztül a rászoruló menekültek támogatását, aminek anyagi hátterét a TritonLife biztosítja.” – fűzi hozzá Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

A rászorulók pályázatait a TritonLife Ukrajna Segélyalap TUS@tritonlife.hu email címére várja a társaság.

 

Bővebb információ a TritonLife csoportról: https://tritonlife.hu

Bővebb információ a Nagycsaládosok Országos Egyesületéről: https://noe.hu

 

Sajtó kapcsolatok:

 

TritonLife Csoport                                                    Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Dax Kinga                                                                   Forgács Laura

Marketing és PR munkatárs                                      Sajtó referens

dax.kinga@tritonlife.hu                                            forgacs.laura@noe.hu

 

A közlemény pdf formátumban


Letöltés

Minden korábbinál több lehetőség adott ma a családoknak

Esemény időpontja:

Sajtóközlemény

Minden korábbinál több lehetőség adott ma a családoknak


Családszervezetek látták vendégül Novák Katalint

 

Az eddigi eredmények és a jövőre vonatkozó tervek áttekintése érdekében a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) meghívására hét családszervezet látta vendégül Novák Katalin, korábbi családokért felelős minisztert az Egyszülős Központban. A szervezetek vezetői kiemelték a volt miniszter családok támogatása terén elindított kezdeményezéseit, amelyek könnyebbé, teljesebbé tették a családosok életét. Novák Katalin az eseményen megköszönte a családszervezetek együttműködését és hangsúlyozta: „A magyar családok ügye közös vállalásunk marad a jövőben is.”

 

A találkozón részt vett Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke, Marton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója és Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója.

A beszélgetésben elhangzott, hogy nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló a magyar családbarát közösségek, szervezetek, szereplők együttműködése, ami fontos összetevője annak, hogy Magyarországon a családok kiszámítható, biztonságos, családbarát közegben érezhetik magukat.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy a házasság népszerűsítése érdekében idén hét fiatal pár esküvőjét támogatja a NOE. Hangsúlyozta, hogy a kormány családpolitikája és Novák Katalin kiállása a családi értékek mellett a nagycsaládosok hétköznapjaiban komoly segítséget jelentett. Külön megköszönte, hogy a NOE javaslatai és tagjainak visszajelzései meghallgatásra találtak. Ma Magyarországon jobb nagycsaládosnak lenni, köszönhetően például a négygyermekes édesanyák élethosszig tartó SZJA mentességének vagy a családi adórendszernek.

Nagy Anna elmondta, hogy olyan törvénymódosítások születtek az egyszülős családok érdekében, amelyek több évtizede várattak magukra.  A jogszabályváltoztatásokkal (pl. tartásdíj) közel 130 ezer gyermek élete közvetlenül is könnyebb lett. Az elmúlt 10 év családpolitikájának egyik komoly eredménye, hogy az eddig szinte „láthatatlan” egyszülős családok végre felkerültek a radarra.

A Házasság hete alkalmából Skrabski Fruzsina kiemelte, hogy a fiatalok házasságkötési kedve továbbra is töretlen, hiszen tavaly tovább emelkedett a házasságkötések száma, 2010-hez képest pedig már kétszer több fiatal hozta meg ezt a boldog döntést. Fontos eredmény, hogy a járvány ellenére 2021-ben is nőtt a születések száma, a gyermekvállalási kedv pedig közel három évtizede nem volt ilyen magas. Mindezek azt bizonyítják, hogy a magyarok igent mondanak az életre, igent mondanak a családra.

Novák Katalin megköszönte a családszervezetek együttműködését, a családi értékek melletti kiállást, és hangsúlyozta, a magyar gyerekek, a magyar családok sorsa a jövőben is szívügye marad, a családszervezetek pedig továbbra is számíthatnak az elköteleződésére.

 

A közlemény pdf formátumban


Letöltés

Családszerevezetek X. Konferenciája

Esemény időpontja: 2021.11.03.

S A J T Ó K Ö Z L E M É NY

 

Tizenhat családszervezet részvételével tartotta meg immár tizedik alkalommal a Családszervezetek Konferenciáját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete november 3-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A rendezvény kiemelt vendége ezúttal Dr Bólya Boglárka, az IM európai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára volt. A konferencia témája a családok és az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat volt.

 

A konferenciát Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy a családszervezetek hallassák hangjukat mind hazai, mind nemzetközi színtéren, mert csak így tudják hatékonyan képviselni a családok értékeit és érdekeit. Így fogalmazott: „Ahogy nem tűr halasztást, amikor a legkisebb gyermek felsír, úgy nem tűr halasztást az sem, ha a család, mint érték mellett kell kiállnunk.” Kiemelte, hogy rendkívül fontos az ágazati tematikák kapcsán folyó párbeszédekben történő részvétel, mert a családokat ezek mindegyike közvetlenül érinti, akár a fenntartható fejlődésről – amely kapcsán nemzetközi konferenciát szervezett a NOE idén júliusban –, akár a közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy kérdéseiről van szó. Ezért is tartja fontosnak, hogy az Európa jövője konferenciasorozat részleteit megismerhették a konferencia résztvevői helyettes államtitkár asszony prezentációjában.

Bólya Boglárka, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a családszervezetek részvétele az Európa jövőjéről szóló összeurópai diskurzusban. Mint fogalmazott: Európa jövője a családokon múlik. A háromgyermekes családanya társadalmunk alapvető és elengedhetetlen alapköveinek nevezte a családokat, amelyek a nemzet fennmaradásának kulcsát jelentik. Ezt követően a helyettes államtitkár a társadalmi fejlődés egy sokkal mélyebb dimenziójára hívta fel a jelenlévők figyelmét: „a gyermekek értékrendje a jövő társadalmának értékrendje is, ezért akinek ráhatása van a gyermekek értékrendjére, annak a jövő társadalmára is ráhatása lesz.” Hangsúlyozta: „Mi Európa jövőjét nem elvont és veszedelmes ideológiákra kívánjuk alapozni, demográfiai kihívásait pedig nem bevándorlók betelepítésével kívánjuk orvosolni. Mi a családokban, és a gyermekekben látjuk a jövő kulcsát.” Valljuk a Nemzetek Európájának eszméjét, azaz erős nemzetállamokon alapuló erős Európában hiszünk, amely – tette hozzá – hisz a tradicionális közösségekben, valamint a családokat és a nemzeteket is megóvandó értékként kezeli.

Bólya Boglárka a konferenciasorozat hivatalos honlapjával kapcsolatban örömmel tájékoztatott, hogy Magyarország uniós összehasonlításban a második helyen áll a regisztrált rendezvények számát illetően, ami azt jelenti, hogy népességarányosan a legtöbb rendezvényt a magyarok szervezik. Zárásként elmondta: Európának és Magyarországnak szüksége van a családokra, ezért arra kért minden jelenlévőt, hogy regisztráljanak platformon és mondják el, hogy milyen Európában szeretnének élni!

 

A közlemény letöltése itt.

További információ:

Forgács Laura, NOE sajtó

+36 70 417 7508, forgacs.laura@noe.hu

Az 1987-ben alakult Egyesület jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 15.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.


Letöltés

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573