Minden korábbinál több lehetőség adott ma a családoknak

Esemény időpontja:

Sajtóközlemény

Minden korábbinál több lehetőség adott ma a családoknak


Családszervezetek látták vendégül Novák Katalint

 

Az eddigi eredmények és a jövőre vonatkozó tervek áttekintése érdekében a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) meghívására hét családszervezet látta vendégül Novák Katalin, korábbi családokért felelős minisztert az Egyszülős Központban. A szervezetek vezetői kiemelték a volt miniszter családok támogatása terén elindított kezdeményezéseit, amelyek könnyebbé, teljesebbé tették a családosok életét. Novák Katalin az eseményen megköszönte a családszervezetek együttműködését és hangsúlyozta: „A magyar családok ügye közös vállalásunk marad a jövőben is.”

 

A találkozón részt vett Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke, Marton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója és Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója.

A beszélgetésben elhangzott, hogy nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló a magyar családbarát közösségek, szervezetek, szereplők együttműködése, ami fontos összetevője annak, hogy Magyarországon a családok kiszámítható, biztonságos, családbarát közegben érezhetik magukat.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy a házasság népszerűsítése érdekében idén hét fiatal pár esküvőjét támogatja a NOE. Hangsúlyozta, hogy a kormány családpolitikája és Novák Katalin kiállása a családi értékek mellett a nagycsaládosok hétköznapjaiban komoly segítséget jelentett. Külön megköszönte, hogy a NOE javaslatai és tagjainak visszajelzései meghallgatásra találtak. Ma Magyarországon jobb nagycsaládosnak lenni, köszönhetően például a négygyermekes édesanyák élethosszig tartó SZJA mentességének vagy a családi adórendszernek.

Nagy Anna elmondta, hogy olyan törvénymódosítások születtek az egyszülős családok érdekében, amelyek több évtizede várattak magukra.  A jogszabályváltoztatásokkal (pl. tartásdíj) közel 130 ezer gyermek élete közvetlenül is könnyebb lett. Az elmúlt 10 év családpolitikájának egyik komoly eredménye, hogy az eddig szinte „láthatatlan” egyszülős családok végre felkerültek a radarra.

A Házasság hete alkalmából Skrabski Fruzsina kiemelte, hogy a fiatalok házasságkötési kedve továbbra is töretlen, hiszen tavaly tovább emelkedett a házasságkötések száma, 2010-hez képest pedig már kétszer több fiatal hozta meg ezt a boldog döntést. Fontos eredmény, hogy a járvány ellenére 2021-ben is nőtt a születések száma, a gyermekvállalási kedv pedig közel három évtizede nem volt ilyen magas. Mindezek azt bizonyítják, hogy a magyarok igent mondanak az életre, igent mondanak a családra.

Novák Katalin megköszönte a családszervezetek együttműködését, a családi értékek melletti kiállást, és hangsúlyozta, a magyar gyerekek, a magyar családok sorsa a jövőben is szívügye marad, a családszervezetek pedig továbbra is számíthatnak az elköteleződésére.

 

A közlemény pdf formátumban


Letöltés

Családszerevezetek X. Konferenciája

Esemény időpontja: 2021.11.03.

S A J T Ó K Ö Z L E M É NY

 

Tizenhat családszervezet részvételével tartotta meg immár tizedik alkalommal a Családszervezetek Konferenciáját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete november 3-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A rendezvény kiemelt vendége ezúttal Dr Bólya Boglárka, az IM európai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára volt. A konferencia témája a családok és az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat volt.

 

A konferenciát Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy a családszervezetek hallassák hangjukat mind hazai, mind nemzetközi színtéren, mert csak így tudják hatékonyan képviselni a családok értékeit és érdekeit. Így fogalmazott: „Ahogy nem tűr halasztást, amikor a legkisebb gyermek felsír, úgy nem tűr halasztást az sem, ha a család, mint érték mellett kell kiállnunk.” Kiemelte, hogy rendkívül fontos az ágazati tematikák kapcsán folyó párbeszédekben történő részvétel, mert a családokat ezek mindegyike közvetlenül érinti, akár a fenntartható fejlődésről – amely kapcsán nemzetközi konferenciát szervezett a NOE idén júliusban –, akár a közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy kérdéseiről van szó. Ezért is tartja fontosnak, hogy az Európa jövője konferenciasorozat részleteit megismerhették a konferencia résztvevői helyettes államtitkár asszony prezentációjában.

Bólya Boglárka, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a családszervezetek részvétele az Európa jövőjéről szóló összeurópai diskurzusban. Mint fogalmazott: Európa jövője a családokon múlik. A háromgyermekes családanya társadalmunk alapvető és elengedhetetlen alapköveinek nevezte a családokat, amelyek a nemzet fennmaradásának kulcsát jelentik. Ezt követően a helyettes államtitkár a társadalmi fejlődés egy sokkal mélyebb dimenziójára hívta fel a jelenlévők figyelmét: „a gyermekek értékrendje a jövő társadalmának értékrendje is, ezért akinek ráhatása van a gyermekek értékrendjére, annak a jövő társadalmára is ráhatása lesz.” Hangsúlyozta: „Mi Európa jövőjét nem elvont és veszedelmes ideológiákra kívánjuk alapozni, demográfiai kihívásait pedig nem bevándorlók betelepítésével kívánjuk orvosolni. Mi a családokban, és a gyermekekben látjuk a jövő kulcsát.” Valljuk a Nemzetek Európájának eszméjét, azaz erős nemzetállamokon alapuló erős Európában hiszünk, amely – tette hozzá – hisz a tradicionális közösségekben, valamint a családokat és a nemzeteket is megóvandó értékként kezeli.

Bólya Boglárka a konferenciasorozat hivatalos honlapjával kapcsolatban örömmel tájékoztatott, hogy Magyarország uniós összehasonlításban a második helyen áll a regisztrált rendezvények számát illetően, ami azt jelenti, hogy népességarányosan a legtöbb rendezvényt a magyarok szervezik. Zárásként elmondta: Európának és Magyarországnak szüksége van a családokra, ezért arra kért minden jelenlévőt, hogy regisztráljanak platformon és mondják el, hogy milyen Európában szeretnének élni!

 

A közlemény letöltése itt.

További információ:

Forgács Laura, NOE sajtó

+36 70 417 7508, forgacs.laura@noe.hu

Az 1987-ben alakult Egyesület jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 15.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.


Letöltés

Október 1. Az idősek világnapja!

Esemény időpontja:

Szeretettel köszöntjük a szépkorúakat, megköszönve, hogy velünk, mellettünk vannak!

Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jén megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról.

A következő Kosztolányi verssel szeretnénk tisztelegni az idősek előtt.

INTÉS AZ ÖREGEBBEK TISZTELETÉRE
Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
1925

Letöltés

Közel kétszerannyi tanszert gyűjtöttek a nagycsaládosoknak az Auchanban, mint tavaly

Esemény időpontja:

Budapest, 2021. szeptember 30. – Már hagyománynak számít az Auchanban, hogy augusztus folyamán és szeptember elején tanszereket gyűjtenek a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen azoknak a többgyermekes családoknak, ahol gondot jelent a gyerekek iskolába indítása. Azok az Auchan-vásárlók, akiknek lehetősége volt a szükségesnél egy-két tanszerrel többet venni, nagyon sokat tudtak segíteni annak a 2500 családnak, ahol a gyűjtésből 8100 gyermek kapott tanszercsomagot. A vállalat pedig további egymillió forinttal segíti az egyesületet.

Idén már negyedszer rendezte meg az Auchan mind a huszonnégy áruházában a tanszergyűjtést. Augusztus elejétől csütörtöktől vasárnapig öt héten keresztül adhatták le az Auchanban a vásárlók azokat a tanszereket, amelyeket adományba vettek más családoknak. Az akció évről évre sikeresebb, tavaly az összegyűlt 65 000 tanszerből 1700 család kapott iskolakezdési csomagot, idén 2500 nagycsaládba jutott a több mint 110 000 felajánlott tanszerből, azaz közel kétszerannyi adományt sikerült összegyűjteni! Természetesen kétszerannyi gyermek is örülhetett az új tanszereknek, mint tavaly, hiszen 8100 diák között osztották ki az adományokat. Az eredményes gyűjtésért köszönet illeti az Auchan munkatársait, aki segítették a szervezést és a vásárlóit, akik nem először tesznek tanúbizonyságot nagylelkűségükről, amikor az üzletlánc felhívására valamilyen jó ügy mellé állnak. Adományuk mellett a vállalat egymillió forinttal támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének munkáját.

„Nagyon nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy az idei gyűjtés során 45 000 db tanszerrel több gyűlt össze, mint tavaly és így az adományból 8100 iskolás gyermek részesülhet. Köszönjük munkatársainknak és vásárlóinknak, hogy mindig számíthatunk rájuk, amikor egy jó ügyet támogatunk, továbbá köszönjük a Nagycsaládosok Országos Egyesületének a szervezést, és a közel 1200 önkéntes elhivatott munkáját. Az egyesület munkásságát évek óta követjük, támogatjuk és őszintén elismerjük. Szeretnénk, hogy ez a szintű munka a jövőben is folytatódhasson, ezért további egymillió forinttal támogatjuk az egyesületet” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

Ahol több gyermek van, a tanévkezdés mindig nehezebb, hiszen nem minden tanszert tudnak örökölni egymástól a gyerekek. Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire köszönjük a vásárlóknak, a felajánlóknak ezt az elképesztő méretű támogatást. A magyar társadalom tettekkel bizonyítottan családbarát. Jó egy ilyen társadalomban élni, jó egy ilyen társadalomban gyermeket vállalni és nevelni. Köszönöm 1200 önkéntesünk munkáját, akik jelenléte az egyik záloga annak, hogy évről évre sikeresebb a gyűjtés, mert ez adja hitelességünket. És köszönöm az Auchan munkatársainak azt, hogy szívvel-lélekkel támogatták a gyűjtés minden pillanatát. Köszönjük az Auchannak, hogy immár negyedik éve segítenek nekünk abban, hogy családjainkban zökkenőmentesen indulhasson a tanév. 2500 helyre tudtunk csomagokat osztani az Auchan vásárlók jóvoltából, ez azt jelenti, hogy idén 800 családdal többnek jutott tanszer. Természetesen most is azok kapták meg az általunk összeállított csomagokat, akiknek a legnagyobb szüksége volt rájuk. A szülők és a gyermekek nevében is köszönjük az Auchannak és a vásárlóinak!” – köszönte meg a segítséget Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.


Letöltés

Sajtóközlemény: Idén is megszervezi tanszergyűjtési programját az Auchan és a NOE

Esemény időpontja:

Ismét tanszergyűjtő akciót indít a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen az Auchan. Az áruházlánc tapasztalatai alapján kiderült, hogy füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente veszünk az iskolás gyerekeinknek. Különösen nehéz a helyzete azoknak a családoknak, ahol több gyerek iskolakezdésére kell felkészülni, az áruházlánc pedig idén is szeretné megkönnyíteni a nagycsaládosoknak ezt az időszakot. Az előző évben 65 000 tanszerből 1 700 többgyermekes családnak jutott iskolakezdési csomag, hasonlóan szép eredményeket várnak az idei akciótól is. Idén ráadásul, a tavalyi akcióhoz hasonlóan az Auchan munkatársai is segíthetik majd a gyűjtést a vállalati önkéntes program keretében.

Lassan ismét beindul a tanszervásárlási szezon, azoknak a családoknak pedig, akik több iskoláskorú gyermekeket is nevelnek, megterhelő lehet a bevásárlás, még akkor is, ha valóban csak a legszükségesebb eszközöket szerzik be. Éppen ezért az Auchan Magyarország és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete közös gyűjtési akciójával szeretné tehermentesíteni a nagycsaládosokat. Idén negyedik alkalommal kéri az áruházlánc arra a vásárlóit, hogy vegyenek egy-két termékkel többet, hogy a NOE segítségével odakerülhessenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az idei gyűjtés különlegessége, hogy az Auchan munkatársai közül is több önkéntes segíti majd, hogy minél sikeresebb eredménnyel záruljon.

Mindig hangsúlyozzuk, milyen erősen él az Auchan vállalati kultúrájában a szolidaritás, azonban azt gondolom, hogy az ilyen aktivitásokon keresztül mutatkozik meg valójában, mennyire igaz is ez. Az előző évben is nagyon jó volt látni, hogy vásárlóinkkal és a NOE-val közösen milyen sok iskolás kisgyereknek és családjaiknak segítettünk. Idén is legalább ilyen sikeres gyűjtésben reménykedünk, ezért arra kérjük a vásárlóinkat, hogy amikor válogatnak áruházaink széleskörű kínálatából, jusson eszükbe, hogy együtt milyen szép eredményeket érhetünk el” – mondta el Széll Hajnalka, az Auchan országos humán erőforrás igazgatója.

Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy idén is megvalósul a gyűjtés. Elmondhatatlanul nagy segítség ez minden évben a nagycsaládosok számára, hiszen a tanszerek elengedhetetlen kellékei egy gyermek életének, és még a legegyszerűbb eszközök megvásárlása is igen nagy anyagi terhet ró a családokra. Szeretnénk előre is megköszönni mindenkinek, aki részt vesz majd a gyűjtésben” – tette hozzá Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

Budapest, 2021. augusztus 9.


Letöltés

Megszorítások helyett támogatás – ez a családok érdeke is

Esemény időpontja: 2021.06.10.

Korábban nem volt arra példa, hogy egy komoly gazdasági válságot követően ne megszorítások következtek volna. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatja, az ország újraindulását segítő, szerdán bejelentett lépéseket, hiszen ezek mindegyike a családok további támogatására épül, miközben minden korábbi támogatás, kedvezmény is megmarad.

A pandémia idején sok családnak – a rendkívüli fizikai és pszichés igénybevétel mellett – hozzá kellett nyúlnia anyagi tartalékaihoz is. A járvány idején hozott családbarát intézkedések, így – többek között – a családtámogatások meghosszabbítása, a babaváró és a CSOK hiteltörlesztések visszafizetésének felfüggesztése, az általános hiteltörlesztési moratórium, az otthonfelújítási program, valamint a kilakoltatások és a lefoglalások felfüggesztése sok család számára a kiút lehetőségét jelentette.

Jelentős üzenettel bír, ha egy erősödő gazdaság eredményeiből a családok is részesülnek.

A gyermeket nevelő szülők számára a személyi jövedelemadó visszafizetésének lehetősége, a hitelmoratórium most bejelentett meghosszabbítása egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy a családok – a gazdasági élet szereplőihez hasonlóan – megerősödjenek. Magyarország legnagyobb családszervezeteként üdvözöljük és támogatjuk ezt a törekvést. A gazdaság teljesítményéhez kötött családtámogatás az elmúlt évtizedben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így bízhatunk benne, hogy ez alkalommal is eredményes lesz.

A NOE a válsághelyzetben is részt vett a munkában. Hetven településen szerveztük a bajba jutott családok segítését, folyamatosan jeleztük az illetékesek felé a megváltozott helyzetben jelentkező nehézségeket.

Magyarország újraindulása a családok életminőségének javulásával mérhető leginkább. Örülünk, hogy a járványt kísérő nehézségek ellenére is ebbe az irányba indul el Magyarország.

Budapest, 2021. június 10.


Letöltés

A NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE RAJZ-, FOTÓ- ÉS VIDEOPÁLYÁZATOT HIRDET „A FENNTARTHATÓSÁG BÖLCSŐJE A CSALÁD” CÍMMEL

Esemény időpontja: 2021.05.14.

2021-ben Keszthely ad otthont a X. Európai Nagycsaládos Konferenciának, melynek témája: „A fenntarthatóság bölcsője a család”. Erre reflektálva a Nagycsaládosok Országos Egyesülete – mint a konferencia szervezője – rajz-, fotó- és videópályázatot hirdet. A pályázatokat a nem NOE tagoktól is várjuk, az ünnepélyes díjátadóra pedig a X. Európai Nagycsaládos Konferencián kerül majd sor.


Letöltés

MEGSZÜLETETT A NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE SZÉPIRODALMI PÁLYÁZATÁNAK EREDMÉNYE

Esemény időpontja: 2021.03.16.

2020-ban úgy határoztunk, hogy korábbi évek gyakorlatát folytatva ismételten szépirodalmi pályázatot hirdetünk azzal a céllal, hogy megmutassuk, hogyan éltük meg a vírushelyzet okozta új helyzetet, és mit tanultunk a megváltozott körülmények között egymásról, önmagunkról, szüleinkről, gyermekeinkről.


Letöltés

70 településen segít a NOE

Esemény időpontja: 2021.03.10.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a vírus harmadik hulláma időszakára (2021. április 7-ig) támogatni szeretné azokat, az elsősorban kisgyermekes családokat, akikre ez a helyzet fokozottan nagy terhet ró. A belső felmérés eredményeként kiderült, hogy több mint 70 településen, mintegy 400 családnak tudnak segíteni.

 Az egyesület tagjai Budapest több kerületében, és vidéken Mohácstól Tiszavasváriig, Orosházától Győrig, 70 településen jelezték, hogy szívesen segítik a családokat. Az egyesület célja a konkrét segítségnyújtáson túl az, hogy megmutassa, lehet a nagycsaládosokra számítani a bajban, ahogy ők is számíthatnak a társadalom többi tagjának támogatására. A korábbi időszakban szintén nyújtottak segítséget, például nagy sikerrel indították el Angyali Csomagküldő Szolgálatukat, ezzel is nagy értékű termékcsomagokhoz juttatva a családokat, nemcsak az egyesület tagjait.

Mostani akciójukkal az alábbi területeken segítik a családokat a NOE önkéntesei, egyesületei, csoportjai:

  1. Házon kívüli feladatok intézése (bevásárlás, gyógyszerkiváltás, posta, ügyintézés)
  2. Tanulópárok, korrepetálás (online, ingyenesen)
  3. Természetbeni adomány, felajánlás esetén (élelmiszer, tisztítószerek, ruhák)

Természetesen mindezeket a járványügyi előírások fokozott betartása mellett, a személyes kontaktus minimálisra szorításával tesszük. Köszönjük a tagság és az önkéntesek önzetlen felajánlásait!

A települések listája elérhető a noe.hu oldalon. Jelentkezni lehet: noesegit@noe.hu címen.


Letöltés

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573