Lezárult az Auchan áruházlánccal közös „Vegyél eggyel több iskolaszert” adománygyűjtő akciónk

Augusztus 16-án indult az iskolakezdés megkönnyítésére indult akciónk az Auchan áruházlánccal partnerségben. Ez volt az első alkalom, hogy az iskolakezdés kapcsán vettünk részt gyűjtésben, nem tudtuk biztosan, hogy mire számíthatunk pontosan, de az eredmények minden várakozásunkat felülmúlták. Közel ezer, pontosan 964 család részesült az adományokból, amelyben tolltartó, színes ceruza, füzetek, vonalzó éppúgy volt, mint iskolatáska, így 2484 gyermeknek jutott az iskolaszerekből.

2018. szeptember 6-án a NOE székházban Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár, Adorján Abigél kommunikációs menedzser és Kardosné Gyurkó Katalin elnök asszony sajtótájékoztatón mutatott be egy kis ízelítőt az adományokból, és ismertették az eredményeket. Az Auchan áruházlánc is kiemelkedően sikeresnek értékelte a gyűjtést, és bejelentették, hogy szívesen megismétlik az akciót. Emellett azt tervezik, hogy az együttműködést kiszélesítve a nagycsaládosok mindennapi életében fontos termékekből a jövőben „Nagycsaládos Hét” elnevezéssel kedvezményes akciót indítanak.

Beneda Attila gratulált egyesületünknek, és az Auchan áruházláncnak a sikeres akcióhoz. Hangsúlyozta, hogy „Jó látni azt a társadalmi összefogást, amelynek eredményeként hatalmas mennyiségű tanszer gyűlt össze, melyek a rászoruló családokhoz jutottak el. Köszönjük a kezdeményezést és az együttműködést a szervezőknek, amelyet sikernek könyvelhetünk el. Bízom abban, hogy a tanévkezdés minden családban zökkenőmentesen indult, melyhez a kormány széleskörű támogatást nyújtott.”

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta: „A tanszergyűjtés számokban mért eredményét és a boldog családokat látva kiemelkedően sikeresnek értékeljük a programot, amelyet reményeink szerint újabbak követnek majd. Köszönet illeti mindezért elsőként az adományozókat, a segítőkész emberek sokaságát, valamint az Auchan munkatársait, s a közel nyolcszáz (748 fő) – a gyűjtésben és válogatásban résztvevő – önkéntesünket, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a hosszan tartó akció, amely során 1146 órát teljesítettek”. Hozzátette, hogy egyesületünk mellett egyre többen képviselik a családok érdekeit, így most egy áruházlánc is ügyünk mellé állt, az adományozók részéről felajánlott közel harmincezer iskolaszer pedig ismét jelzi, hogy a magyar társadalom egyre családbarátabb, egyre nagyobb mértékben lehet számítani támogatására, így valóban érdemes vállalni gyermeket, akár harmadikat, negyediket is.

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573