Az Európai Polgár Díj átadásán Anita asszony méltatta Egyesületünket

2018. szeptember 21-én Európai Polgár Díjban részesült Egyesületünk. Anita asszony, a köztársasági elnök felesége méltatta szervezetünket.

Szívhez szóló, őszinte és kedves szavai a laudációban olvashatók. Köszönet értük!

Anita asszony NOE laudacio – 20180921

„A baj és aggódás megoszlik, viszont az öröm megsokszorozódik a népes család tagjai között.”

Márton Áron püspök szavaival köszöntöm a Nagycsaládosok Országos Egyesületét.

 

Tisztelt Kitüntetettek! Kedves Édesanyák, Édesapák!

 

Böjte Csaba, az árva és nehéz sorsú gyermekeket befogadó szerzetes a minap az összetartó család erejének titkáról beszélt.

Arról, hogyan lehet helyes úton járni, hogyan lehet az élet megpróbáltatásait sikerrel leküzdeni.

 

Ez a célja annak a nagycsaládban élő több tízezer embernek is, akik a NOE tagjaiként kiállnak a család értékei, a gyermekvállalás szépsége mellett.

Bő három évtizede alapított egyesületükkel partnerséget kínálnak és javaslatokat tesznek hazánk mindenkori kormányának a családok, s ezáltal egész társadalmunk érdekében. Mert csak boldog családok alkothatnak erős nemzetet.

 

Tisztelt Nagycsaládosok!

 

Az élet szeretete Önökben újabb és újabb energiákat szabadít fel, hogy fáradságos otthoni teendőik mellett önkéntes munkát végezzenek. Családkonferenciát, babaköszöntőt, vezetőképzőt és megannyi programot szervezzenek. Találkozókra járjanak, másokon segítsenek a Kárpát-medence minden régiójában.

Kívülről nézve érthetetlennek tűnhet, hogy egy sokgyerekes szülő miért kel fel hajnalban adományokat csomagolni, miért vállal még több feladatot. Miért adja oda szabadidejét másoknak? Aki részt vesz benne, annak mindez természetes. Mert tudja: egymásért fáradozni örömet okoz szebbé, teljesebbé téve életünket.

 

Tisztelt Jelenlévők!                              

 

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete tevékenységének európai szintű elismerése a szervezetükben folyó munkának és az áldozatkész tagoknak szól. Ez a kitüntetés megerősíti, hogy az Önök küldetése mindannyiunk számára kiemelten fontos.

 

„Volt egyszer egy király, s volt neki három fia.” Népmeséink közül nem egy kezdődik ezzel a mondattal.Ezek a mesék az egyetemes emberi értékekre épülnek, amelyek közül kimagaslik a családalapítás, a kihívásokkal való megküzdés képessége, a gyengébbek iránti szolidaritás. Ezek olyan értékek, amelyek elősegítik közösségeink létrehozását, fenntartását és összetartozását. Ezt erősítik meg újra és újra a NOE tagjai is naponta végzett, önzetlen szolgálatukkal.

Hálásak vagyunk érte.

 

Magam és férjem nevében gratulálok az Európai Polgár Díj elnyeréséhez.

Isten éltesse mindannyiukat!

 

Előző hír

Képgaléria

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573