1983-ban ott álltam az iskola udvarán, két egymásnak feszülő csoport között, és azon gondolkoztam, hogy miként tudnék valahogy békét teremteni? Hiszen az egyik csoport a fiúhaverjaim voltak, a másik a lányoké, akik között, persze, ott állt valaki, aki akkor nagyon tetszett nekem…
Eltelt húsz év és egyik nap azon kaptam magam, hogy milyen klassz lenne egy olyan munkát feltalálni, ahol az igazságot az állam hatalmi erejét mellőzve lehet feltárni, és emberek közé nyugalmat varázsolni. Aztán 2006-ban egyszer csak hívott az akkori főnököm, hogy elküldene egy mediátorképzésre, mert a hivatalunk a következő évtől büntetőügyekben fog közvetíteni. Minden álmom így váljon valóra – gondoltam magamban.
Eljött 2007, az első ügy. A fiú a buszra várt, amikor egy megcsúszott autó becsapódott a megállóba és elütötte. Eltörött a combcsontja. Hónapokig gyógyult, mire lábra tudott állni, a suliból, munkából kiesett. Ez óriási veszteség volt neki. A megbeszélésen el is jutottunk arra a pontra, hogy az elkövető mivel tudná ezt jóvá tenni. El is hangzott egy 3 millió forintos igény. A szobában mindenki lefagyott, az ülésnek vége is szakadt. Teljes kudarcként éltem meg, hogy nem lett megállapodás, hiszen a közvetítői eljárásnak pont ez lenne a célja: valahogy kárpótolni a sértettet az okozott sérelmekért. Két hét múlva csörgött a telefonom, a sértett kérte, hogy még egyszer üljünk le megbeszélni a történteket, mert szöget ütött a fejében az elkövető élethelyzete, a balesetet követően tanúsított magatartása és a történtekhez való hozzáállása. A megállapodásba végül egy őszinte bocsánatkérés, és 200 ezer forint került jóvátételként, aminek teljesülésével végül a büntetőeljárás meg is szűnt.
Mi is a célja akkor a mediációnak?
A mediációt ismerő 100 ember mind egyből rávágja, hogy a megállapodás. 2012 tavaszát írtuk, amikor az akkor már öt éve közvetítői eljárás
ra járó, ügyfeleiket kísérő ügyvédek a megbeszélés elején az orrom alá toltak egy papírt, amin jó nagy betűkkel szerepelt, hogy MEGÁLLAPODÁS. Az ügyfeleket kiküldtem és az ügyvédekkel mediációs gyorstalpalóba kezdtem. Nekik is feltettem a fenti kérdést. Megrökönyödve hallgatták, hogy a mediáció célja, nem az a papír, amit elém tettek, hanem az, hogy a felek elmondhassák a másik félnek, amit szeretnének, az a másik azt meg is hallja, és reagáljon is rá. Ugye, mennyire fura ez? Pedig működik.
A megbeszélésen a szabály
ok tisztázása után lehetőséget adunk mind a két félnek, hogy elmondhassa, mi is az ő problémája. Ekkor főleg a mediátor felé fordulva beszélnek a felek. Ilyenkor a mediátor nagyon figyel, és kiszűri a hallottakból a felek szükségleteit, érzelmi hajtórugóit és megpróbál belátni a színfalak mögé. Ezt olyan beszélgetés követi, amikor ezeket a témákat a felek a mediátor segítségével átbeszélik, és ha ügyesen sikerült a témákat felvetni, akkor a felek egyszer csak már egymással is elkezdenek beszélgetni.
Ha mindezeken végigmentünk, akkor kanyarodunk rá a megállapodás kidolgozására. Nem mondtam még, de a mediátor nem hozhat döntést a felek ügyében, nem adhat tanácsot és nem is ötletelhet, hogy miben állapodjanak meg.
Akkor mégis mit csinál, minek ül ott?! – vetődik fel joggal a kérdés. Talán a legkönnyebben úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy a felek között tolmácsként, sok-sok érdekes technikát alkalmazva magyarról-magyarra fordítson. Nagyon érdekes munka és nagyon nehéz is, de a sok-sok sikerélmény kárpótolja az embert a fáradtságért.
És mi ez a siker?
Az, hogy az ügyek 80 %-ában megállapodás születik, amelynek büntetőügyekben a 90%-a teljesül is. Hogy lehet ez? És itt jön a titok, amit már feljebb is írtam. Mivel a mediátor nem ad tanácsot, ötletet a megállapodás tartalmát illetően, az így kizárólag a felek megállapodása lesz, amiért ők dolgoztak meg, ezért érdekükben is áll azt betartani. Egy megbeszélés legfeljebb három órás lehet, s ha addig nem születik megállapodás, akkor újabb időpontban ülünk le. Ezt még egy alkalommal tehetjük meg. Utána a tapasztalatok szerint már nem érdemes folytatni az eljárást.
Pár szót ejtenék arról, hogy miben más a mediáció, mint egy büntető vagy polgári per. Lássuk!
Hogy történik mindez a gyakorlatban?
A mediáción a felek egy asztalnál partnerekként ülnek, a közvetítő segítségével közvetlenül kommunikálhatnak egymással. Lehetőségük van a konfliktus okozta negatív érzelmek feldolgozására, saját feszültségeik feloldására, ezáltal képessé válnak a másik fél motivációjának megismerésére, a másik helyzetének, szempontjainak megértésére. A fő cél nem az igazság keresése és a jogszerűség elbírálása. A közvetítő nem nyilvánít véleményt, nem fogalmaz meg kritikát, hanem segít a konfliktus okainak feltárásában, a felek közti együttműködés kialakításában.
Itt minden olyan gondolat meghallgatásra talál, melyet a felek fontosnak tartanak kimondani. A résztvevők határozzák meg, hogy milyen témákról akarnak beszélni, és azt is eldönthetik, hogy mi az az állítás, amit a másik féltől bizonyítás nélkül elfogadnak. Az eljárás folyamán a hangsúly a pozíciókról a szükségletekre, érdekekre tevődik át, megteremtődik a felek közti bizalom, a harc átalakul együttműködéssé. A közvetítő nemcsak megszervezi és levezeti a beszélgetést, hanem gondoskodik a zavartalan körülményekről, elősegíti a bizalmas légkör kialakulását, melyben a felek nyíltan feltárhatják igényeiket. Figyel rá, hogy a felek tisztelettel kezeljék egymást, ezzel a vita kulturált, frusztrációmentes megoldásának lehetőségét nyújtja.
A megállapodás a felek igényeinek, javaslatainak egyeztetése nyomán születik meg. A közvetítő nem ad tanácsot, hanem segít a szükségletek és lehetőségek feltárásában, az alternatívák mérlegelésében, hogy a felek a számukra kedvező megoldást választhassák. A megállapodás a résztvevők önkéntes vállalásait tartalmazza, csak akkor írják alá, ha elfogadhatónak, teljesíthetőnek ítélik meg. A közvetítő felelőssége, hogy ne születhessen jogellenes megállapodás. A közvetítői eljáráson való részvétel önkéntes, az eljárás bármikor befejezhető akár csak az egyik fél kérésére is. A felek elégedettek, mert aktívan részt vehettek a folyamatban és a megoldás kidolgozásában, számukra kedvező megállapodás született és az eljárás nem jelentett nagy lelki megpróbáltatást.
Mediációs eljárások és azok gyümölcse
2007 óta több tízezer büntetőügyben jártak el pártfogó felügyelők közvetítőként. Magam is kb. 1000 ügyben voltam részese mediátorként ilyen eljárásnak közlekedési balesetek, csalások, testi sértések, rongálások, lopások esetén. Polgári pereket érintő konfliktusokban közvetítőként a bíróságokon, ottani titkárok, bírák járhatnak el (pl. válási, öröklési, szomszédos jogokat érintő esetekben). Van lehetőség az Igazságügyi Minisztérium által vezetett névjegyzékből is közvetítőt választani, akár pert megelőzően is.
Egyik utolsó ügyemben a már elvált szülők ültek az asztalomnál, az anya ment a gyerekekért az apukához, aki nem adta neki oda őket, mondván, hadd maradjanak még, ezért az anya egy baltával nyitotta ki a zárt ajtót. A jog rongálásként állapította meg a tényállást. Milyen szikár ez így, ugye? Holott mennyi minden húzódik meg a történtek mögött! A gyerekekben okozott trauma, a mérnök anyában a rendszertelen gyermekátvételek miatt évek óta felhalmozódott feszültség, az orvos apa uralkodókénti viselkedése.
Az eljárásban a bocsánatkérést illetően nem született megállapodás (nem érte el a célját a közvetítői eljárás), de a felek végre meghallották egymás szükségleteit, így a mediáció sikeres volt, a végén már inkább hasonlított egy jó kávéházi beszélgetésre, mintsem egy büntetőeljárás mellett folytatott tárgyalásra. Ha sikerül a feleket kimozdítani felvett pozícióikból, akkor egyszer csak három ember ül majd az asztalnál beszélgetve, és ez az igazán nagy siker!
Vadócz Dávid
mediátor
(Az eredeti cikk a NOE LEVELEK 332-333. számában olvasható)
