SAJTÓKÖZLEMÉNY: Kétezer nagycsaládos találkozott Kalocsán

Kétezer nagycsaládos, ezeréves város, sok program, egy esküvő – 35. alkalommal szervezte meg Őszi Találkozóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete
 2023. szeptember 16-án tartotta 35. Őszi Találkozóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Kalocsán, amelyre az ország minden pontjáról érkeztek családok.
Magyarország egyik legnagyobb közönséget vonzó családos programja az 1989 óta minden évben megrendezésre kerülő Őszi Találkozó, amelyre idén mintegy kétezren látogattak el, s élvezték a programokat a helyi és környékbeli családokkal közösen. A résztvevőket múzeumok, gyönyörű csipkék, a helyi ízek kavalkádja, a csodálatos népviselet, az ezeréves múlt, a Duna-part, az Érseki Palota, az Érseki Főszékesegyház és az Érsekkert várta. A találkozó fő célja épp az, hogy megismertesse a családokkal az ország, kulturális-, művészeti- és természeti értékeit, valamint építészeti és népművészeti örökségét, hagyományait. 2019 óta új hagyománya van a találkozónak. Minden évben egy (vagy több) fiatal pár esküvőjét rendezik meg Nagycsaládos esküvő néven. Idén egy pár esküvőjének megszervezéséhez és költségeihez járultak hozzá, akiket pályázati úton választottak ki. Az esküvő célja, hogy minél többen részesüljenek az esküvő öröméében, s minél többen kapjanak ezáltal is bátorítást, hogy egymáshoz kössék életüket.

A 16 ezer tagcsaládot számláló egyesület elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin elmondta: „Kalocsa csodálatos város, de a terek, a parkok, az épületek szépségét és értelmét a mi emberi találkozásaink, s a közös, együttesen átélt élmények adják. Az, hogy tudunk örülni egymásnak, tudunk örülni a város és környéke nyújtotta csodáknak. Amikor együtt kóstoljuk a kalocsai paprikát, akkor nemcsak az étel, hanem az élet íze lesz jobb. Amikor együtt nézegetjük, együtt próbálgatjuk a helyi népviseletet, akkor nemcsak a ruhánk lesz szebb, hanem az életünk is. Köszönöm a Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület tagjainak, az önkénteseknek, és Dr. Filvig Géza polgármester úrnak, hogy mindent megtettek értünk, s az Őszi Találkozó sikeréért.”

A város polgármestere, Dr. Filvig Géza hozzátette: „Nagy megtiszteltetés Kalocsa számára, hogy az idei évben az Érsekkertet választotta a NOE nagyszabású Őszi Találkozójuk helyszínéül. A városvezetés teljes vállszélességgel a rendezvény mellé állt, hiszen kiemelt feladatvállalásaink közé tartozik a kalocsai családok támogatása, a gyermekek nevelési körülményeinek javítása. Ennek érdekében az elmúlt években új óvodát és játszótereket adtunk át, illetve a régi óvodák infrastruktúráját, kültéri közösségi tereinket fejlesztettünk. Fontos számunkra, hogy a családok, kifejezetten a kisgyermekes családok számára Kalocsa egy vonzó és élhető település legyen. Emiatt külön köszönöm Kardosné Gyurkó Katalin elnökasszony megkeresését és pozitív hozzáállását szeretett városunk iránt. Bízom abban, hogy ez a rendezvény egy hosszú, közös és gyümölcsöző kapcsolat kezdete is lesz egyben! Szeretettel várjuk a NOE összetartó közösségének minden tagját Kalocsán, a hungarikumok fővárosában!”

A Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület vezetője, Kisné Szirtes Andrea kiemelte: „Nagy megtiszteltetés egy Őszi Találkozó megrendezése. Sok feladattal járt, de egyesületünk tagjai egységesen álltak mellé és munkájukkal segítik/segítették a találkozó létrejöttét. Remélem, minden részvevő megtalálja a szívéhez közel álló programot. A város múzeumai ingyenesen, illetve kedvezményes jegyekkel látgathatók. Természetesen bemutatjuk Kalocsa hungarikumait, hiszen egyedül a mi városunknak kettő is van: a népművészet és a paprika. A délelőtti esküvői hangulat után két koncert is lesz. Zárásként a Country Road együttes ad koncertet, melynek tagja több egyesületi tagunk is. Az együttes térítésmentesen lép fel, melyet ezúton is köszönök. Köszönöm továbbá Dr., Filvig Géza polgármester úrnak, hogy mellénk állt a megrendezésben és Kardosné Gyurkó Katalinnak, hogy megkaptuk a megrendezés jogát. Köszönöm minden önkéntesnek a munkáját.”

Budapest, 2023. szeptember 16.

További információ: Forgács Laura, NOE sajtó, +36 70 417 7508, forgacs.laura@noe.hu

Az 1987-ben alakult Egyesület jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 16.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.

 

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573