Sajtóközlemény: Idén is megszervezi tanszergyűjtési programját az Auchan és a NOE

Esemény időpontja:

Ismét tanszergyűjtő akciót indít a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen az Auchan. Az áruházlánc tapasztalatai alapján kiderült, hogy füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente veszünk az iskolás gyerekeinknek. Különösen nehéz a helyzete azoknak a családoknak, ahol több gyerek iskolakezdésére kell felkészülni, az áruházlánc pedig idén is szeretné megkönnyíteni a nagycsaládosoknak ezt az időszakot. Az előző évben 65 000 tanszerből 1 700 többgyermekes családnak jutott iskolakezdési csomag, hasonlóan szép eredményeket várnak az idei akciótól is. Idén ráadásul, a tavalyi akcióhoz hasonlóan az Auchan munkatársai is segíthetik majd a gyűjtést a vállalati önkéntes program keretében.

Lassan ismét beindul a tanszervásárlási szezon, azoknak a családoknak pedig, akik több iskoláskorú gyermekeket is nevelnek, megterhelő lehet a bevásárlás, még akkor is, ha valóban csak a legszükségesebb eszközöket szerzik be. Éppen ezért az Auchan Magyarország és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete közös gyűjtési akciójával szeretné tehermentesíteni a nagycsaládosokat. Idén negyedik alkalommal kéri az áruházlánc arra a vásárlóit, hogy vegyenek egy-két termékkel többet, hogy a NOE segítségével odakerülhessenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az idei gyűjtés különlegessége, hogy az Auchan munkatársai közül is több önkéntes segíti majd, hogy minél sikeresebb eredménnyel záruljon.

Mindig hangsúlyozzuk, milyen erősen él az Auchan vállalati kultúrájában a szolidaritás, azonban azt gondolom, hogy az ilyen aktivitásokon keresztül mutatkozik meg valójában, mennyire igaz is ez. Az előző évben is nagyon jó volt látni, hogy vásárlóinkkal és a NOE-val közösen milyen sok iskolás kisgyereknek és családjaiknak segítettünk. Idén is legalább ilyen sikeres gyűjtésben reménykedünk, ezért arra kérjük a vásárlóinkat, hogy amikor válogatnak áruházaink széleskörű kínálatából, jusson eszükbe, hogy együtt milyen szép eredményeket érhetünk el” – mondta el Széll Hajnalka, az Auchan országos humán erőforrás igazgatója.

Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy idén is megvalósul a gyűjtés. Elmondhatatlanul nagy segítség ez minden évben a nagycsaládosok számára, hiszen a tanszerek elengedhetetlen kellékei egy gyermek életének, és még a legegyszerűbb eszközök megvásárlása is igen nagy anyagi terhet ró a családokra. Szeretnénk előre is megköszönni mindenkinek, aki részt vesz majd a gyűjtésben” – tette hozzá Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

Budapest, 2021. augusztus 9.


Letöltés

Megszorítások helyett támogatás – ez a családok érdeke is

Esemény időpontja: 2021.06.10.

Korábban nem volt arra példa, hogy egy komoly gazdasági válságot követően ne megszorítások következtek volna. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatja, az ország újraindulását segítő, szerdán bejelentett lépéseket, hiszen ezek mindegyike a családok további támogatására épül, miközben minden korábbi támogatás, kedvezmény is megmarad.

A pandémia idején sok családnak – a rendkívüli fizikai és pszichés igénybevétel mellett – hozzá kellett nyúlnia anyagi tartalékaihoz is. A járvány idején hozott családbarát intézkedések, így – többek között – a családtámogatások meghosszabbítása, a babaváró és a CSOK hiteltörlesztések visszafizetésének felfüggesztése, az általános hiteltörlesztési moratórium, az otthonfelújítási program, valamint a kilakoltatások és a lefoglalások felfüggesztése sok család számára a kiút lehetőségét jelentette.

Jelentős üzenettel bír, ha egy erősödő gazdaság eredményeiből a családok is részesülnek.

A gyermeket nevelő szülők számára a személyi jövedelemadó visszafizetésének lehetősége, a hitelmoratórium most bejelentett meghosszabbítása egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy a családok – a gazdasági élet szereplőihez hasonlóan – megerősödjenek. Magyarország legnagyobb családszervezeteként üdvözöljük és támogatjuk ezt a törekvést. A gazdaság teljesítményéhez kötött családtámogatás az elmúlt évtizedben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így bízhatunk benne, hogy ez alkalommal is eredményes lesz.

A NOE a válsághelyzetben is részt vett a munkában. Hetven településen szerveztük a bajba jutott családok segítését, folyamatosan jeleztük az illetékesek felé a megváltozott helyzetben jelentkező nehézségeket.

Magyarország újraindulása a családok életminőségének javulásával mérhető leginkább. Örülünk, hogy a járványt kísérő nehézségek ellenére is ebbe az irányba indul el Magyarország.

Budapest, 2021. június 10.


Letöltés

A NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE RAJZ-, FOTÓ- ÉS VIDEOPÁLYÁZATOT HIRDET „A FENNTARTHATÓSÁG BÖLCSŐJE A CSALÁD” CÍMMEL

Esemény időpontja: 2021.05.14.

2021-ben Keszthely ad otthont a X. Európai Nagycsaládos Konferenciának, melynek témája: „A fenntarthatóság bölcsője a család”. Erre reflektálva a Nagycsaládosok Országos Egyesülete – mint a konferencia szervezője – rajz-, fotó- és videópályázatot hirdet. A pályázatokat a nem NOE tagoktól is várjuk, az ünnepélyes díjátadóra pedig a X. Európai Nagycsaládos Konferencián kerül majd sor.


Letöltés

MEGSZÜLETETT A NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE SZÉPIRODALMI PÁLYÁZATÁNAK EREDMÉNYE

Esemény időpontja: 2021.03.16.

2020-ban úgy határoztunk, hogy korábbi évek gyakorlatát folytatva ismételten szépirodalmi pályázatot hirdetünk azzal a céllal, hogy megmutassuk, hogyan éltük meg a vírushelyzet okozta új helyzetet, és mit tanultunk a megváltozott körülmények között egymásról, önmagunkról, szüleinkről, gyermekeinkről.


Letöltés

70 településen segít a NOE

Esemény időpontja: 2021.03.10.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a vírus harmadik hulláma időszakára (2021. április 7-ig) támogatni szeretné azokat, az elsősorban kisgyermekes családokat, akikre ez a helyzet fokozottan nagy terhet ró. A belső felmérés eredményeként kiderült, hogy több mint 70 településen, mintegy 400 családnak tudnak segíteni.

 Az egyesület tagjai Budapest több kerületében, és vidéken Mohácstól Tiszavasváriig, Orosházától Győrig, 70 településen jelezték, hogy szívesen segítik a családokat. Az egyesület célja a konkrét segítségnyújtáson túl az, hogy megmutassa, lehet a nagycsaládosokra számítani a bajban, ahogy ők is számíthatnak a társadalom többi tagjának támogatására. A korábbi időszakban szintén nyújtottak segítséget, például nagy sikerrel indították el Angyali Csomagküldő Szolgálatukat, ezzel is nagy értékű termékcsomagokhoz juttatva a családokat, nemcsak az egyesület tagjait.

Mostani akciójukkal az alábbi területeken segítik a családokat a NOE önkéntesei, egyesületei, csoportjai:

  1. Házon kívüli feladatok intézése (bevásárlás, gyógyszerkiváltás, posta, ügyintézés)
  2. Tanulópárok, korrepetálás (online, ingyenesen)
  3. Természetbeni adomány, felajánlás esetén (élelmiszer, tisztítószerek, ruhák)

Természetesen mindezeket a járványügyi előírások fokozott betartása mellett, a személyes kontaktus minimálisra szorításával tesszük. Köszönjük a tagság és az önkéntesek önzetlen felajánlásait!

A települések listája elérhető a noe.hu oldalon. Jelentkezni lehet: noesegit@noe.hu címen.


Letöltés

HENKEL ADOMÁNYOK A NAGYCSALÁDOSOK JAVÁRA

Esemény időpontja: 2020.11.25.

A családok támogatására és a járvány okozta megpróbáltatások enyhítésére a Henkel Magyarország Laundry & Home Care üzletága 15 raklapnyi termékadományt juttatott el a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagcsaládjai részére. A 2020. november 25-én rendezett sajtótájékoztatón az adomány jelképes átadására került sor. Az esemény résztvevői Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnök asszonya, Lukáš Hájek, a Henkel Laundry & Home Care üzletág igazgatója és Kállay Helén, a Henkel Laundry & Home Care üzletág Supply Operations Managere voltak.

Képgaléria


Letöltés

Tizennégy civil szervezet javaslattal fordult a kormányhoz

Esemény időpontja: 2020.10.16.

Tizennégy civil szervezet, köztük a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) javaslatcsomagot állított össze, amelynek célja a gyermekek érdekeinek és a szülői jogoknak az érzékenyítés területén történő normatív szintű szabályozása.


Letöltés

AzAuchan tanszergyűjtésével 1 700 családban lett könnyebb a tanévkezdés

Esemény időpontja: 2020.10.15.

A tanévkezdés nagyon megterheli a családi kasszát, főleg, ha több gyereket kell iskolába indítani. Füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente veszünk az iskolás gyerekeinknek, derült ki az Auchan adataiból. Az áruházlánc idén is több mint kétezer tanszerrel várta vásárlóit, akiket arra kért, hogy néhány taneszközzel vegyenek többet a szükségesnél és ezeket ajánlják fel a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE), amelynek közel kilencszáz önkéntese gyűjtötte össze és osztotta szét az adományokat. Az idei gyűjtés eredményeképpen 65 000 tanszerből 1 700 többgyermekes családnak jutott iskolakezdési csomag, az áruházlánc pedig bejelentette, hogy a lezárult tanszergyűjtési akción felül további egymillió forinttal támogatja a NOE jövőbeni céljait.


Letöltés

A NOE közgyűlése ismét Kardosné Gyurkó Katalint választotta az egyesület elnökének

Esemény időpontja: 2020.09.05.

Tisztújító közgyűlést tartott a budapesti Szent Margit Gimnáziumban 2020. szeptember 5-én a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.  A közgyűlésen nagy többséggel (9300-ból 8924 szavazattal) újraválasztották az egyesület elnökének Kardosné Gyurkó Katalint, aki 2016 óta vezeti az egyesületet, melynek korábban főtitkára volt. A NOE 2020-ban megválasztott új elnökségi tagjai: Herbert Gábor, Kapot Ildikó és Péterné Novák Krisztina (póttag: Bak László). Szeretettel gratulálunk megválasztásukhoz!

A közgyűlés emellett elfogadta az egyesület 2019. évi beszámolóját, valamint 2020. évi tervezett költségvetését is. Az eseményen átadták a NOE díjat, a Hűség díjat és a Bölcső díjakat, valamint Elismerő okleveleket az Egyesületért végzett sokéves, kiemelkedő munkáért. Ez évben a pandémia idején azonnali segítséget nyújtó támogatókat és önkénteseket szintén kitüntették áldozatos munkájukért.

Képgaléria


Letöltés

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573