S A J T Ó K Ö Z L E M É NY
ELKEZDŐDÖTT A SZÜLETÉS HETE
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a születés hete nyitányaként tartotta közel négyszáz gyermek és szüleik részvételével Babaköszöntő programját, amelynek célja a gyermekek megszületésének közös megünneplése és a születés hetével összhangban a gyermekvállalás népszerűsítése.
A születés hete immár húsz éve indult útjára, és célja, hogy a szüléssel, a gyermekvállalással összefüggő kérdések, dilemmák kapcsán minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak a döntés előtt állók és a várandósok. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély adott helyet a születés hete nyitányaként zajló Babaköszöntő programnak, amelyen az előző évben született gyermekeket és szüleiket ünneplik. A NOE tagcsaládjaiban 415 gyermek született. Az esemény mottója egyben üzenet is: ahol gyermek születik, ott család születik. Kardosné Gyurkó Katalin megnyitó beszédében mindenkit arra buzdított, hogy merjenek boldogok lenni, merjenek kiteljesedett életet élni és merjék megmutatni azt a boldogságot, amely a gyermekkel költözik a szülők életébe. „Hiszem és vallom, hogy az életünk a gyermekkel teljesedik ki, velük lesz leginkább a sajátunk, mert belőlünk fakad.” Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár asszony is.
Budapest, 2023. május 8.
(fotó: Szabó Nándor, Vadócz Dávid)