Családbarát Önkormányzat Díjat hirdetünk

A NOE pályázatot hirdet önkormányzatok számára. A Családok Évében, három év után ismét, megújult, a nemzetközi sztenderdeket is figyelembe véve hirdeti meg a NOE a legrangosabb önkormányzatoknak ítélhető civil elismerést, a CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT- díjat.

A NOE 2006. július 11-én, a Népesedés Világnapján a pozitív példák megerősítése céljával első ízben adta ki a „Családbarát Önkormányzat” díjat. Ahogy akkor, ma is azt gondoljuk, hogy a Magyarországot és egész Európát sújtó súlyos demográfiai helyzet miatt kiemelkedően fontos minden olyan program, szándék, intézkedés, ami a családok biztonságérzetét növeli, annak érdekében, hogy merjenek gyermekeket vállalni. Sok mindent lehet tenni a családok érdekében, ha igazán fontos a település vezetőinek az ott élő családok sorsa, jól-léte. Gyakran nem is csak anyagiakról, mindössze szervezési kérdésekről, odafigyelésről van szó. És persze arról is, hogy a település vezetése ne hivatalként, hatóságként, hanem ténylegesen a települést szolgáló testületként tevékenykedjen.

A pályázók köre: pályázatot nyújthat be minden magyarországi település önkormányzata
(az elismerésre pályázhatnak a korábban már díjazott önkormányzatok is)

A díjról és a korábbi díjazottakról a NOE honlapján lehet tájékozódni: http://www.noe.hu/sajtoszoba/csaladbarat_onkormanyzatok

A pályázatokat elektronikusan: a noe@noe.hu e-mail címre, valamint postán tértivevénnyel az alábbi címre kell beküldeni: Nagycsaládosok Országos Egyesülete: 1056 Budapest, Március 15. tér 8.

A pályázatok postára adásának és elektronikus beadásának határideje:
2018. szeptember 15. (éjfél)

Az adatlap, a felhívás és a témában kiadott sajtóközlemény a linkekre kattintva olvashatók.

Adatlap letöltése

Felhívás letöltése

Sajtóközlemény letöltése

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573