Venite alla festa! – Gyertek ünnepelni!

Az ünnepek emelnek ki minket a hétköznapok szürkeségéből. Az élet ünnepek nélkül olyan, mint egy hosszú út pihenők nélkül.

Ha nem lettek volna megállók, pihenők, akkor nem tudtuk volna vállalni, nem is terveztünk volna 7 gyermeket. Ünnepelni öröm, ünnepelni jó, megvidámítja az ember szívét, a hangsúlyt a lényegesre helyezi és megkönnyíti a hétköznapok terheit. Mindent lehet ünnepelni, az egyházi, nemzeti, családi ünnepeinken túl. Észre kell vennünk a hétköznapi csodákat, amik körül vesznek bennünket. Nyitott, rácsodálkozó szemmel kell járni és erre megtanítani gyerekeinket is. Tudjunk hálásak lenni egymásnak, egymásért.

A családi ünnepeinken túl ünnepeljük szerelmünk ünnepeit is, most volt szerelmünk 36 éves márciusban, áprilisban 433 hónaposak voltunk, de volt 10 000 napos hálaadó ünnepünk és májusban leszünk 13 200 naposak és 31 éves jegyesek. Készülünk a júliusi „gyöngy” lakodalmunkra, vagyis a 30 éves házassági évfordulónkra.

Gyerekeinknek is nagyon sok ünnepet találtunk ki. Így az első tejfog kiesésétől az első zongoravizsgáig, az első kerékpározástól az első ministrálásig sok esemény ad okot arra, hogy ünnepeljünk. Számunkra még egy közös lukasóra is ünnep, amit a Dunaparton tölthetünk egy kávé mellett. Családunk számára fontos az együtt töltött minőségi idő, a „mi idő”. Most már menyeinkkel, vejünkkel és unokánkkal is élmény az együttlét úgy is, hogy a „kicsik” még velünk vannak.

Az adventi-karácsonyi és a nagybőjti-húsvéti idő kiemelkedik ünnepeink közül tartalma, szépsége miatt, de sosem felejtik el gyerekeink azt az április elsejét, mikor a nap bolondságához, tréfájához méltó ünnepi vacsoránkat az asztal alatt törökülésben fogyasztottuk el gyerekeink nagy megelégedésére és örömére.

Az ünnepek nem pénztárcafüggőek elsősorban, hanem fantáziafüggők. Kívánunk minden családnak örömteli és boldog ünnepeket és minőségi időt egymásra.

Földváry István&Marcsi
Vác

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573