A postaládánk felett már csak három név áll, de a nevek felett három madárka látható a kirepült fiókáink jeleként. A Szabó családunk tagjai Kati, Csaba és a gyerekek Anna, Bence, Flóra és Gréta. A három nagyobb gyermekünk már a saját családját alapítgatja. Várjuk már a januárt, amikorra megszületik az első unokánk Bencééktől.
Büszkeség tölt el minket, ha arra gondolunk, sikerült a gyerekeinkből embert nevelni. Megállják a helyüket az életben, mind emberségben, tisztességben, mind pedig diplomával szerzett szakmájukban. Legkisebb még velünk él, Gréta hetedikes.
A családunk nem csak a mostani időkben él. Generációkon át, szüleink és az ő szüleik is mind adtak egy kicsit a jelen létünkhöz a saját nagycsaládjaikkal. Nálunk, a mi nagycsaládunkban a négy gyerek mellett nem merülnek a múlt homályába a korábbi generációk, akiknek a tapasztalataikat, emlékeiket őrizzük és átadjuk az utódoknak, így is növelve a „nagy” családot. Jelenlegi családi körünket tovább színesítik közeli és távoli rokonok. Bővül a kör a nagy gyerekeink párjaival, azok családjaival és a várható unokákkal.
Hagyományok teremtődtek, amelyeket reméljük, hogy a kirepülő gyermekeink tovább visznek a saját családjukba. Együttléteink központját adja meg a sok társasjáték; heves, olaszos, vidám beszélgetések; téli hóban mezítlábas futás, majd meleg vizes lábmosás; nyugodt, gyertyafényes teázások; versengés a karácsonyi jégkuglófba rejtett szerencse-tárgyakért; kürtőskalács sütés talicskában; utazásaink vicces emlékeinek felidézése. Ezekhez az együttlétekhez a gyerekek barátai is szívesen csatlakoznak a mai napig is és viszik tovább a nálunk látott szokásokat a saját családjukba.
Más volt az élet, amikor a gyerekek még kicsik voltak, nem volt könnyű a mindennapok logisztikája. Még az okos mobilok megjelenése előtt szükségünk volt egy külön órarendre, hogy mikor, melyik gyereket, hova, melyikünknek kell vinni, hozni a nyelvórák, vívás, néptánc, zeneiskola viszonylatában. Ma már eltűntek az órarendek, a legkisebb is egyre önállóbb a mindennapokban.
Mára a mindennapok csendesebbek, de a vasárnapi ebédek és ünnepnapok hangosabbak lettek, egyre többen üljük körbe az asztalt, illetve több asztalt, mert már egy nem elég és székeket is a szomszédból kell hozni.
Szerencsénk van, hogy ilyen boldog, összetartó családunk van. Ami nem azt jelenti, hogy nincsenek hétköznapi gondjaink, de a végére mindig találunk megoldást. A sikeresen megoldott kihívások pedig erőssé tesznek bennünket. Ott vannak a családtagok a háttérben, egymást segítve. Bármilyen problémája is legyen egy-egy családtagunknak, a családi ebédek vagy feledtetik, vagy megoldják azokat.
Én, mint családfő minden gyermek születésénél ültettem egy fát a kertben. A fafajták kiválasztásánál a megérzéseimet követtem, igyekeztem a gyermek tulajdonságaival összhangba hozni a fa tulajdonságait. Annának az alma, Bencének a cseresznye, Flórának a sárgabarack, Grétának az orgona jutott. Nagyon jól bejöttek a megérzéseim. A fák gyümölcseit és virágait nemcsak a mi generációnk élvezi, hanem az utánunk jövők is.
Szabó Csaba, Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete
