Kárpátalján nagycsaládosnak lenni bármilyen furcsa is, de jelen esetben „kiváltságos”, mivel három vagy több kiskorú gyereket nevelő apukát nem sorozzák be katonának és szabadon elhagyhatja az országot. Mi ezt itt isteni kegyelemnek tartjuk. Anno 18 évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk, s családot alapítottunk Beregszászon, messze nem erre gondoltuk.
Megismerkedésünk is kalandosan indult. Én egy kis faluból származom, amit Nevetlenfalunak hívnak, és az ukrán -román határ közelében található. Feleségem, Gabó pedig Beregszászon született, s egy kis szegedi és kecskeméti kitérés után tért vissza szülőföldjére. Nagy tervekkel, álmokkal kezdtünk neki közös életünknek, mint minden fiatal pár, és elsősorban a környezetünkben, a magyar közösségekben szerettük volna megváltani a világot. A feleségem szerint: „mi itt ketten hegyeket fogunk döngetni.”
Isten azonban próbára tett minket, hogy alkalmasak vagyunk-e erre a feladatra. Én a Rákóczi Ferenc magyar főiskolán kaptam tanári állást, rengeteget kellett dolgoznom, hogy bizonyíthassa. A feleségem magyarországi tanító-óvodapedagógusi diplomával eleinte nem igazán tudott elhelyezkedni, annak ellenére, hogy kitűnő szakmai képesítést kapott az anyaországban. Azonban elkeseredésre nem volt okunk, hiszen nagyon szerettük egymást, még ha évekig egy szobás lakásban is éltünk. Hét év alatt három csodaszép lányunk született. A feleségemnek nem volt hiányérzete a pedagógusi pályát illetően, hiszen otthon voltak a kis szeretett ovisai, a lányaink. Aprók táncát, baba-mama foglalkozásokat tartott a barátaink, ismerőseink gyerekeinek, együtt pedig táncházakat vezettünk magyar közösségek felkérésére, s házaspáros közösségbe jártunk 15 évig.
A nagycsalád mellett sokat tanultunk, fejlesztettük tudásunkat, doktori képzésben vettem részt, mentálhigiénés szakemberré lettem, a feleségem közben tánc és dráma pedagógiát végzett, majd református hitoktató oklevelet szerzett.
A harmadik lányunk születése után léptünk be a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületébe 2013-ban. Az egyesületben olyan családokkal ismerkedtünk meg, akik hasonló helyzetben voltak, hasonló értékrenddel, gyermekeink életkora megegyezett, szóval megtaláltuk mindazt, ami végett itt maradtunk Kárpátalján. Innentől teljesen megváltozott, „beindult” az életünk, rengeteg programon vettünk részt, utaztunk, barátkoztunk, hegyet másztunk, úsztunk, bicikliztünk stb.
Mivel előtte is meghatározó volt számunkra, hogy hitben éljünk, az egyesületünkben is megtaláltuk ezt a keresztény szemléletet, ami fontos alapját képezi a programjaiknak is.
Nagycsaládosnak lenni minden bizonnyal nagy felelősség, de hisszük, hogy Isten kirendeli az ehhez való szükséges dolgokat. Véleményünk szerint csodát csak úgy tapasztalhatunk, ha beleállunk a feladatokba. Legyünk bátrak felelősséget vállalni, megéri, hiszen így tudunk közösséget és jövőt építeni.
Szilágyi László és Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke
