Tulajdonképpen terven felül lettünk nagycsaládosok.
Az első gyermeknek mindenképpen szerettünk volna testvért, de a két gyermeknél úgy véltük, hogy a sablon, amit a szülőktől mi is hoztunk, kész. A második gyermek tüdőgyulladása, kórházi ápolása után nem sokkal leptük meg a családot, hogy a kicsiből középső lesz.
Néhány éve nagycsaládosok voltunk már, amikor az ismerősök ajánlgatni kezdték a helyi szervezetet, milyen jó társaság, milyen jó programok. Nem is jött rosszul az ötlet, hiszen a gyerekeket munka mellett vállaltuk, a klasszikus GYED-, GYES-szindróma helyett a szűkös szabadidővel, a programszervezéssel küzdöttünk. Az egyesületben a gyerekeket, de sok esetben az egész családot kész programok várták, csak jelentkezni kellett, és buszra szállni. Látva a társaság lendületét, összetartó erejét, rövidesen mi is aktív, szervező tagokká váltunk, még a vezetőségbe is bekerültünk. Mivel az egyesület is kötődött a többi helyi civil szervezethez, azokhoz közelebb kerültem, már az ő munkájukat is segítettem, velük több esetben közösen igyekeztünk a város társadalmi életét mozgásban tartani, ami a mai napig tart.
15 évvel ezelőtt a gyerekek még kicsik voltak, mindig nagy várakozás előzte meg a februári bevallási dömping végét, hiszen édesanyámmal és öcsém kisfiával együtt ünnepeltük a két héten belül feltorlódott 5 névnapot a nagymamánál. Ma már nagy gyerekként a jövőjüket tervezgetve szóba kerül a gyermekvállalás is. A lányok nem akarnak kései anyukák lenni. Szorgalmasan tanulnak, de ők is többgyermekes családban gondolkodnak.
Balázsi Csilla és Kuik Imre
Tiszavasvári
