Ahogy a testvérek Világnapján is elhangzott: „Ha boldoggá akarsz tenni egy gyereket, gondoskodj róla, hogy legyen testvére. Ha nagyon boldoggá akarod tenni, akkor legyen több testvére.” Ezzel teljesen egyetértek. A férjemmel közösen azt szerettük volna, hogy a gyerekeink boldogok legyenek.
Nagycsaládban nőttem fel és el sem tudtam volna képzelni, hogy „csak” egy vagy két gyerekem legyen. 2007-ben ismerkedtem meg a férjemmel és 2013-ban már három gyerekünk volt, hiszen mindketten nagycsaládban gondolkodtunk.
Jelen helyzetben egy aktuális téma a digitális oktatás, amivel egyik percről a másikra szembesültünk mi szülők, a diákok és a tanárok egyaránt. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez alatt az időszak alatt is jó a sok gyerek a családban?
Számunkra kiderült, hogy igen, szuper dolog, ha több gyerek van a családban. Teljes karantén alatt, amikor se ki, se be nem lehetett járni, akkor nagyon örültem, hogy hárman vannak. „Végre” nem volt más program, csak az, hogy együtt legyünk. A legnagyobb meglepetésemre az én gyerekeim boldogok voltak, hogy itthon voltunk, csak mi, öten együtt. Nem mentünk, hiszen nem is mehettünk sehova. Pedig amúgy imádnak jönni-menni, társaságban lenni. Az életünk általában arról szól, hogy hétköznap tanulás, utána edzés, hétvégén pedig jobbnál jobb „nagycsaládos” programjaink vannak.
A tavaszi időszakban kénytelenek voltunk behúzódni otthonunkba, amit – bátran kijelenthetem – a három testvér nagyon jól viselt. Bár a kerítésen túl nem mehettünk, a kerten belül hatalmas közös játékok voltak délutánonként, a mindennapos tanulás után. A tanulás persze nem ment simán. Hogy ment volna? Hiszen ember legyen a talpán, aki képes 3 gyereket, 3 különböző évfolyam tananyagát kontrollálni, folyamatosan ellenőrizni. Nos, nekem nem sikerült, én nem tudtam jól teljesíteni. Voltak hiányosságok, későn leadott anyagok, elfelejtett dolgozatok. Hiszen a digitális oktatás mellett azért mi szülők igyekeztünk dolgozni, helytállni itthon szülőként
Szóval a nehézségek ellenére a három gyerek szerencsére egymásra talált. Nem volt külső hatás, nem volt más társuk, ráértek egymással játszani. Természetesen ment a folyamatos vitatkozás, de közben a közös trambulinozás, társasjátékozás, együtt alvás. Így a gyerekek azt hiszem, hogy kicsit könnyebben viselték ezt a karantént, amiatt, hogy volt itt voltak egymásnak.
Szóval miért jó a több gyerek a családban?
- Azért, mert mire felnőnek megtanulnak osztozkodni, habár nem szeretnek.
- Mert megtanulnak érvelni. Hiszen, ha nem sikerül meggyőzni a másikat, hogy márpedig a katonás játéknál nincs is jobb a világon, akkor bizony babákkal kell ovisat játszani.
- Megértik, hogy nem mindig „Ő” az első. Bár próbálunk mindent „egyenlően?”, „igazságosan?” elosztani, de ezt ők nem mindig érzik így.
- Azt is megtanulják, hogy miért fontos az odafigyelés, hiszen egy-egy sérülés miatt képesek egymás fájdalmán sírni.
- Mert megtanítanak minket a gyerekeink, hogy minden ember más, hiszen mind a hárman mások. Mást szeretnek, mással lehet felvidítani őket. Bár azt gondoltam, hogy én elfogadok mindenkit olyannak, amilyen, míg rá nem döbbentettek a gyerekeim, hogy ez nem így van. Azt hittem, hogy én nem akarom Őket megváltoztatni, miközben nap mint nap rájuk erőltetem az akaratomat. Egészen addig, míg Ők el nem mondják, hogy Ők ezt vagy azt nem így, vagy nem úgy akarják, szeretnék csinálni, mint ahogy én azt jónak látom.
Asztalosné Gazsy Veronika Edit
Makói Nagycsaládosok Egyesülete
