Mert csak én tudom mi a tervem veletek, mondja az Úr!

A megismerkedésünk kezdetén megegyeztünk, hogy három gyermeket szeretnénk. Mindkettőnknek egy-egy testvére van. Így elmondhatjuk, hogy a nagycsaládos lét, nem otthonról hozott minta számunkra.

Isten átírta az emberi terveinket. Házasságot kötöttünk, majd vártuk a gyermekáldást, de nem érkezett. Hálaadással van telve a szívünk, mert 5 év küzdelmébe Isten közbe szólt. Közbe szólt és hívott bennünket. Életünk két fontos eseménye fonódik össze. Első gyermekünk, Boglárka születése, és a mi újjászületésünk. A gyermekvárási években egyre nehezebb lelki mélységeket éltünk át. Nagyon szerettünk volna gyermeket, de nem tudtuk merre az út, örökbefogadás vagy saját gyermek? Örökbefogadási tanfolyamra és Istent keresők órájára jártunk. Rendszeresen kaptunk lelki támogatást, erősítést a testvéri közösségtől. Megtapasztalhattuk az ima és a közösség erejét, támogatását. Megértettük és megéreztük, hogy jó az Úr és milyen nagy az Ő szeretete. Megismerhettük Istent, mint mennyei édesapánkat és Jézust, mint megváltónkat. Életre kelt a halott szellemünk és az Úr az életet, élettel áldotta meg. Megtérésünk nyarát követően kaptuk Boglárkát, majd a következő hét évben megszületett Barnabás, Benjamin, Borbála es Bíborka.

Amikor a felkérést kaptunk, hogy írjunk a családunkról, nagy örömmel mondtunk igent. Hiszen, minden örömével és nehézségével együtt, nagy csoda a nagycsaládos élet.

Férjem kertész vállalkozóként tevékenykedik. Jómagam, lassan 10 éve itthon vagyok főállású anyaként. Isten gondoskodik, ezt biztosan állíthatom. Dietetikusként végeztem, jelenleg kizárólag a családdal foglalkozom. Ezt is meg kell tanulni egy anyának, hogy ez az idő kincset ér, amikor csak a gyerekekkel tud foglalkozni. Istenre bíztam, hogy legyen meg az Ő akarata ebben is.

Egyikünk sem keresztény családban nőtt fel, így a keresztény értékrend átadása nagy kihívás számunkra, hiszen nincs minta, amit hoztunk volna. De mindez nem vette el a kedvünket, sőt Isten minden nap új erőt, új reményt és új lehetőségeket ad a jobbá válásra, formál bennünket.

Minden gyermek más egyéniség. Ahogy a Biblia írja is, hogy neveljük gyermekeinket a neki megfelelő módon. Ehhez nagyon sok támogatást kapunk a gyülekezetünktől és a 2=1 családsegítő misszió, szülő és házas kurzusain keresztül (https://hazassagsikeresen.hu/). Jelenleg is részt veszünk házas és szülő kurzuson is. Tapasztaljuk, hogy a tanulásnak nincs vége, mindig van újabb és újabb kihívás, amikben a kurzusok segítenek.

Megkérdeztük a gyerekeket, hogy ők miért szeretnek nagycsaládban élni.  Nagyon lelkesen reagáltak erre a kérdésre: mindig történik valami, nem unatkoznak, van játszótárs stb.

Azért azt kell, hogy mondjuk, hogy a nagycsaládos élet végtelen fárasztó, de minden fáradságával együtt egy hatalmas csoda. Érdekes, mert nagyon sok mindenről le kell mondani a hétköznapokban, például az itthoni pihenőidő és az én idő (napközben legalábbis) jelenleg nem ismert fogalom és még sorolhatnánk. Szóval nem egy kényelmi életmód, de ugyanakkor sokszor pont ezekben érkezik az áldás. Egy barátunk, akiknek szintén öt gyermekük van, fogalmazta meg egyszer (amikor még egy gyermekünk sem volt), hogy az öt gyermek nem ötször annyi gond, mint egy gyermek, de ötször annyi áldás forrása. Ezt nap, mint nap tapasztaljuk. A napi logisztikai feladatok, a közös étkezés is egy külön kaland és kihívás, a közös nyaralások felejthetetlen élmény mindenki számára. Egyszóval nem tudnánk elképzelni másképpen. Hálásak vagyunk Istennek mindezért.

Jelenleg egy iskolás, két ovis és két itthon lévő gyermekünk van. Így elég változatosan alakulnak a napok, amiket igyekszünk egyre rugalmasabban kezelni.

A jövőnket csakis hitben tudjuk elképzelni, a gyerekeket is ez irányba terelgetjük. Gyülekezethez tartozó, hitünket gyakorló család vagyunk, ami ad egy hatalmas erőt az egész családnak. Van élő Istenünk, akihez tudunk imádkozni örömünkben és bánatunkban. Biztos, hogy egy nagycsaládban van mindkettőből bőven!

Örömmel nézünk a holnap elé!

Kiss család

Keresztény Nagy-Családos Egyesület, Kecskemét

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573