Ha nincs velünk, már hiányzik

„Mert megbánhatatlanok (visszavonhatatlanok) az Isten ajándékai és az Ő elhívása.”

(Róma 11: 29)

 

Nagycsalád vagyunk, és szerintem egyikünk sem bánta meg egyetlen egy percét sem, minden nehézség ellenére! Otthon nagy a hűtőnk, a szobáink, nagy a forgalom a lakásban, hisz barátok, barátnők jönnek-mennek. Nagy a mosógép, és nagy a szánk is. De ami a legfontosabb, hogy nagy a szívünk!

Tegnap az egyik parkolóban megállva, az autóból való kiszállásnál arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk lévő két férfi bámul ránk. Először nem értettem. Azután rájöttem. Mintha egy bűvészmutatványban én lettem volna a bűvész, aki épp azt mondja az első gyerek kiszállása után: „Van másik!” majd.. „Van másik!”…..Egészen az ötödik gyerkőc kiugrásáig. Sokszor láttam már ilyen arcot, csak igazából már nem veszem észre, mert egyrészt időm sincs rá, másrészt pedig olyan nagyon természetes a számomra a nagy gyereklétszám, hogy ha már egy nincs velünk, akkor is szokatlan, és egy vásárlás alatt tízszer átszámolom, hogy ki hiányzik a létszámból.

Hogy nagycsaládos anyaként öt gyermek mellett a szülői feladatokat hogyan lehet jól csinálni, azt nem tudom, de hogy csinálni kell, azt tudom. A férjem és én sok ajándékot kaptunk, hisz „az ÚR ajándéka a gyermek”- de emellé sok felelősséggel is tartozunk. Mindketten szociális beállítottságúak vagyunk, ebből következik, hogy a szociális szférában dolgozunk. Az életünk nagy része logisztika, hiszen nem könnyű összehozni a gyerekeknek a tanulást, a különórákat, a pihenést, nekünk a munkát, a szolgálatot a pihenést. Azt kell mondjam mégis, hogy életem egy percét sem adnám másnak! Miért is tenném, hisz én kaptam annak minden örömével, nehézségével öröm- és bánatkönnyeivel együtt!

A családi ünnepeket (születésnap, évfordulók, karácsony) mindig együtt tartjuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a nyári családi kirándulásokra, és a karácsony együtt töltésére. Amikor Benjámin fiam négy évvel ezelőtt kezébe vette a várva várt középiskolai felvételi értesítőt, amire egész addig vágyott, nagyon meglepett. Egy napig lehajtott fejjel járt, és nagyon szomorú volt. Végül elmondta, hogy nem tudja, mit csináljon, mert ha most azt az iskolát választja, amire Ő nagyon vágyott, akkor keveset lesz itthon, és kimarad a közös étkezésekből, és az azt megelőző imádságokból. Akkor azt tudtam csak vigaszul mondani a számára, hogy hétvégéken viszont itthon lesz, és mi akkor is ugyanúgy fogunk együtt étkezni és imádkozni. Viszont mikor nem látta, bizony megkönnyeztem. Ezek szerint értéket teremtettünk szülőkként. És itt az érték a közös családdal együtt töltött idő és ima, amit egy 14 éves gyerek nem nagyon akar másra cserélni. Hálás voltam érte.

Sokat éneklünk együtt, ez az én hozományom a családba. Ahogy én is kisgyermekként az éneklésben találtam meg a vigaszt és az erőt, úgy a gyermekeim is ezt kapták tőlem örökségül. Tudom, hogy semminek nincs nagyobb szívmelengető hatása akár ránk, akár hallgatóinkra, mint amikor kiállunk, és együtt éneklünk egy családként.

És itt kell megjegyeznem, hogy nincs olyan rövid autóút, melyben ne csendülne fel egy-egy dal az autóban, vagy nincs otthon olyan nap, amikor ne énekelne családunk valamelyik tagja. Nálunk ez már olyan, mint a levegővétel vagy az ima. Természetes, de mégis elmaradhatatlan.

Tegnapelőtt Abigél lányom 10 éves lett, és ahogy a család sétált, az jutott eszembe, hogy milyen hálás vagyok, amiért Isten ilyen sokszínű és egyéniségű gyermekekkel ajándékozott meg! Hálásak vagyunk értük, hiszen szépek, okosak, lányok és fiúk, szőkék és barnák…..Isten ajándékai és megbánhatatlanok!

 

Bogdán-Csató Éva, Bogdán Ferenc
valamint gyermekeink: Benjámin, Jonatán, Sára, Abigél és Marci
Jászszentlászló

Támogatók