Munkahelyi kapcsolat alakult házassággá. Abban az időben a fiatal házasokat szocpol kedvezménnyel segítették öröklakásokhoz jutni. Első két gyermekünk (lány és fiú) így vállalt „szocpolos” gyerek lett. Tizenhárom hónapra jött a harmadik, (egy fiú), majd négy évre egy vegyes páros (fiú-lány).
Az ikrek érkezéséig három műszakban dolgoztam, a GYES után sikerült egyműszakos munkát találnom, így én mindig a gyerekekkel lehettem. Együtt mentünk a „dolgozóba”, bevásárolni és haza. Otthon ugyan mindenkinek külön szobája van, de csak alvásra használják. Az ebédlőasztalunk délutánra mindig nagy közös íróasztal vált, és itt folyt a tanulás. Praktikus megoldás, mert a nagyok tudtak segíteni a kisebbeknek vagy fordítva, és persze megvolt a szülői felügyelet is. A gyerekek élvezik egymás társaságát, mindent megbeszélnek, és mindent tudnak egymásról, szerető, összetartó kis csapat. Nagyon büszke vagyok rájuk. Az érdeklődési köre és hobbija mindegyiknek más. Soha nem voltak elégedetlenek, hogy nem kaptak márkás dolgokat. Megértették, hogy ötfelé kell osztani az összeget. Megbeszéltük, mennyi jut a szükséges ruhára, cipőre, és ennek ismeretében azt vettük meg, amit ők választottak.
Minden évben egy hetet közös nyaralással (kempingezéssel) töltöttünk. Egy ehhez kapcsolódó eset: bevásárlás alkalmával az ikrek állandóan édességért könyörögtek. Mikor már nem volt más kifogásom, miért nem kapnak, azt mondtam: „vagy csoki vagy nyaralás”. Másnap már egymásnak mondták, nincs édesség, mert akkor nem nyaralunk. A közös egy heti kempingezéshez máig ragaszkodunk mi is, a gyerekek is, a házastársaik is és az unokák is.
Az öt gyerekből négyen már házasságban élnek, és van hét unokánk. A házastársaknak is élmény az együttlét. Az unokáink testvérként szeretik egymást. A szülők is odafigyelnek egymás gyerekeire. A születésnapokon összejön kis-nagy családunk, igaz, most már csak az unokákén és a családtagok kerek évfordulóján. Ezek az ünnepek nem a pénztárcától függnek, az ajándékok a kreativitáson alapulnak, a közös játékokon és régi történetek mesélésén. Élvezet hallgatni őket, melyekből néhány még nekünk is új.
Álljon még itt egy idézet a NOE Levelek 156-os számából nagylányunk megfogalmazásában:
„Minden Szenteste a vacsora befejeztével Apa eloszt egy almát az asztal körül ülők közt. Mi már jól ismerjük a mondanivalót: akivel ezen az estén az almán osztozunk, arra mindig számíthatunk. Engem ez megnyugvással és biztonságérzettel tölt el.”
Ezt a szokást a gyerekeink is továbbvitték a saját családjukba. Remélem, a tőlünk kapott örökséget is tovább adják. Azt, hogy egyik szemükben mindig a szeretet és féltés csillogjon gyermekeikre, de a másikkal biztassák őket arra, hogy merjenek önállóak lenni, merjenek az igazukért akár a széllel is szemben szállni.
Heim Károlyné Teri
Szekszárd
