Néhány évvel ezelőtt történt, hogy Csilében egy rézbánya beomlott és 33 bányász 69 napig várta, hogy újra találkozhasson a családjával. A megmenekülésükben a legnagyob szerepet a családtagok, feleségek, testvérek, apák, anyák vállalták.
A bányászat egy magán tulajdonban lévő vállalkozás volt. A bányászatot úgy végezték, hogy számos biztonsági figyelmeztetést nem vettek figyelembe. A bányában dolgozó férfiaknak minderről tudomásuk volt, de életük kockáztatása mellett vállalták a munkát, hogy megélhetést biztosítsanak családjuknak. Szükségük volt arra a keresetre, amit a bányászat adott.
Miután a családtagok, feleségek második nap után sem találkoztak szeretteikkel, érdeklődni kezdtek egymástól férjeik után. Senki, semmilyen elfogadható válasszal nem tudott előállni, ezért felkeresték a bányatársaságot, ahol szembesültek a szörnyű hírrel. A bánya beomlott és 33 bányász mintegy 600 méter mélyen a bányában rekedt. Semmit nem lehetett róluk tudni, csak azt, hogy néhány napra elegendő vizük és élelmiszerük van egy óvóhelyen tartalékolva. Néhány nap után a tragédia híre eljutott az illetékes politikusok fülébe is. Egy frissen kinevezett fiatalkorú bányaügyi miniszternek jutott a feladat, hogy tapasztalatok nélkül megszervezze a mentést és tartsa a kapcsolatot az aggódó családokkal. Mivel sem a kormány, sem a vállalkozás nem volt felkészülve hasonló tragádiára, hamarosan lemondtak a mentés megszervezéséről. Ekkor léptek közbe a feleségek, de leginkább egy olyan lánytestvér, aki alig tartotta a kapcsolatot a bányában rekedt öccsével. A miniszter folyamatos zaklatásával, számonkérésével és egy hatalmas, miniszternek kijáró pofon segített abban, hogy a világ országainak segítségével 69 nap után minden bányászt a felszínre hoztak. A nagyszabású összefogásra még a média közbenjárására is szükség volt, aki biztosította a bányában rekedt férfiak és családtagjaik közti kommunikációt, sokszor élő adásban közvetítve a szeretet, a szerelem, az összetartozás szavait.
A család évében különösen fontosnak tartom kiemelni a családon belüli kommunikáció fontosságát és gyakoriságát, mert ez ad számunkra lelki táplálékot gyerekként, szülőként, nagyszülőként, déd- és ükszülőként is. E megható és igaz történettel kívánok a magam és családom nevében minden olvasónk számára élményekben gazdag nyarat.
Ulicsák Péter
NOE főtitkár
