Idén is folytatja a nehéz helyzetben lévő nagycsaládosok térítésmentes nyaraltatását a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek. A rászorulók üdültetésének megszervezésében a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

A jelentkezési űrlapot hamarosan közzétesszük itt a honlapon.

Egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kérünk családonként az üdültetésben résztvevőktől. A szálláshelyeket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a felnőtt korúak kizárólag védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe.

 

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573