Családbarát Önkormányzat pályázat 2019 Díjátadó és konferencia

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2019-ben ismét meghirdette megújult, a nemzetközi sztenderdeket is figyelembe vevő formában a legrangosabb önkormányzatoknak ítélhető hazai civil elismerést, a CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT- díjat. A 2019. szeptember 4-i díjátadón az elismerést idén 16 önkormányzat vehette át, három kategóriában: 5000 fős vagy kisebb települések, 5000 fő fölötti települések és budapesti kerületek.

 A Nagycsaládosok Országos Egyesületében meghatározónak tartjuk a hazai önkormányzatokkal történő együttműködést. Ezért alapítottuk a NOE Családbarát Önkormányzat Díjat, amely szakmai elismeréssel jár. Emellett a díjazott önkormányzat számára lehetőséget ad az elismerés, hogy csatlakozhasson a European Large Families Confederation (ELFAC) Családbarát Önkormányzatok Európai Hálózatába, s ezáltal hozzájárul a hazai és nemzetközi jógyakorlatok megismeréséhez, elmélyítéséhez is.

Első alkalommal a NOE 2006. július 11-én, a Népesedés Világnapján a pozitív példák megerősítése céljával első ízben adta ki a „Családbarát Önkormányzat” díjat. Ahogy akkor, ma is azt gondoljuk, hogy a Magyarországot és egész Európát sújtó súlyos demográfiai helyzet miatt kiemelkedően fontos minden olyan program, szándék, intézkedés, ami a családok biztonságérzetét növeli, annak érdekében, hogy merjenek gyermekeket vállalni. Sok mindent lehet tenni a családok érdekében, ha igazán fontos a település vezetőinek az ott élő családok sorsa, jól-léte. Gyakran nem is csak anyagiakról, mindössze szervezési kérdésekről, odafigyelésről van szó. És persze arról is, hogy a település vezetése ne hivatalként, hatóságként, hanem ténylegesen a települést szolgáló testületként tevékenykedjen.

A díjátadón köszöntőt mondott Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, Dömötör Csaba, miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Pogácsás Tibor, a belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kiemelte: „A beérkező pályázatok egyértelműen bizonyítják, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek bíznak közösségeikben, akikre számíthatnak, s akik számíthatnak rájuk, ahogy az közvetlen ismerősöknél, barátoknál szokás. Ez a kölcsönösség, ez a bizalom az, aminek köszönhetően megszületnek a családbarát intézkedések, s ez a mi pályázatunk célja is.”

Az eseményen az „Önkormányzatok a Családok Szolgálatában” című szakmai program is megrendezésre kerül a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) közreműködésével, amely része a programnak.

Nyertes önkormányzatok 2019-ben

Budapest:

Budapest VI. Kerület

Budapest XI. Kerület

Budapest XVI. Kerület

Budapest XXI. Kerület

5000 fő feletti település:

Berettyóújfalu

Érd

Mezőberény

Nagykőrös

Szigetszentmiklós

Tata

Vác

5000 alatti település: 

Csepreg

Csomád

Felsőörs

Lébény

Ópusztaszer

A 2019. ÉVI DÍJÁTADÓ KÉPEI

A díjról és a korábbi díjazottakról a NOE honlapján lehet tájékozódni:

https://noe.hu/csaladbarat-onkormanyzatok/

Nemzetközi szakmai partnerek

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573