Valójában ugyanazt kell tenni most, a digitális tanrend kapcsán, mint bármikor máskor, amikor új, számunkra ismeretlen helyzetbe kerülünk. A digitális munkarend sikerességéért szülőként, tanárként és tanulóként is akkor tehetünk legtöbbet, ha felismerjük, hogy ez mindannyiunk számára olyan helyzet, amelyben még egyik fél sem gyakorlott és nem ügyes, de megadjuk egymásnak a lehetőséget és a bizalmat arra, hogy mindenki együtt megtanulhassa az új világrend és tanrend szabályait. Világos, hogy ez az együttműködés mást igényel alsó tagozatban és egy végzős középiskolás számára, mást igényel a fővárosban és a kistelepüléseken és mást igényel például a nagycsaládosoknál és azokban a családokban, ahol egy vagy két gyermek van. Az elmúlt egy évben a nagycsaládosok különleges módon kivették a részüket a társadalmi felelősségvállalásból. Külső készüléksegítség nélkül gyerekek tízezrei szorultak szülői támogatásra iskolai kötelezettségeik teljesítéséhez, a házi feladatok megírásához, beadásához – sokszor úgy, hogy a családban csak egy számítógép állt rendelkezésre és azt esetleg még az egyik vagy másik szülőnek napközben a munkájához is használnia kellett. Hatalmas felelősség, de egyben hatalmas lehetőség is volt ez arra, hogy mindannyian megértsük: az iskola, a pedagógus és a szülők együttműködése nélkül a digitális tanrend nem működhet jól. És – visszatérve a fenti hasonlóságokra – azt is le kell szögeznünk, hogy enélkül a szoros, világos szerepekre épülő együttműködés nélkül valószínűleg a hagyományos tantermi oktatás sem működhet majd jól.
Nem túlzás azt állítani, szülőként előszőr szinte sokkot kapott az ember, hogy egyszerre legyen különböző évfolyamos több gyereknek „tanítómestere”, miközben saját munkáját és háztartását is – szintén szokatlan körülmények között – el kell látnia. A következőkben néhány praktikus tippel, ötlettel segítjük azokat a szülőket, akiknek gyermekei jelenleg is digitális munkarendben tanulnak. Takács Ádám oktatási szakember, maga is három gyermek édesapja, így mesélt a saját tapasztalatairól.
1. DŐMENEDZSMENT
Első lépésként fel kell mérni a lehetőségeinket, hogy kinek mikor mire van ideje: időmenedzsmentet kell készíteni. Gyakorlatilag napirend táblázatot készítettünk és felraktuk jól látható helyre: nálunk a hűtőre lett kiragasztva. Szerepeltek benne a legfontosabb dolgok: kinek mikor lesz online felelése vagy dolgozata, illetve online órája. Aztán mikorra kell teljesíteni a leadandó feladatokat. Fontos volt tisztázni azt is, mi, felnőttek milyen elengedhetetlen elfoglaltságokkal bírunk: mikor beszélünk a főnökeinkkel, munkatársainkkal. Az is szerepelt tehát a naptárban, hogy mi, szülők hogyan tudjuk váltott műszakban megosztani egymással a munkával és gyerekekkel töltött időt.
Szembetűnő volt, hogy a nagyobbik fiamnál (6. osztályos volt tavaly) a nagy lendületben és a sokk hatására, mert gondolom, a tanárok nem egyeztettek arról, hogy milyen felületen és mikor küldenek beadandót, így azok tömegével, esetenként párhuzamosan érkeztek több alkalmazásra is. Ezt nehezen tudtuk követni és kontrollálni, de az idő előrehaladtával ez is rendeződött. A kisebbik fiam (2. osztályos volt tavaly) feladatait viszont csak az ún. Google Classroomon keresztül kaptuk, így nem kellett más felületeket is megnyitni, ezzel időt és energiát tudtunk megspórolni. Jól áttekinthető volt, mert hamar arra kért a tanító, hogy csak azon küldjük vissza a feladatokat, így pontos kimutatást láttunk, hogy van-e elmaradásunk. Tanulság, hogy a tanárok egyeztetése, a világos keretek nemcsak a tanároknak és a gyerekeknek spórolnak meg időt, hanem a szülőknek is.
2. ELLENŐRZÉS
A napi házi feladatok ellenőrzését is a nap végére időzítettük, amikor már mindegyik gyermekünk elaludt, hogy pótolni tudjuk az elmaradásokat. Főként ilyenkor végeztük el az elmaradt munkánkat és írtuk ki, hogy másnap reggel melyik gyermek mivel kezdjen.
3. ONLINE FELÜLETEK KEZELÉSE
Az új felületek használata kapcsán szerencse, ha a szülő sok felületet könnyedén kezel, így gyorsan meg tudta mutatni a gyereknek: a nagyfiamnak én mutattam meg mindent. Hogyan működik a Teams, hol kell feltölteni leckét, hogyan kell bejelentkezni a Redmentába stb. Ez nyilván nem várható el minden szülőtől, de ilyen esetben is az iskola és a szülők együttműködésének kulcsa az, hogy tudjanak egymástól feladatokat ésszerűen átvállalni. Amennyiben a kommunikáció és a tanítás megszervezése egy ilyen új online felületen keresztül hosszútávon jól működik, az a szülő számára is előnnyé válik.
4. IRÁNYMUTATÁS
Probléma esetén a gyerekek általában a feleségemhez rohantak: „jaj, lemaradtam az óráról”, „nem jelentkeztem be időre”, „nem azt töltöttem fel”, „nem azt töltöttem ki”. Ismeretlen volt előttünk ez a helyzet és általában napi egy alkalommal krokodilkönnyek között jöttek, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Miután mi is nagy levegőt vettünk, elmondtuk hogy „ilyen dolgok mindenkivel megtörténnek”, és a fontos, hogy mi, szülők is tudjuk kezelni, írjunk a pedagógusoknak, hogy észleltük a problémát és szeretnénk jóvátenni, újraküldeni, bemásolni stb. A gyerekekkel általában együttműködtek, de nem mindenki és nem minden esetben. Ismét visszatértünk a „kályhához”: sok múlik a szülő-tanár-diák kommunikáción, már csak amiatt is, mert a helyzet mindenkinek új.
Kamasz fiamat nehezen tudtuk rávenni, hogy az osztálytársakkal ne csak játsszanak, hanem egy-egy leckénél adjanak és kapjanak is segítséget, csoportosan osszák meg egymással a tudásukat. Sokszor fel kellett hívni a kamaszunk figyelmét, hogy ha már ott ül a gép előtt, akkor próbálja meg segítségül is hívni. A srácok bizonyos téren összedolgoztak és ennek volt is pillanatnyi haszna, mert gyorsan túl voltak feladatokon, de persze, néha jött a feketeleves, mert az azonos hibák digitális tanrendben is szemet szúrnak…
5. KREATIVITÁS
A beszámolók és beadandók akkor tudtak igazán élvezetesek lenni, ha túl tudtak mutatni a papír alapú beszámolásokon, a könyvből füzetbe, munkafüzetbe íráson és befényképezésen. Ilyenek voltak a projektmunkák, kiselőadások, több művészeti és társművészeti kreatív feladat: például, rajz alapján öltözz be egy reneszánsz festmény alakjának. Természetesen, segítettünk az egyes programok kezelésében, illetve a technikai megoldásokban, adatvédelemben is. A tartalom viszont szigorúan a gyerekek dolga volt. Itt is segítettünk: rávezető kérdésekkel vagy a jó öreg „nézzük meg a neten” instrukcióval. Ugyanakkor ezek a kreatív feladatok fenn tudják tartani a motivációt – és nemcsak a gyerekét, hanem még időnként a miénket is. Ezen kívül a gyermekeim szempontjából igazán jók voltak mind a zenetanár, mint a pszichológus szakember magánórái. Nagyon hálás vagyok ezekért. Plusz figyelmet és új embert láttak, amely kifejezetten frissítőleg hatott rájuk.
6. SZABÁLYOK BETARTÁSA
A számonkérés, dolgozatírás viszont fogas kérdés. Ott vagy, nem vagy ott? Bennünk erről olyan kép alakult ki, hogy a tanár is ott van a dolgozatoknál és lehet tőle kérdezni, ha nem értünk valamit. Illetve, ha felteszünk egy rávezető kérdést, vajon megtehetjük-e szülőként? A pedagógus megteszi az órán? Ami biztos: arra kell törekednünk, hogy egy-egy online tesztben ne a szülői tudást mérjék fel, hanem a gyerekek tényleges tudását, ami a későbbiekben kamatozni fog. A hagyományos tantermi órán sincs jelen a szülő, hogy segítsen a gyereknek – így igyekeztünk megteremteni azt a nyugodt közeget, amelyben a számonkérés sikeres lehet, de betartottuk azokat a „játékszabályokat”, amelyeket „normál körülmények között” is betartanánk.
A fenti praktikus trükkök, a mindennapi tapasztalatok is rámutattak arra, hogy a hagyományos és a digitális tanrend is attól sikeres, ha az egymásra utalt felek együttműködnek egymással és lehetővé teszik egymásnak a kölcsönös kommunikációt – persze, szabályozott, kontrollált formában (pl. időkereteket meghatározva). A digitális eszközök megléte vagy egy IKT-eszközökkel dugig felszerelt iskola ugyanúgy nem változtatja meg vagy teszi jobb hellyé az oktatást és nem teszi egyszerűbbé a tanulást, mint egy olyan család helyzete, ahol minden gyermeknek van számítógépe és okostelefonja. A digitális munkarend sikere nem az eszközökön múlik, hanem abban rejlik, hogy elhisszük-e és megbízunk-e abban, hogy együtt képesek vagyunk megoldani ezt a helyzetet. Bízunk benne, hogy a fenti sorok – a probléma gyökerét megvilágítva, később gyakorlatias módszereket kínálva – hozzásegítik az olvasót a digitális munkarend kihívásainak leküzdéséhez.
Jó tanulást, jó egészséget!
Farkas Bertalan Péter, Takács Ádám
