Nem így terveztem. Igazából nem terveztem sehogy. Megszületett az első gyermek. Kalandos volt. Korán jött, 29 hétre. Fejlesztés, gyógytorna, egyik orvos a másik után. Csodálatos szakemberek kezében voltunk. Szépen alakultunk, de tele volt az életünk bizonytalansággal. Mindezek ellenére egy percig sem volt kérdés, hogy várjuk a másodikat… és jött. Nem volt két év sem közöttük.
Könnyebb lett minden. Azt éreztem, kettővel sokkal könnyebb, mint eggyel. Szerettünk volna még egy csodát. Megajándékozott minket vele a sors, ő volt a harmadik a sorban. Így már öten lettünk a családban: apa, anya, egy újszülött, egy kétéves és egy négyéves. Ment minden, mint a karikacsapás. Ütemezve aludtunk, keltünk, mindennek meg volt a maga helye és ideje. Csak így tudtam odaérni mindenhova, megoldani minden programunkat. Olajozottan működött a gépezet, mindenki tette a dolgát. Közben megszületett a szívünkben a gondolat, hogy majd később, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, még egyszer szeretnénk átélni ezt a csodát. Majd, kicsit később. Azért kell egy kis szusszanás.
De ahogy a szívünkben megszületett az elhatározás, abban a pillanatban be is kopogtatott a negyedik gyermek. Jött, mint a gyorsvonat, és mi nagyon boldogok voltunk! Persze sokszor nagyon fáradtak is, kimerültek. Orgonasípok, így néztek ki együtt, s ha rájuk pillantottam (főleg amikor aludtak J), erőre kaptam.
Azóta már sok idő eltelt, a két első gyermekünk kamasz lett. A szobájukat már csak félve lehet megközelíteni, néha abban sem vagyok biztos, hogy nem-e cserélték el őket az ufók. Mennek a testvérharcok, a viták, a mindennapos mókuskerék. Nem könnyű irányítani a nagycsaládot. Nem tagadom, néha kicsit olaszosra sikerül a rendrakás. Kettő házzal mellettünk a szomszéd gyerekek is össze szoktak ilyenkor pakolni.
Hamar ledőltek a tökéletes neveléssel kapcsolatos sztereotípiák bennem. Mindegyik gyerekem más egyéniség. Ami az egyiknél működött, a másiknál nem. Mindegyiktől tanultam valamit. Mégis, nincs olyan este, hogy amikor lefekszem, ne érezném azt, hogy, köszönöm! Akárkinek is köszönhetem őket, Isten, Teremtő, Sors, Jószerencse… akárki vagy is Te, köszönöm őket! Zétény, Zselyke, Zente, Zille. Még a nevüket is boldogság leírni!
Varjúné Farkas Enikő Vanda
Nagycsaládosok Gyomaendrődi Egyesülete
