Nagycsalád – egy életérzés! 😊

Márciusban volt 13 éve, hogy férjemmel megismerkedtünk, egy munkahelyen dolgoztunk Debrecenben. Eleinte kb. 50 km-re laktunk a másiktól, de mire végre közelebb költöztünk volna egymáshoz, addigra ő munkahelyet váltott és kamionozni kezdett. Így még tovább nőtt a távolság, de ez nem jelentett akadályt. Nem nagyon beszélgettünk arról, hogy hány gyermeket szeretnénk, ám abban egyetértettünk, hogy ha az első gyermekünk lány lesz, akkor az én keresztnevemet kapja, ha fiú, akkor pedig az övét 😊.

2010-ben megszületett első gyermekünk Edina, majd 2,5 év múlva a 2.  lányunk Nóri (2013), rá 2 évre, pedig az első fiúnk Zsoltika (2015), s akit a szülés pillanatáig el se hittem, hogy kisfiú. Majd 1,5 év múlva Viki (2016) érkezett, szintén 1,5 év múlva megérkezett Matyi (2018) és azt követően 2019. novemberében Ilike. Mind a 6 gyermekünkkel nem volt az a klasszikus otthonülős, „nyugodtan várjuk a gólyát” várandósság. Sokat kirándultunk, összekötöttük a munkát és a szórakozást.

Sokan meglepődnek, amikor meglátják, hogy mennyi gyerkőc vesz körül minket. Nézik, számolgatják őket, s van, akit nem hagy nyugodni a kíváncsiság és megkérdezi, hogy mindegyik gyerek saját, terveztük-e őket. Ha megyünk valahova, általában viszünk mindenkit, nem is tudnánk ezt másképp elképzelni. Gyerekeinknek elsősorban az egymás szeretetét és az összetartozás érzését tanítjuk és azt, hogy legyenek tisztelettudóak. Ahogy idáig tapasztaltuk, ez többé-kevésbé sikerül is. Persze vannak vitás helyzetek köztük, de olyankor egy kis „mediátori” közreműködést követően a bocsánatkérést általában ölelés és közös puszi követi. Ha valamilyen oknál fogva mégsem együtt megyünk valahova, akkor nagyon hiányolják a hiányzó testvér társaságát. Keresik, kérdezik, hogy miért nem jöhetett velünk, illetve ha kapnak valamit, maguktól tudják, hogy az otthon maradtakkal is meg kell osztani amit kaptak. A boltban úgy pakolnak a nagyobbak, hogy számolják, hogy annyit vegyünk, hogy mindenkinek jusson.

Van, amikor nehéz… Van, amikor csendesek vagyunk, van hogy hangosak, van hogy akárhová nézünk rendetlenség van, de inkább hangosak és izgő-mozgók legyenek, hisz így fejlődnek ismerkednek az ismeretlennel. Rajzolnak a falra és büszkén mutatják. Nos, erre mit tud mondani az ember? Számítottunk rá, fehérek a falak 😊. Több, mint 1 évig hordtuk Edinát iskolába Hajdúböszörményből Debrecenbe, mert sajnos elhúzódott az építkezés.  8 hónapja, nagy pocakkal sikerült beköltöznünk a saját lakásunkba. Nem lehet elfelejteni azt az örömet, amikor kinyílt a lakás ajtó, és a gyerekek először lépték át a küszöböt és néztek szét. Nem gondoltuk volna, de a lakásunk a korábbi közös munkahelyünktől, ahol megismerkedtünk csak pár lépésre van. 😊

Abariné Vass Edina, Abari Zsolt

Edina, Nóri, Zsolti, Viki, Matyi és Ilike

Debrecen

Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

Támogatók