A „titulust”, hogy nagycsaládosak vagyunk, az államtól kaptuk, hiszen három nevelt gyermek már ebbe a kategóriába tartozik.
Számunkra az, hogy anyává és apává válhattunk, egy igazi csoda. Sokáig csak álmodoztunk és vágyakoztunk arra, hogy egyszer megérkezik hozzánk is az áldás: egy gyermek. Panna lányunk érkezését követően én, mint anya nem is gondoltam további gyermekek érkezésére, annyira boldognak és teljesnek éreztem az életünket. Az kívántam, hogy minden nő élhesse meg ezt a fantasztikus eseményt, hogy nőből anyává válhat. Ezért aztán mikor két év múlva megérkezett Zsombor, és újabb két érvre Eliza, isteni kegynek éreztük, hogy újra és újra megélhettük a csodát.
A feladat, amit a gyerekek gondozása jelentett, nem is fogtuk fel, csak lubickoltunk a boldogságban, hogy újabb és újabb gyönyörű és egészséges gyermekek szüleivé váltunk. Amikor a helyi nagycsaládos egyesület megkeresett bennünket, hogy legyünk tagok, talán akkor tudatosult bennünk, hogy milyen kiváltságos helyzetben vagyunk. Mi nagycsaládosak, akik több gyermeket nevelünk és közben ugyanúgy főállású dolgozók vagyunk, a társadalom egy olyan rétegét képviseljük, akik tradicionálisan a családot, mint értéket képviseljük. Jó, hogy léteznek civil szervezetek, ahol sok hasznos információhoz jutunk és segíteni, erősíteni tudjuk egymást.
Hogy milyenek a hétköznapjaink? Szerintem, mint minden átlagos családnak. Van benne sok-sok napi rutin, és még több váratlan esemény. Az élet megtanított bennünket, hogy ne ijedjünk meg a problémáktól, csak megoldandó feladatként fogjuk fel őket.
Egy éppen legfrissebb történés. A hosszú hétvégét a Balaton parton tölthettük. A víz még éppen élvezhető, de természetesen a gyerekek ezt nem hagyhatták ki. Én gondos anyukaként a parton álltam és szememmel a gyerekeket számlálva figyeltem. Kijött az első gyermek: Zsombor. – Anya, gyorsan a törölközőt, mert nagyon fázom. – Az első kezem ügyébe akadó törölközőt már terítettem is rá. Majd kijött a kicsi lányom: – Anya gyorsan törölközőt, mert megfagyok! – Ekkor láttam, hogy a sárga törölközőt Zsomborra terítettem, a kezemben pedig a kék van. Gondoltam, gyorsan kiküszöbölöm a hibát: Zsomborról levettem a sárgát, odaadtam neki a kéket és Lizikének a sárgát. Nade ez nem ment ilyen egyszerűen. Eliza szóvá tette, hogy a már vizes sárga törölközőt kapta meg Zsomborról, aki persze a szárazat kapta.
Mindez egy pillanat volt, hiszen egymás után jöttek ki a vízből. Én próbáltam megmagyarázni, hogy csak a színek miatt cseréltem ki, és én jót akartam, hiszen kamaszodó kislány, akinek tudom, sok minden számít. Ekkor megszólalt mellettem egy hölgy, három kislány édesanyja. Ez alkalmat adott egy kis beszélgetésre, de azt is tudatosította bennünk, hogy sokkal elnézőbbek vagyunk egy nyűgős, álmos síró gyerekkel. Nem szóljuk meg őket.
Ez természetesen csak egy szösszenet az életünkből, ami drága kincs számunkra. Nem cserélnénk el az életünket senkiével. Ez minden így jó és szép, ahogy kaptuk. Idén leszünk 20 éves házasok. Köszönjük az életnek, hogy megajándékozott és ránk bízta a három fantasztikus gyermek felnevelését.
Bárány Attiláné, Erzsike
Tiszavasvári
