Amikor megkaptam ezt a felkérést, hogy írjak a NOE honlapjára, miért is jó nagycsaládosnak lenni, oohhhó, gondoltam, könnyű dolgom lesz. Leírok pár klisét, hogy csak addig van rend a házban, amíg megcsináltam, hogy a mosnivaló sose fogy el, hogy napjába több mint ezerszer hallom, hogy ANYA!!!
Aztán elolvastam a NOE oldalán levő, ide kapcsolódó írásokat, s rádöbbentem, hogy klisés szöveg ide nem lesz jó. Hogy ezek az édesanyák vállalják, bizony vannak nehézségek a gyermeknevelésben, s hogy ők sem tökéletesek. De az írásaikból érződött a szeretet és a boldogság.
Férjemmel három gyermeket nevelünk, egy majdnem 3 éves kislányt és bátyjaikat, akik 6 és 8 évesek. Mit ne írjak, könnyebbnek gondoltam a gyermeknevelést, sokkal könnyebbnek. 8 évig dolgoztam a gyermekvédelemben, osztogattam a szerintem jobbnál-jobb tanácsokat a problémás helyzetekben. Aztán megdöbbentem, hogy sokszor nem úgy csinálták a dolgokat a szülők, ahogy megbeszéltük. Mióta gyermekeink vannak, rájöttünk, mindenki tud gyermeket nevelni, kivéve azt, akinek van. Kihagytuk a gyermeki lélek tényezőjét. Sorra alakulnak át nevelési elveink. Hogy a mi gyermekeink ezt soha, de soha nem fogják csinálni? DE, dehogynem, a való élet megmutatja, hogy ők is ugyanolyan gyermekek, mint a többi.
Három erős, eltérő személyiségű gyermekünk van. Néha végtelen hosszúnak tűnnek a napok, az órák, s a nap végére kifáradok, de soha nem cserélném el semmire. Egy Anyuka úgy fogalmazott a NOE oldalán, hogy ők olaszos család, kérem szépen, Mi is azok vagyunk. Véleményem szerint három gyermekkel az élet sosem lehet halk, csöndes vagy visszafogott. Viták, veszekedések, harcok vannak. Harc az utolsó darab csokiért, harc, hogy ki menjen elől biciklivel, stb. De ugyanakkor büszkék is vagyunk arra, hogyha kapnak valamit a gyermekeink, első dolog az osztozás, noha ez nem mindig egyformán sikerül.
Egy szintén háromgyerekes barátnőm mondta egyszer azt, hogy senki nem tud úgy beégetni, mint a saját gyereked. S valljuk be, igaza van. Sok-sok kellemetlen pillanaton, helyzeten (vagyunk már túl gyermeknevelési éveink alatt. Külön kedvencünk a nagy tömeg előtti hisztizés volt, mert pl. eltört a banán. Az az igazi, földön fetrengős, sírós, kiabálós hiszti, aminek nagy nézettsége volt.
Ám a rengeteg csodás, felemelő pillanat kárpótol mindezekért, amikor büszkék és boldog szülőként éljük át az együtt töltött időt. Amikor látom, hogy vigyáznak egymásra a gyermekeink, amikor megvédik egymást mások előtt, stb.
Büszkék vagyunk, hogy nyitottak a világra és érdeklődőek (bizonyos témák iránt túlságosan is), s azt érezzük, hogy így kerek az életünk.
Telik az idő, néha úgy érezzük, nagyon is gyorsan, de tudjuk, hogy ez az élet rendje. A fiúkkal már régen volt az első óvodában vagy iskolában töltött nap, és sorolhatnám a végtelenségig. Szülőként nekünk is újra kellett tanulnunk az óvodai és iskolai életet. Mennyire más, mint amikor kicsiként vettünk részt benne. Furcsa volt megélni, hogy a gyermekinknek kinyílik egy teljesen más világ, s ezeket az új dolgokat hogyan élik meg. Barátokat szereznek, akik nem feltétlenül közös barátok már a tesókkal. Amikor izgatottan várják az óvoda, iskola végét, visszaszámolva a szünidő kezdetéig. Mi, szülők újra úgy érezzük magunkat, mikor mi voltunk ilyen kicsik. Ballagások, tanévzárók, bizonyítványok és nyári szünet s aztán minden kezdődik elölről.
Végezetül, miért is jó nagycsaládosnak lenni?? Mert így kerek a Mi életünk.
Liszkai-Klenczner Anita
„Add a kezed” Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesülete
