Nem születtem nagycsaládos anyának. Az lettem. Elmesélem, hogyan.
Először lett egy gyermekünk. Gyönyörű volt az anyaság, de nehéz – hiszen már nem csak a magam igényeiről kellett gondoskodnom: az első lépcsőfok. Másfél évvel később született egy második fiúnk, a figyelem megosztása, a szeretet kétszerezése: a következő lépcsőfok. A harmadik kislány lett! Nagycsaládossá váltunk és nincs annyi kezem, ahány gyerekem: a harmadik lépcsőfok. Belejöttünk, megvan minden tapasztalat és rutin, jöhet a negyedik, egy fiúcska! A nagyok bevonása apró feladatokba, a kisbabás és az óvodás-kisiskolás igények elválasztása, elfogadása, nagyobb adag ételmennyiség a konyhában: a negyedik lépcsőfok. Ötödik? Kislány, aki már otthon született. Én akartam így, és milyen jól tettem! A nagyobbak önálló közlekedése, feladatok megosztása, figyelem a babára, a kicsire, az ovisra, az általános sulisokra, gigantikus mennyiségű mosnivaló, 9 literes levesek. Segítség kérése, mert nem bírom egyedül. Ötödik lépcsőfok.
Melyik lépcsőfokra volt a legnehezebb fellépni anyaként és családként? Mindegyik különleges volt a maga nemében, és mindegyik más szépséget, más nehézséget hozott az életünkbe. Mindegyik lépcsőfokon elidőztünk egy kicsit, és fejlődtünk általa. Mindegyik lépcsőfok közelebb vitt önmagunkhoz, egymáshoz és a Teremtőhöz.
Aztán a szinteken szét is néztünk. Az első szinten érzékeltem, hogy közösségre van szükségem, különben megbolondulok egyedül a babával napközben – így kerültem baba-mama klubba. A második szinten felfogtuk, hogy költözni kell, mert a családi életünk mehet rá, ha a kislakásban tovább maradunk. Az új helyen nem volt babaklub, így részt vettem az alapításában. Ezt a klubot 9 évig vezettem.
A harmadik lépcsőfokon rájöttem, hogy nem jó az, ha elveszem az anyaságban. Nem egészséges, ha elveszítem önmagamat, teljesen feloldódom ebben a szerepben. Elkezdtem egy blogot írni, mert rájöttem, hogy van egyediségem, egyéniségem, ami szeretne kibontakozni – nem csak anyaként. Mivel idegenforgalmi közgazdász vagyok, a kirándulásainkról számoltam be, kicsit szakmai, de szubjektív szemmel. Ez a Barangoló családi blog, amit 9 éve vezetek.
A negyedik lépcsőfokon határozottan vágytunk kertre és megadatott: ismét költözés. Az ötödik szinten elhittem magamról, hogy a felgyűlt tapasztalataimból könyvet tudok írni, és így lett: megszületett a Klubdélelőtt, a baba-mama klubok, anyaközösségek kézikönyve.
Folyamatosan fejlődő önismeretünk, gyermekeink által formált családi formációnk a kapcsolat mélyülését, a házasság szilárdabbá válását hozta magával ajándékba. Hogy minden szabad percet, ami megadatik kettesben – s amiből nagyon kevés van – megbecsüljünk. Örüljünk annak, ami van. Hálásak legyünk minden nap az ajándékokért, amiket kaptunk. Megbecsüljünk és megköszönjünk minden értünk vagy egymásért hozott áldozatot. Továbbadjuk a családi fészek melegének örömét mind szeretetkapcsolatainkban, mind szakmai berkekben. Vigyázzunk magunkra, hogy még sokáig itt lehessünk egymásnak. Jó példát éljünk gyermekeink és barátaik elé.
Nem kevés feladat! Nagycsaládban azonban ez a sok teendő nem egy magányos küzdelem, hanem egy zsibongó, hangos, örökké változó együtt haladás a következő lépcsőfokok, például az elengedés felé.
Kovács-Mihócza Orsolya
Intarzia Újpesti Nagycsaládosok Egyesület
