-Hölgyem, Önnek nagy valószínűséggel nem lehet természetes módon gyermeke! – mondta egy endokrinológus 2009 szeptemberében.
Akkor 2 éves házasok voltunk. A férjem, aki egy nagyon pozitív gondolkodású ember, azt mondta, hogy nekünk bármi sikerülhet, annyi gyermekünk lesz, amennyi meg van írva. Igaza lett. Spontán teherbe estem és 2012-ben megszületett az első fiúnk, Jocó. Óriási boldogság volt, úgy gondoltuk, hogy ha esetleg nem lesz több gyermekünk, nekünk így is tökéletes lesz az életünk. Jocó 2 évesen elkezdte a bölcsit, én pedig visszamenetem iskolavédőnőnek, ahol korábban is dolgoztam. Imádtam a munkámat. Majd váratlanul ismét teherbe estem, egypetéjű ikerterhesség volt. Különleges érzés volt, hogy pont nekünk jutott ez a csoda, és 2015-ben megszületett Áron és Zente. Így született 3 év alatt 3 fiúnk, amit pár évvel korábban el sem mertünk volna képzelni.
A férjem egy családi mezőgazdasági vállalkozást vezet, nagyon sikeresen, ami sok távol töltött idővel jár, így rá időszakosan tudtam, ill. tudok számítani a gyerekek gondozásában. Nem mondom, hogy fizikailag nem volt megterhelő, amíg mind a hárman nagyon kicsik voltak, de valahogy mindig minden megoldódott a nap végére, minden a helyére került.
A gyermekek újabb szerepkörrel gazdagítják az életünket, de próbáljuk fenntartani a női-férfi társas kapcsolatunkat is, ezért évente több alkalommal elmegyünk kettesben egy-egy napra. A hétköznapokon is vigyázunk a párkapcsolatunkra, próbáljuk ápolni és energiát fektetünk bele, mert azt gondoljuk, hogy csak így működhet a családunk jól, ha ez a terület is rendben van. Szerencsére még mindig látjuk egymásban azt a húszéves fiút és lányt, akit akkor ott a kis falusi szórakozóhelyen megpillantottunk. Nagyon sokat beszélgetünk – akár telefonon is – és folyamatos céljaink vannak, folyton tervezgetünk, ábrándozunk, amibe már a gyerekek is be szoktak néha kapcsolódni.
A férjemnek nincs testvére, nekem egy öcsém van, a jó testvéri kapcsolatot különleges ajándéknak gondoljuk. Mind a három fiúnk más-más személyiség, máshogy kell bánni velük, mások az igényeik, képességeik, az ikreknél is nagyon figyelünk, hogy senki ne vegye „egy kalap alá” őket, ez már az öltözködésükön is meglátszik.
Próbálunk a veszekedések csillapodása után minden esetben leülni és megbeszélni, hogy mi történt, fontosnak tartjuk, hogy vitázni tanuljanak meg veszekedés helyett, tanuljanak meg érvelni, ami később a hasznukra válhat.
A gyerekek hihetetlen energiát adnak nekünk és egymásnak is, látom bennük az erőt és egymást is erősítik. Sokszor jönnek játszani a barátok, nem ritka, hogy 10 vagy annál több kisgyerek is van nálunk. Ilyenkor mindig olyan gyorsan röpül az idő és a végén jólesik az anyukákkal beszélgetni, amikor jönnek értük.
A fiúk itthon nagyon sokat táncolnak, énekelnek, zenét hallgatnak. Imádnak a konyhában nyüzsögni, segíteni, panírozni, mosogatni, palacsintát sütni. Szeretnek apával kimenni a tanyára, járműveket „vezetni”. Folyamatosan beszélnek, kérdeznek, történeteket mesélnek az ikrek. A nagyobbik fiú példaképként áll a kicsik előtt, folyton lesik, utánozzák, mert ő már iskolás. Persze a nagyobbiknak ez nem mindig tetszik, ilyenkor sokszor összecsapnak. A hosszabb szünetekre már előre készülünk tudatosan, hogy lazán, jókedvvel és kedvességgel át tudjunk lendülni a nyüzsgő hétköznapokon.
A legszebb, de egyben lehet, hogy a legnehezebb feladatunk az életben talán, hogy egy harmonikus, boldog családi életet alakítsunk ki és tartsunk fent. Ez a minimum, amit meg kell tennünk azért, amit eddig kaptunk az élettől.
„A jó szülők gyökereket és szárnyakat adnak gyermekeiknek. Gyökereket, hogy mindig tudják, hol az otthonuk, és szárnyakat, hogy elrepülhessenek és gyakorolhassák mindazt, amit tőlük tanultak.”
(Jonas Salk)
Bojtorné Varga Nóra
NOE Sárrét Kincse Csoport
Sárrétudvari
