Házasságunk 15. évében, hét gyermekes családként élünk. Hogy milyen a nagycsaládos élet? Mozgalmas 😊 Fantasztikusan izgalmas és kimerítő. Folyton történik valami.
A mindennapok koordinációja, hogy mindenki a megfelelő helyen (ovi, suli, munkahely, edzés, orvos, védőnő, hivatalos ügyek…) legyen a megfelelő időben, a megfelelő ruhában (lehetőleg ne az otthoni papucsában), a megfelelő cuccokkal (nem jó RSG-n a focicipő 😊) és a neki megfelelő ételekkel (háromféle diétás étrendre kell figyelnünk) megpakolva. Amikor hazaértek kideríteni, hogy kinek, hogy telt a napja; együtt örülni, vagy orvosolni a testi/lelki problémákat, hát ezek a feladatok teljesen kitöltik a mindennapokat.
Közben fantasztikus látni, ahogy napról napra, évről évre változnak a gyerekek. Hetedszer is rácsodálkozni az első mosolyokra és figyelni a meztelen kis talpak csattogását… A nagyobb gyerekek segítik a kicsiket, a kicsik szivacsként szívnak magukba mindent a nagyoktól (igen, sokszor azt is, amit nem kellene… 😊) Nagyon jó látni, ahogy nőnek és egyre „komolyabb” témák és kérdések merülnek fel bennük.
Mindig van kivel játszani, beszélgetni, vitatkozni, veszekedni, verekedni, kibékülni, bandázni, megölelni. Csapatjátékokat is lehet otthon játszani.
Meg kellett tanulnunk gyorsan és hatékonyan reagálni a változásokra, hogy a mindennapok működni tudjanak. Sokat tanulunk más családoktól. Nap mint nap gyakorolhatjuk a bocsánatkérést és a megbocsájtást. Szükség is van erre, hogy működni tudjon a család.
Honnan indultunk?
2008 őszén kötöttük össze az életünket. Szerettünk volna gyerekeket, de azért arra nem számítottunk, hogy 9 év múlva 5 gyermekünk lesz. Mivel a házasságkötésünket megelőző 20 éveben egyikünk családjában sem volt csecsemő, az első években komoly kihívás volt számunkra minden. Később a mindennapok logisztikája, az állandó kisgyerekbetegségek, kialvatlanság, a folyamatosan készenlétben állás közben egymásra és magunkra szinte semmi időnk nem maradt… Felőrlődtünk. Tényleg ez a család és a házasság? Nehéz volt erről a pontról kimozdulni, de Isten nem hagyta válasz nélkül a kérdéseinket. Szép lassan elindult valami.
2018-ban kiderült, hogy az akkor még alig 3 éves Lujzi kislányunknak agydaganata van. A daganatot eltávolító műtét után tudtuk meg, hogy a daganat rosszindulatú volt. A következő másfél évet erősen meghatározták az ő kezelései. (Kemoterápiában és sugárkezelésben is részesült.) A gyerekek is aktívan részt vettek az eseményekben, bátorították a kishúgukat és hihetetlenül türelmesek voltak ebben az időszakban. Hogy Lujzit ne kelljen minden nap elaltatni a sugárkezeléshez és később az MR vizsgálatokhoz, ki kellett bírnia, hogy mozdulatlanul maradjon. Együtt készültek vele a testvérei: a nappaliban feküdtek egymás mellett mozdulatlanul. A lányokkal rövidre vágattuk a hajunkat, mikor Lujzié teljesen kihullott… Ebben az időszakban megmutatta nekünk Isten, hogy mi az igazán fontos az életben. Teljesen átértékelődtek a dolgok. Megtapasztaltuk az Isten és az emberek szeretetét, az ima erejét. Közben Lujzi elindult a gyógyulás útján, és a család is újra rendeződött. Megerősödött a házasságunk is.
Amikor úgy tűnt, minden a „normális” kerékvágásba került, jött a covidos időszak. A kezdeti „mileszmost” „eztnemlehetmegoldani” érzések után az összezártságnak a nehézségei mellett felfedeztük, hogy milyen jó ilyen sokat együtt lenni. Újból előkerült a közös játék, túrázás.
Aztán 2020. szeptemberében úgy gondoltam, hogy folytatom a tanulást, és egy „kisebb” pályamódosítás után hittanárként folytatom. Épp elkezdtem a képzést, amikor kiderült, hogy tovább bővül a családunk. Ismét jött a covid miatti lezárás, de most már nekem is tanulnom, vizsgáznom kellett… 2021. júniusában megkaptam a diplomám az immár 2 hetes Mátéval a karomon.
Ismét „kinőttük” a házat és elkezdtük felújítani, átalakítani. A ház félig szétverve, a munkások pedig lassan családtaggá váltak… Ekkor született meg Eszti október 1-én. A helyi Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete épp ezen a napon ünnepelte a 15. születésnapját. A gyerekeink egy baráti család segítségével ezen a rendezvényen voltak, mikor megtudták kishúguk, az épp legifjabb „ágaboga” születését.
Mostanában is sokszor kaotikusak a mindennapok, minden rendszer és folyamatos tervezés ellenére is. De az elmúlt években megmutatta nekünk Isten, hogy minden élethelyzethez lehet alkalmazkodni, hogy meg lehet és meg is kell találni a jót, a szépet, az örömet a nehéz helyzeteben is.
És az is kiderült, hogy az ütvefúró hangja mellett is lehet altatni, és hogy egy másfél évesnek a „várj egy picit, megetetem a kistesódat” ideje tökéletesen elég ahhoz, hogy az egész házat szétdöntse…
Szikra család
„Ága-Boga” Nagycsaládosok Érdi Egyesülete
