A nagycsalád biztonságot jelent. Olyan, mint egy védőháló – a családtagok közti szeretet adja az erős köteléket, ami a háló „szemeit” összetartja. Minél több szemből áll a háló, annál erősebb, annál nagyobb biztonságot ad.
Nagycsaládból származom, hatan vagyunk testvérek. Világéletemben éreztem tehát az ebben rejlő erőt: ott volt mögöttem és a testvéreim mögött az erős „hátország”, a támogatás, a biztonság, amit a nagycsalád jelent. A védőháló-hasonlatot nem csak képletesen kell érteni. Az egyéni teljesítmények, „halálugrások” akkor mennek könnyedén, ha ott van a biztos tudat, hogy ha félresikerül valami, ha nem megy, ha bármi baj történik, akkor ott van a háttér, egy olyan támogató, együttérző, együttgondolkodó és segítő közeg, ami megtart, ami segít újra nekilendülni.
Még kamaszkoromban „kiszámoltam”, hogy – bár iszonyúan hálás vagyok a szüleimnek a nagy családért, és mindazért, amit ez nyújt, de – akkora áldozatot, mint ők a hat gyerekkel, nem leszek képes vállalni. Ugyanakkor én is ugyanazt akarom nyújtani a gyerekeimnek, mint amit én kaptam, úgyhogy egyértelműen nagycsaládot szerettem volna magamnak – kiszámoltan tehát, hogy négy gyerek az ideális. Az pont páros szám, barátságos, négyen jól ellehetnek együtt – szóval egész jó kis ideológiát kerítettem köré.
Aztán találkoztam Zsófival, a feleségemmel. Ők is hárman vannak testvérek, de az a nagy családi élet, ami nálunk van, nem igazán volt ismerős számára – sőt, elsőre talán még riasztónak is érezhette. Abban biztos volt, hogy legalább két gyereket szeretne – és végül három lett. „Virágszálaink”, a lányok, Margaréta és Viola hat és négy évesek, Mátyás fiunk pedig (aki nem virágról, hanem madárról kapta a nevét) másfél. Nagyon különböző gyerekek, de szívderítő látni, mennyire szeretik egymást. Mindegyik a maga módján „kedveskedik” a többieknek, igyekszik kimutatni a szeretetét: van, aki felnőttesen, felelősségteljesen, van, aki vadóc módra, de fantasztikus sütkérezni abban az örömteli szeretetben, ahogy egymás felé fordulnak. Nagyon sokat tud tölteni rajtunk már az is, ha nézzük őket, de persze még többet, ha mi is leülünk közéjük, és csatlakozunk a játékba.
Persze, vannak nehezebb időszakok, pillanatok is. Mindannyiunknak vannak olyan időszakai, amikor mogorvábbak, türelmetlenebbek vagyunk – és ha nagy a család, nagyobb az esély arra is, hogy valaki épp rosszabb passzban van. De egymás támogatása ilyenkor is fontos: hogy ilyenkor is érezze a „biztonsági háló” erejét.
És persze a nagycsaládos lét problémáiban is segít „a még nagyobb” család. A nagybácsik, a nagynénik, unokatestvérek és persze a nagyszülők, akiket mind rajongva szeretnek a gyerekek, akik maguk is ismerik és élvezik a nagycsalád előnyeit (és értik nehézségeit), és akik már azzal hatalmas terheket tudnak levenni a szülők válláról, ha csak megjelennek. Megint csak: a kapcsolatok, az élő, tartalmas, szeretetteli kapcsolatok azok, amik erőt, biztonságot adnak.
Adja Isten, hogy a gyerekeink felnőttként is érezhessék, megérthessék és átélhessék majd ezt!
Pásztor Balázs
Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete
