Nem készültünk nagycsaládosnak, csakúgy megtörtént velünk.
20 éve kezdődött a történet, részemről egy válás után. 3 év ” összemelegedés” után szerettünk volna gyermeket vállalni, ami nem volt zökkenőmentes. Természetgyógyászhoz fordultunk, majd némi várakozás után együttlétünk 6. évében született meg legnagyobb fiúnk. Az első pillanattól kezdve tudtuk ez az érzés, „szülőnek lenni”, semmihez sem fogható. Erős akaratú vörös hajú fiúcskánk egyre cseperedett, s egyre jobban éreztük szüksége van egy testvérre, hogy tanuljon türelmet, ne legyen egyedül a világban, s ha már veszekszik valakivel, akkor sem unatkozik.
Második babánk már kicsit könnyebben jött, de még mindig „külső”, természetgyógyász segítséggel. Pici barna fiunk születésével megjelent a családban a Szelídség és az Együttműködés.
Ezután bárhol jártunk, megkaptuk a kérdést: Harmadik?
Mi csak mosolyogtunk, s csak az orrunk alá dünnyögtünk: Ha lesz magától….
S lám szinte varázsütésre érkezett kislányunk s vele a Mosoly és a Kitartás. Így került egyensúlyba a családi mérleg.
Már csak egy otthonra volt szükségünk, ahhoz, hogy kiszakadjunk a város terhes zajából.
Életünk legjobb döntését hoztuk akkor, amikor egy falu külterületén lévő vályogházat megvettük, nagy kerttel, fákkal.
Hosszú évek nehézségei után lassan itt értünk családdá, tanultunk, tanulunk újra és újra egymással bánni, figyelni, élvezni a közös együttlétet.
Nekünk ehhez sok idő kellett, nagy tér, levegő, s a természet közelsége. A kert, a fák, a tágas pusztaság….
Hisszük azt, hogy még sok lecke van hátra kitartásból, türelemből, játékból és nevetésből és boldoggá tesz a tudat, ennek az útnak még csak a közepén járunk.
Nógrádiné Szabó Ildikó és Nógrádi Gábor
Zsombó
