Mindig arra készültem, hogy férjhez megyek és gyerekeim lesznek, sok gyerekem. Mindig menőnek tartottam azokat a nőket, akiknek sok gyerekük volt. Szerencsés vagyok, mert korán szembe jött a nagy Ő, mindketten négygyerekes családból jövünk. Az esküvő utáni évben érkezett Márkó, rá egy évre megszületett Gergő, aztán szünet… de az sem rajtunk múlt, nem érkezett a harmadik. Ekkor költöztünk vidékre és kerültünk be a helyi Nagycsaládosok Egyesületébe pártoló tagként. A barátok közül mindenki biztosra vette, hogy lesz még gyerekünk és ezért ajánlottak be minket a Nagycsaládosok közé. Az Egyesület szuper volt, teljes erővel vetettük bele magunkat, élveztük. Nagyon sokat kaptunk tőlük és mi is próbáltunk valamennyit visszaadni ebből. Ekkortájt derült ki, hogy a második fiunk nem átlagosan fejlődik és sokáig nem mertünk tovább lépni. Aztán kicsit több mint három év múlva elhittük, hogy menni fog ez nekünk és megérkezett a harmadik fiunk is Nándi és vele megérkezett az egyensúly és az összhang a családunkba. Most úgy látom, hogy a testvérlétszámban ez a tökéletes minimum. Amikor csak Márkó volt, nem tudott kivel játaszani, így folyamatosan mi szórakoztattuk, mert hát érthető hogy nem akart egyedül lenni. Aztán megjött Gergő és az első pillanattól kezdve együtt voltak. Délután egymás mellett aludtak, egymás mellett játszottak és megtanulták, hogy néha várni kell, mert ketten vannak és osztozni is kell. De ha ott volt apa, akkor nagyon is tudatában voltak, hogy mindenkinek jut egy felnőtt, és tuti hogy ketten kétfelé akartak menni. Akkor azt hittük ez könnyű, két felnőtthöz két gyerek, ha egyedül vagyok, akkor is két kezem van… de mikor Nándi is megérkezett kiderült, hogy van ennél sokkal jobb is. Teljesen megváltoztak, sokkal türelmesebbek lettek velünk is és egymással is. Önállóbbá és segítőkésszé váltak. Hiába a nagy korkülönbség órákig el vannak hármasban, ha az egyik hazaér azonnal keresi a többieket. Nagyon szeretik egymást, persze sok mindenen összevesznek, de bármikor kiállnának egymásért. Ott lesznek egymásnak egy életen át.
És hogy nekem, nekünk szülőknek mi jó ebben? Minden. Amikor ünnepekkor körbe ülik az asztalt és folyamatos hangzavarban csak némán csodáljuk őket és hálát adunk értük, hogy mennyire szerencsések és áldottak vagyunk, hogy három gyönyörű kisfiú szülei lehetünk. Vagy egy hosszú nap végén az esti meseolvasásnál összebújva, olyan mintha nem is létezne a világban probléma, csak mi vagyunk öten ezen a két négyzetméteren, ami a béke szigete. Hogy mennyien leszünk majd végül, azt csak az Isten tudja, de semmi jobb dolgot nem tudok elképzelni, mint egy szerető, támogató, összetartó nagycsaládban élni.
Mezőberényi Egyesülete Nagycsaládosok
Szántainé Henriett
