22 éve kezdődött… Egy fagyos januári napon (természetesen 22-én) elindult egy kirándulókat szállító busz Csehszlovákia havas tájaira.
Alig mentünk 22 perce, amikor egy szemrevaló fiatal lány a busz hátsó részére libegett, kotorászni a csomagjában. A pillantásunk 22 másodpercig egybefonódott, s ettől a pillanattól kezdve nem volt megállás.
A sítáborból hazatérve, az indulás után 22 nappal már a legfontosabb állomásokat megterveztük leendő közös életünkre vonatkozóan: 3 gyerek, 4 kerék, 3 szoba. A cél felé vezető úton először egy esküvő jött (22-én, de már júliusban), majd az első fiú a 11. hónapban (ami ugye 22-nek a fele). Ő ma már 22. évét tapossa.
Az első fiú után apa szeme fénye, egy kislány érkezett: ő is 22-én látta meg a napvilágot (júniusban), s a névnapja is 22-re esik (áprilisban). Ebből lett is később bonyodalom, hiszen 3. gyermekünk (a sorminta kedvéért fiú) – lányom megfogalmazásában – „rászületett” a névnapjára: kitalálható, hogy ő is 22-én jött a világra – áprilisban, a nővére névnapján, hogy egyszerűbb legyen a családi ünnepeket megszervezni.
Ekkor lettünk nagycsaládosok. De a történet nem ért véget: a 4. gyermek (ismét egy fiú) még úgy gondolta, a mi családunkba kíván megszületni. December közepére vártuk, s ahogy közeledett karácsony, a 3 nagy már szurkolt: neki is 22-én kell megszületnie. Sikerült is szenteste előtt 2 nappal teljesítenie ezt a kívánságot a legkisebbnek.
Most, 22 évvel a kezdetek után boldog nagycsaládosként elmondhatjuk, nem is volt rossz ez a 22-es csapdája az életünkben.
Szabó Andrea
Harcsa-Pintér Sándor
Zsombó, Csemete Nagycsaládos Egyesület
