Férj, édesapa, nagyszülő, mérnök, elnök… ez csak néhány azok közül a szerepek közül, melyeket Herbert Gábor, a NOE elnöke betölt a mindennapjaiban. De mégis, ki az ember a szerepek mögött? Hogyan él? Hogyan gondolkodik? Mik a motivációi? Mik a tervei? Erre voltunk kíváncsiak, amikor Gáborral beszélgettünk. A válaszai után pedig a szerepek mögött határozott körvonalat nyert az ember. Ismerjétek meg őt ti is!
Mit jelent a számodra, hogy nagycsaládos szülő, nagyszülő vagy? Hogyan alakította ez az életmód a mindennapjaidat és gondolkodásmódodat?
Azzal, hogy nagycsaládos szülő vagyok, először is azt élem meg, hogy mindig vannak körülöttem családtagok. Szülőként ez azt is jelenti, hogy a közös családi életben több gyerek időtöltését és programját kell összehangolnom. Nagyszülőként ez úgy változik, hogy már nem mindig én irányítok, hanem sok esetben mi igazodunk a körülöttünk élő nagycsalád eseményeihez.
Természetesen, ez az életmód nagy fokú empátiát és másokhoz (házas gyerekekhez, unokákhoz) való alkalmazkodást alakított ki bennem. Ez a fajta képesség mindenképpen nagy segítség lehet egy munkahelyen vagy egy olyan kisközösségben, ahol felnőtt társak vesznek körül.
A családod támogatott abban, hogy a NOE elnöke legyél?
2023 decemberében Márki László felkért, hogy vállaljam el az elnöki jelöltséget. Akkor egy hónap gondolkodási időt kértem. Alapvetően azért, mert át akartam gondolni, hogy elnökként a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületben és a munkahelyemen szerzett tapasztalatokkal mit tudok adni a NOE további fejlődéséhez. Másrészt ez a feladat olyan mértékben igényli az időmet, hogy biztosan megérzik a családtagjaim. Tudni kell, hogy mi igen aktív nagyszülők vagyunk. A gyerekeink és ezzel a hat unokánk is fél óra gyalogútra laknak tőlünk, így hetente 3-4 alkalommal is délutánonként nálunk vannak. Végiggondoltuk és ők is úgy látták, hogy ez egy küldetés, amit közösen vállalnak velem. Abban, hogy igent mondtam, benne volt az is, hogy amikor kicsik voltak a gyerekeink, akkor a pécsi egyesület tagjaiként ez a közösség nagyon sokat jelentett nekünk. Már akkor is úgy gondoltuk, hogy ha lesz rá alkalom, akkor „vissza segítjük” a kapott szeretetet és törődést. Először erre akkor volt lehetőség, amikor megválasztottak a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület elnökének. Most nagyobb feladat adódott, amit szívesen elvállaltam.
Milyen hatással van az építőmérnöki háttered a NOE vezetésére?
Mérnöki végzettségem miatt a gondolkodásmódom egy rendszerezett, szisztematikus fegyelmet igényel. Azt gondolom, hogy a kiszámíthatóság egyik feltétele a fegyelmezett rend és kiszámítható működés. Erre fogok törekedni a NOE irányítása során is. Fontosnak gondolom, hogy motivált munkatársaim, tagjaink tevékenységét ne gátoljam, hanem igyekezzem a NOE céljait szolgáló mederbe terelni. Derűs és motivált munkatársaknál nagyobb erőt nehezen tudok elképzelni. Ha ehhez erős összetartozás élménye társul, akkor mindent meg lehet oldani.
Milyen irányokat és célokat tűztél ki elnöki ciklusodra? Mi lesz a legfontosabb feladatod a következő években?
A következő időszak legfontosabb feladata a helyzet megismerése után, hogy a közösséget belsőleg megerősítsem és a munkatársaim segítségével a tagjainkat arra ösztönözzem, hogy lehetőleg személyesen megismerjék egymást. Ez azért fontos, mert egy megtartó közösségben segítjük támogatjuk egymást. Azt tapasztaljuk, hogy ez a segítés támogatás sokkal intenzívebb, ha személyesen is ismerjük a családot, aki támogatásra, segítségre szorul. A szeretetnek arca van, és ehhez ismernünk kell egymást. Ezért fogom támogatni az olyan rendezvényeinket, ahol egymás megismerésére lehetőség kínálkozik. Támogatni fogom, hogy minél több csoport alakuljon, és a csoportok lehetőleg egyesületekké alakuljanak. Minél több tagcsaládunk tartozik csoporthoz vagy tagegyesülethez, annál többen élhetik meg a közösséghez tartozás konkrét élményét. Azt is látom, hogy az együtt végzett munka is összekovácsolja a közösséget. Ezt megtapasztalhatták a Duna menti közösségeink, amikor étellel, itallal, esetenként helyszíni munkával közösségileg támogatták az árvíz elleni védekezést. Köszönjük a segítségüket.
Elnökként mit gondolsz, melyek azok a prioritások, amelyekkel rövid távon hatékonyan foglalkozni kell a NOE-ban?
Fontosnak gondolom egyesületeink megerősítését. Ezt azzal is szeretném támogatni, hogy a leendő egyesületvezetőknek vezetőképzéssel segítjük képességeik fejlesztését, hogy ezáltal biztosítva legyen az egyesületek vezetői utánpótlása.
Milyen értékeket képvisel számodra a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és hogyan szeretnéd tovább erősíteni ezeket az elnöki időszakod alatt?
Azt gondolom, hogy a NOE – a neveltetésemmel teljesen összhangban – védi a családi értékeket, védi a következő generációk életét és érdekeit. Azt tapasztalom, hogy a mai világ eltolódott az egyéni érdekek és érvényesülés felé. Ebből következőleg önző és kevésbé a jövőben gondolkodóvá vált.
A ma divatos környezet- és bolygóvédelem mit sem ér, ha nem lesz ember, akinek ezeket az értékeket megőrizzük. Mi, nagycsaládosok nemcsak a bolygó jövőjére, hanem a jövőben azt benépesítő embertársainkra is gondolunk. Úgy igyekszünk nevelni gyermekeinket, hogy értsék, a jövő rajtuk is múlik, amikor felnőttek lesznek.
Hogyan látod a NOE szerepét a társadalmi és családpolitikai kérdésekben?
A NOE az ország valamennyi nagycsaládosának érdekét képviseli. Köszönet azoknak a családoknak, akik azzal, hogy tagjaink körébe belépnek, segítik ezt a nem mindig egyszerű munkát. Nektek köszönhetjük azt is, hogy amikor egy-egy jogszabály előkészítése zajlik, akkor a saját életközeli tapasztalatotokkal felhívjátok a figyelmünket és rajtunk keresztül a jogszabályalkotók, döntéshozók figyelmét a minket érintő, esetleg negatív hatásokra. Tőletek szerzünk tudomást az egyes családok, gyerekek nehéz helyzetéről. Köszönjük nektek ezeket az információkat, hiszen ezzel segítitek a hatékony nagycsaládos érdekképviseletet. Ilyen háttérrel feladatunk a mindenkori kormánnyal a párbeszéd fenntartása és fejlesztése.
Hogyan segíti az alapítóink és a korábbi elnökök munkája azt, hogy sikeresen folytathasd a NOE vezetését?
Az alapítás óta folyamatosan fejlődött a NOE tevékenysége és aktivitása. Az alapítók közül még vannak, akik tanácsaikkal tapasztalataikkal most is segítik a munkámat. Ez egy biztos iránytű és stabil háttér ahhoz, hogy az alapítók szándékai szerint haladjunk.
Mi lenne az a legnagyobb eredmény, amit elnökséged alatt szeretnél elérni?
Több álmom is van a NOE további életét illetően, de ehhez teljesen át kell látnom a jelenlegi működést, és látnom kell a környezetünk alakulásának irányát is. Az álmaink megvalósulása, sajnos, nemcsak rajtunk múlik, hanem a környezetünkön, a feltételeken is. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a siker mindig csapatmunka. Ezért is számítok a közös munkában az elnökség minden tagjára, az egyesület- és csoportvezetőinkre, minden tagtársamra.
Sikernek azt élném meg, ha a közösséget úgy tudnánk fejleszteni, hogy minél több tagcsaládunk azt gondolná, hogy közénk érdemes ismerőseiket is meghívni. Így olyan, derűs, összetartó közösség tagjai lehetnek, amilyenben korunkban nagy hiány mutatkozik.