Négygyerekes családban nőttem fel, harmadik gyerekként. Ezt én mindig is jó dolognak tartottam, hiszen egy nagycsaládban mindig történik valami. A nagy testvéreim 10 és 11 évvel voltak idősebbek nálam, de rengeteg szép emlékem van róluk: amikor kicsi voltam és pónikat kaptam tőlük karácsonyra, vagy mikor játszótérre vittek! Az öcsém 6 évvel fiatalabb, rá sokszor segítettem vigyázni, így hamar felelősségvállalást tanultam. Pici kislány korom óta arra vágytam, hogy három gyermekem legyen. Fiatalon lettem édesanya, amire nagyon büszke voltam, hiszen az álmom vált valóra. A gyermeknevelés minden szakaszában találtam örömet. Amikor a fiam megszületett, a lányom még csak másfél éves volt és senkit nem engedett az öccse közelébe, nehogy elvigyék az „ő babáját”, úgy őrizte és szerette, mint valami kis anyaoroszlán.
Mira mindig is szeretett énekelni, így az óvodában hamar bekerült a fellépős csapatba, több helyen is voltak előadni kis műsorukat, még egy iskolaátadáson is szerepeltek, amivel bekerültek a helyi újságba. A mai napig onnan tudjuk, hogy otthon van, hogy halljuk dudorászni.
Roland a konyhában jeleskedett, már egész kicsin olyan ügyesen gyúrta a tésztát, hogy jobban sikerült neki, mint nekem – mindig igazi kis séf volt mellettem. Imádott legózni, néha képesek voltunk órákig együtt építeni és közben történeteket kitalálni.
Amikor kisiskolások lettek, közös hobbinkká vált, hogy felfedezzük Magyarország várait. Ezek nagyon emlékezetes kirándulások voltak, nem csak a két gyerek, de mi is élveztük, sok újat tanultunk és jót kirándultunk. Ha nehéz napom van, csak ránézek a képekre és már mosolygok is.
Ekkoriban érkezett meg harmadik gyermekem, Marcell, akit a tesói már nagyon vártak, és – persze – én is, hiszen az ő megszületésével éreztem úgy, hogy most már mindenem megvan. Három gyerekkel természetes, hogy nincs megállás, mindig van valakinek valami ügye, amit nekem kell fejben tartanom, és ahol ott kell lennem, de én pontosan ezt élvezem. A falinaptár állandóan tele van írva programokkal, nincs lazítás.
Mindenki egyéniség a családban. Így nincs két egyforma nap, néha vitáznak és jönnöm kell villámhárítónak, néha pedig együtt bohóckodnak és öröm őket nézni. A kicsi tanul a nagytól, a nagy is a kicsitől, mi meg ettől is, attól is. Imádok szurkolni a focimeccseiken, az osztályokkal együtt kirándulni, Márton napon a lámpással a kezünkben énekelni, a halloweeni tök aktuális mintáján együtt gondolkodni, farsangkor jelmezt készíteni. Számomra ezek olyan feladatok, amelyekért érdemes élnem, amelyek fiatalon tartanak szellemileg és fizikailag is.
Elmondhatatlan érzés volt tavaly szalagavatós ruhát válogatni a lányommal, és könnyfakasztó volt látni, ahogy az édesapámmal táncol – ezekért a pillanatokért is csodálatos dolog nagycsaládban élni! Remélem, sok unokám lesz, akikkel legalább ennyi felejthetetlen pillanatott élünk majd át!
Durda Zsanett és családja
Érd
