(A cikk a NOE Levelek 335-336. számában jelent meg.)
Ki ne emlékezne arra a percre, amikor első gyermekét a karjába vette? Ahogy ott szuszog a kis „csomag”, akiben megtestesült a szerelmünk, az maga a csoda. Boldogság volt, amit éreztünk? Igen. Öröm, elégedettség? Igen. Izgalom, félelem, fáradtság? Igen, az is. Aztán kezdetét vette családi történetünk gyermekes epizódjainak hosszú sora, s a magunk módján átéltük a gyermeket vállaló párok életének e fontos fordulópontját. Ennek mozzanatait vesszük most számba két feleség, illetve édesanya, Ági és Bea tapasztalatainak segítségével.
A családok élete ciklikusan zajlik, s egy-egy hosszabb-rövidebb átmenetet követően jutnak el a következő életciklusba. Ezek során számos feladatot kell teljesíteniük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új élethelyzethez. Azok az életciklusváltások a legnehezebbek, amikor a családtagok száma is változik: amikor megszületik egy kisbaba, amikor egy gyermek kirepül a családi fészekből, amikor meghal egy családtag… Egy gyermek érkezésekor talán éppen emiatt vált a család ún. centripetális működésbe, vagyis a családtagok szorosabb közelségbe kerülnek egymással s próbálják segíteni a szülőpárt.
Így történt Ágival és Sándorral is több, mint 25 évvel ezelőtt egy délvidéki kisvárosban a hiperinfláció nehéz időszakában: „Mindketten egyetemre jártunk, a férjem diplomavédés előtt állt. Nem volt állandó lakhelyünk: amely szülőknél éppen voltunk, ott aludtunk, vagy éppen az egyetemista otthonban, Újvidéken. De nem aggódtunk. Egyszer a városi buszon majdnem összenyomtak nagy pocakkal, ezt követően kizárólag gyalog jártam egy húzós kiskocsival végig a hosszú sugárúton; várandósan nem mertem többé buszra szállni. Ősztől a férjem elkezdett dolgozni. Decemberben én még ott ültem az iskolapadban, Újvidéken. Januárban, Sára lányunk születésekor volt négynapos az új dinár (»levágták« a sok nullát), mindeközben az infláció miatt kiürültek a boltok. Nem tudtunk babakádat venni, szegedi ismerősünk hozott egyet ajándékba. A rokonok babaruháit is megkaptuk, amik körbejártak a családban. Mindig mondtuk, hogy amire szükségünk van, az valahogy megteremtődik az égiek segítségével.”
Ebben az életciklusban Ágiék nemcsak az egyetemi képzésük tárgyaiból készültek vizsgára, hanem vizsgát tettek a kisgyermekes életciklus „tételeiből” is: új feladatoknak kellett megfelelniük (pl. a saját szükségleteiket háttérbe szorítani), új viselkedést kellett kialakítaniuk (szülőként gondolkodni és cselekedni), ezen felül újfajta családi működésmódot is ki kellett alakítaniuk a generációk közötti újfajta relációk létrehozásával: „Az anyós és após megszólítását a kislányunk megszületéséig mindig kerültük. De a szülés után ez is megoldódott: ezután már mama és tata lettek.”
A szülővé válás mind az anya, mind az apa számára feladatot jelent. Az anyává váló fiatal nőnek számos problémával kell megküzdenie: testének változásaival, az esetleges depresszióval („baby blues”), a hatalmas életmódváltással, a csecsemő iránti felelőséggel, az anyai feladatok ellátásában felmerülő bizonytalanságokkal és a környezeti elvárásoknak való megfeleléssel. Ez utóbbit illetően Áginak még csak a családi „kórussal” szemben kellett megtalálnia a saját „szólamát”, a közösségi média akkor még nem fejtette ki hatását, de így is adódtak nehézségei: „Nagyon nagy a családunk, így babalátogatáskor sokan jöttek, és osztották az egymásnak is ellentmondó tanácsokat: »Ha alszik, nem kell felkelteni!«, »Háromóránként meg kell szoptatni!«, »Adj neki teát!«, »Ne adj neki teát!« Próbáltam mindenkinek megfelelni. A vége az lett, hogy kórházba kerültünk, mert nem gyarapodott a baba. Ott fogadtam meg, hogy nem fogadok el tanácsot, és én sem adok a kismamáknak. Amikor megszületett a második lányunk, már nem hallgattam senkire. Két hónapig kb. kétóránként szoptattam, s minden rendben volt vele.”
Tudtad? Fontos, hogy meglegyen a kapcsolatban a romantikus szerelem időszaka, hogy a házaspár megalapozhassa kapcsolatát, összeszokjanak, a származási családtól elhatárolódjanak, s kialakítsák szerepeiket. Ezt követően jön el az ideje kb. két év múltán az első gyermek vállalásának.
Az apává válás kevésbé intenzíven zajlik, mint a napi 24 órás anyaság. Az anyaszerep kettős: az anya egyrészt erős és kompetens, másrészt esendő és kiszolgáltatott. A gyermekükkel gyed-en, gyes-en lévő anyák érzelmileg és egzisztenciálisan is kiszolgáltatottak. Elszigetelődnek, örömforrásaik beszűkülnek a gyermekükre és a férjükre. Ilyenkor a külvilág felé az apa közvetít, az anya tőle vár érzelmi megerősítést és elismerést. Ez az apáknak azonban gyakran igencsak megterhelő.
A Velencei-tó közelében élő Bea és Benedek – akik ma már egy hat- és egy hároméves kisgyermek szülei – jól vették ezt az akadályt, a szülőtársi együttműködés kialakításában találékonyak, akár a gyerekek altatásáról van szó, akár egy-egy hétvégi családi kirándulás lebonyolításáról. Ám az első kis jövevény érkezése egyrészt a pluszfelelősség kapcsán, másrészt érkező gyermekük személyének elfogadása terén őket is megdolgoztatta: „A férjem úgy gondolta, menni fog neki az apaszerep. Viszont a kilenc hónapot végigizgulta. Nem szépségnek élte meg a várandósság idejét, hanem kilenc hónapnyi stressznek; aggódott, hogy végig minden rendben legyen a babával és velem is, beleértve, persze, a szülést is. Amikor már megszülettek a picik, megnyugodott. Első várandósságomkor mindenáron lányt akartam (a férjem is lányt várt), és négy hónapig abban a hitben ringattam magamat, hogy lányom fog születni. Mikor kiderült, hogy fiút várok, még sírtam is, de nem örömömben, a férjem viszont elfogadta a hírt. Amikor megtudtam, hogy egy ismerősömnek lánya fog születni, rettentően igazságtalannak éreztem a helyzetet. Nem tudtam elképzelni, mit fogok majd játszani egy fiúval. A szülésig hátralévő öt hónapban azonban szépen »áthangoltam« magamat. Azok az érzések ma már nagyon idegenek számomra, mert így jó a családunk, ahogy van. És ami azt illeti, egyéves koráig a lányommal is meg a fiammal is lényegében ugyanazt játszottam…”
Tudtad? A gyermekvállalással járó változások a férfi és a nő életében a gyermek megszületését követően is másként hatnak: a gyermek a férfi stressz-szintjét növeli, a nő stressz-szintjét csökkenti. Ennek magyarázata, hogy mivel kezdetben általában az anya tölt több időt gyermekével, könnyebben megtalálja az érzelmi, fizikai intimitást a kicsivel, miközben az apa ebből jóval kisebb mértékben részesül. Ehelyett inkább a gyermekkel járó felelősséget, feladatokat és stresszt tapasztalja meg.
Minden életciklusnak van nyeresége és vesztesége is. Első gyermekünk megszületésekor a nyilvánvaló nyereség mellett egyértelmű veszteség, hogy egy időre búcsút mondhatunk a nyugodt párkapcsolatnak, talán az addigi anyagi lehetőségeinknek is. Az újdonsült apa és anya egyik legfontosabb feladata ekkor, hogy gyermekéhez fűződő új kapcsolatát bevonja kettejük párkapcsolatába, azaz együtt legyenek szülők.
Vajon hogyan alakul a párkapcsolati elégedettség gyermekvállalás mellett? Több kutatás ezt egy U alakú görbével írja le: az első gyermek megszületése után a házasságukkal elégedett személyek aránya visszaesik. Legalacsonyabb a párkapcsolati elégedettség az iskoláskorú gyermeket nevelő családoknál, majd az elégedettség idővel ismét emelkedni kezd. A többi gyermek megszületése is megterheli a házasságot, de már nem olyan nagy mértékben, mint az első gyermeké, hiszen ekkorra a párnak már használható forgatókönyve van arra, hogyan viselkedjen.
Számos kutatás más ívet, más mintát ír le, például egy magyar vizsgálatban azt találták, hogy a más helyzetben lévő nőkhöz képest a gyes-en lévő anyukák tűnnek a legboldogabbaknak, ezzel szemben az apák annál távolabb érzik maguktól a feleségüket, minél több a gyermekük. Három szempontot azonban érdemes figyelembe venni:
- ahol a nevelésből a feleség és a férj is kiveszi a részét, ott a gyermek megszületése nagyobb elégedettséggel társul,
- ugyanilyen fontos a saját feltöltődésünkre elkülönített idő biztosítása,
- a partnerrel együtt töltött idő mennyisége is mérvadó, az egymásra szánt idő ugyanis közelebb viszi egymáshoz a pár tagjait, és jelzi az elköteleződésüket is egymás felé; az együtt eltöltött idő hiánya pedig a legbiztosabban jelzi előre a párkapcsolati elégedetlenséget.
Hogy a fentiekből az Önök (nagy-) családjára mi érvényes, azt csakis Önök tudják, érzik. Érdemes kiülni a párunk társaságában a teraszra egy kávéval, esetleg az utolsó túlélő csokinyúllal, s megosztani egymással a saját megélésünket, saját történeteinket. Nyíló rózsák mellett, májusi zivatarok közepette – e cikk megírása közben – a férjemmel mi is megtettük, s izgalmas beszélgetés kerekedett belőle, a címben feltett kérdésre is megalkottuk aktuális válaszunkat.
Baráth Márta
kommunikációs szakember, pár- és családterapeuta-jelölt
