A digitális világ száz módon változtatta meg az étkezéshez való szokásainkat és viszonyunkat. Ma már nem egyszerűen főzünk az édesanyánktól tanult receptek alapján és étkezünk – mondjuk az étkezőben – hanem kezdetnek például megnézzük, hogy x sztár séf vagy főzőblogger milyen receptet ajánl, és inkább megpróbáljuk azt újraalkotni, majd bármi is volt az, amit összeütöttünk, ha egy mód van rá, mi is kitesszük a netre. Végül, ha végre-valahára le is ülünk enni, a világért sem figyelünk az ételre, az ízekre, adjuk meg az étkezésnek a kellő tiszteletet, hanem közben a telefonunkat görgetjük vagy bekapcsoljuk a tv-t, amivel egyébként garantáljuk is a túlevést. Kutatási eredmények szerint ugyanis, ha képernyő előtt étkezünk, szinte biztos, hogy többet fogunk enni a kelleténél, mert nem az ízekre figyelünk, nem vesszük észre, hogy már jóllaktunk, esetleg dopamintól felpörgetett állapotban akkor is eszünk, amikor már rég leálltunk volna. Tovább is van, mondjam még?
Az vagy, akit követsz
Régen azt mondták, hogy az vagy, amit megeszel, de a mai trendek szerint úgy tűnik, az embereket sokkal inkább az határozza meg, hogy mely influencereket, tartalomgyártókat követi. Ott van például az influencerek étrendjét bemutató „mit eszem egy nap”-féle videók garmadája: ahol az influencerek naponta bemutatják, mit esznek, ezáltal könnyen terjednek a divatos, de nem feltétlenül egészséges étrendek (például extrém tisztítókúrák, szénhidrát-, húsmegvonás stb.), ami hamis egészségképzeteket alakíthat ki a követőkben. Például, a közösségi médiában terjedő ún. egészségtudatos tartalmak, mint a „tiszta étkezés” trendje, olyan szintű megszállottsághoz vezethetnek, hogy az öncélú, szélsőséges kontrollmániává alakulhat. Ez az orthorexia. Szintén nem ritka, hogy az influencerek olyan diétás trendeket képviselnek a közösségi médiában, pl. keto diéta, vegánizmus, nyers étrend vagy böjtölés, amelyek kellő megfontolás (pl. az egyén életmódját, egészségi állapotát megfontoló szakértői konzultáció) nélkül akár kimondottan veszélyesek is lehetnek, főleg azért, mert a like-vadászat szellemében gyakran elérhetetlen vagy extrém irányt képviselhet. Ez sokakat megzavarhat abban, mi az egészséges, és erősíthetik az étkezési zavarokat, akár még hiánybetegségeket is okozhatnak.
Mindent a szemnek
XXI. századi jelenség fogalom az ételpornográfia, ami a szexuális interekről áthelyezi a hangsúlyt az étkezéssel kapcsolatosakra. Ide tartoznak például az extrém látványos ételfotók és -videók, amelyek oly mértékben megkomponáltak, túldíszítetten idealizáltak, hogy közönséges ember egy átlagos napon az életben nem fog tudni otthon létrehozni olyant. Vagy az olyan extrém grandiózus mértékű „főző”tartalmak, amelyek azt tűzik ki célul, hogyan lehet 100.000 kalóriát beletenni egy ételbe. Csak a viszonyítás kedvéért: egy átlagember napi kalória szükséglete ma 2000 kalória lenne. Ez ugye vizuális esztétikai élvezetet adhat, némi elérhetetlenség-érzéssel körítve.
Étel-pornó?
Dél-Koreából indultak el az úgynevezett Mukbang videók. Ide tartoznak azok a netes tartalmak, videók, amelyekben tényleg azt lehet látni, ahogy valaki más eszik az egyszerűtől az egészen extrémig. Például, egy kis hölgyet láthatunk, ahogy együltő helyében megeszik egy tepsi ételt – olyan mennyiséget, amely feltehetően egy 4 tagú családnak lenne elég – arról nem szól a fáma, hogy vele mi történik utána. Ide tartoznak az olyan videók is, amik tényleg mint valamiféle étel „pornográfia” működiknek: valaki gátlástalanul tömi magába az ételt, például tömény édességeket fal, de úgy, mintha napok óta nem evett volna. Ez a műfaj néha keveredik, átfedésbe kerül az ASMR videókkal, amelyeknek az a jellegzetessége, hogy olyan halk-lágy hangokkal dolgoznak, mint a suttogás vagy egy sminkes ecset hangja, ahogy hozzáér az asztalhoz, mikrofonhoz, vagy az emberi száj által létrehozott halk hangok, pl. a nyelés, rágás stb. Ezeket a hangokat hallani az emberek egy részének furcsamód megnyugtató, másoknak akár szexuálisan izgató, míg az emberek fennmaradó részének semleges vagy egyenesen irritáló is lehet.
Evéssel „kapcsolatos” netes kihívások
Az idézőjel itt annak szól, hogy ebben a műfajban többnyire nem rendes ételeket, hanem az arra vállalkozónak szinte kizárólag olyan dolgokat kell megennie, amilyet egyébként normál körülmények között épeszű ember nem nagyon tenne. Ilyen például az egyik leghíresebb, a „cinnamon challenge”, aminek a lényege, hogy egyél meg (ha tudsz) egy kanál őrölt fahéjat. Egyszerűnek és ártalmatlannak tűnik, de a trükk az, hogy ez nem lehetséges. Cserében viszont igen kellemetlen és könnyen veszélyes is lehet. A fahéj ugyanis ilyen töménységben azonnal felszívja a szánkban lévő nedvességet és olyan lesz, mint a cement, ráadásul rendkívül kellemetlen maró érzést kelt, az alany elkezd öklendezni, fuldokolni, köhögni (ez a vicc rész, mert ugye ez vicces), de a fahéj közben könnyen a tüdejébe juthat és már mehet is a kórházba. Vagy az egyik legagyamentebb talán a „Tide Pod challenge”, vagyis az egyél Tide Pod mosószeres kapszulákat. Ennél talán nem kell magyarázni, miért lehet veszélyes. Vagy a Hupikék törpikék kihívás, amelynek az a lényege, hogy egyél meg napi x tasak kék ételszinezéket, amíg az izzadtságod, vizeleted, bőröd színe kék nem lesz.
Folytathatnám még tovább a bizarr és akár életveszélyes irányokkal, de nem akarnám felzaklatni az olvasókat. Mondjuk inkább ki együtt, hogy eddig és ne tovább. Az étkezés a testünk egészséges táplálásáról szóljon, legyen olyan tevékenység, amelyet megosztunk szeretteinkkel. Ha a régi szokások szerint hálát mondunk vagy imádkozunk étkezés előtt, ha odafigyelünk arra, hogy étkezés közben ne legyen képernyő az asztalnál, az nemcsak egyéni szinten számunkra (emésztésünk, egészségünk érdekében) lesz áldásos, de családi szinten is megannyi jótékony hatása lesz.
Közelednek az ünnepek, emlékezzetek soraimra, adjuk meg az étkezésnek a kellő tiszteletet!
Tóth Dániel
pszichológus
(A cikk a NOE Levelek 374-375. számában jelent meg.)
