Nem tudom, milyen egykének lenni, hiszen négyen vagyunk testvérek. Nem tudom, milyen egykét nevelni, mert a gyermekek gyorsan követték egymást. Nincs összehasonlítási alapom, csak amit külső szemlélőként kaphatok.
Annyit tudok, hogy mivel jár egy nagycsalád. Sokféle külső „tükör” azt súgja: te jó ég, ennyi gyerek! Ennyi gond! Anyagi csőd, rabszolgasors… van ebben igazság, az ő nézőpontjukból.
Hét gyermekünk van, két fiú, öt leány. Feleségemmel Budapesten ismerkedtünk meg egyetem alatt, s az első négy gyermek is itt született. Családjaink hathatós támogatásának köszönhetően sikerült saját lábra állnunk. Budapest – bár rengeteg lehetőséget ad minden szempontból, a vidéki élet más minősége vonzott minket, így több próbálkozás után Csopakra költöztünk. Könnyű volt nekem hazajönni, a családnak már nehezebb volt beilleszkedni. A munka is még sokáig a fővároshoz kötött, de mára már sikerült helyben elhelyezkednem.
A negyedik gyermek születésétől fogva otthon dolgozom, annak minden előnyével és hátrányával. Előny, hogy sokat tudok segíteni a gyermekek körül, ez viszont a hátrány is. Nehéz a többieknek megérteni, hogy mettől meddig terjed a munkaidő, mikor vagyok „otthon”, s mikor az „irodában” (ez a megrendelőkre is igaz). Persze az évek múlása sokat segített, de még a mai napig vannak határelmosódások.
Csopakon született meg az ötödik, hatodik és hetedik leányunk, környezetünk rosszallása, csodálkozása, vagy éppen kitörő öröme közepette. Szerencsére ebből az utóbbiból volt több, vagy csak ezt akartuk meghallani…
Tudatosan nincs hálózatba kötött tévénk, az internet és a telefon is főleg szülői ellenőrzés alatt van. Ezt az elvet korán eldöntöttük és igyekezünk ehhez is tartani magunkat. Természetesen nem a világtól való elzárkózás a cél, hanem inkább annak kezelése, szabályozása. Nem irányíthatjuk a világot, de magunk meghatározhatjuk azt, hogy melyik részében kívánunk részt venni. Feleségemmel mi a valóság szépségére próbálunk fókuszálni, a többi oldalt is tudomásul véve, s ezt szeretnénk továbbadni is.
Jó eszköz ehhez bármilyen művészet, rajz, festés, zene, tánc, irodalom… ezek közül minden gyermekünk többet is gyakorol, sokat közösen testvéreivel, közepes és magas szinten. A túlzott szakkörre járásnak nem vagyok híve, mert az amúgy is komoly iskolai leterhelés mellett nem jut idő gyereknek lenni. Gyereknek lenni pedig az érzések világában lubickolás, amit a művészetek megfelelő irányba tudnak állítani, irányíthatóvá teszik a gyermek számára. Legalábbis a tapasztalatok alapján így látom.
Természetesen nem akarom azt a képzetet kelteni, hogy utódaink nem látnak tv műsort sosem, hogy nem találkoznak a világ hálójával, vagy hogy minden idilli lenne, veszekedés nélkül ülnénk a béke bilijében. Ez veszélyes is lenne rájuk nézve. A lényeg inkább a nyomást fokozatosan rájuk ereszteni, nem hirtelen, ami alatt összeroppanhatnak.
Milyen nagycsaládosnak lenni? Feleségem szerint minden felesleges sallang lekopik, csak az igazán lényeges dolgok maradhatnak meg, s ez a szeretet. Egyet kell, hogy értsek. A családom hatalmas öröm, egyben komoly tanító mester, hálával tartozom minden tagjának!
Tombor Balázs
Csopak
