Miért lettem nagycsaládos?
Nos mi kis (nagy) családunk története egy igazi tinédzserkori szerelemmel indult. Középiskolában ismerkedtünk meg és lettünk egy pár. Együtt éltük meg a felnőtté válás minden szépségét és nehézségét. Amikor megszületett a fiunk már tudtam, hogy én testvéreket szeretnék neki, de nem nagy korkülönbséggel. A gyermekeim között 2-3 év van, nekem ez így volt ideális. De pár éve ketté váltak az útjaink. Ezért én egyedül nevelve lettem igazi nagycsaládos anyuka. De még így sem választanék másként.
2021 eleje volt, a Covid-os év után fellélegeztem, hogy igen most már csak jobb lehet. De akkor megtörtént a válásunk. A legkisebb gyermekem még nem volt két éves, a nagy gyermekem kezdte az iskolát éppen, én munkavállalás előtt álltam. Féltem rettegtem, elveszettnek éreztem magam. Hogyan fogok helyt állni egyedül három kicsi gyermekkel? Voltak mellettem persze lelkileg segítő emberek. De ezeket a belső harcokat magamnak kellett megvívni. Otthonülő ráérő anyukaként, elvégeztem két OKJ-s tanfolyamot. De közben nagyon féltem, hogy hol tudok majd elhelyezkedni.
A fiam nehezen tudta feldolgozni, hogy apa már nem lakik velünk. Bántotta magát, törte a ceruzáit, csúnyán beszélt, verekedett, nem találta a helyét. Sokat veszekedtünk, mert otthon is zaklatott volt neki a légkör. A hét éves gyermekem depressziós lett, terápiára jártunk és próbáltam helyre hozni az iskolában szerzett rossz tapasztalatait. A közösség kitagadta, mert megélte a fájdalmát, mert nem találta a helyét. A kis szeretett világa összeomlott, a szülei miatt és nem tudott megbízni senkiben. Kire haragudott volna? Önmagát hibáztatta természetesen. Rengeteg fájdalmat élt meg a kicsi szíve. Bele temetkezett a telefonba én meg hagytam neki, mert azt hittem ez teszi neki könnyebbé a feldolgozást. De nagyot tévedtem, mert rontott rajta, még jobban elvágta magát a valóságtól. Ekkor teljes megvonást választottam, képernyőmentes élet. Iskolát váltottunk bekerült egy támogatóbb közösségbe és én is megtanultam, hogyan segíthetek neki, egy év alatt jobban lett.
A lányaimnak kicsit könnyebb volt az átállás, mert kicsik voltak és bele nőttek abba a helyzetbe, hogy anya és apa külön élnek. A helyzet persze cseppet sem volt egyszerű, mert apukájuk összeköltözött két hasonló korú gyermek anyukájával. Ezt az új családi légkört eleinte furcsállották a gyerekek, de végül is összebarátkoztak. A fiam volt ebben a dologban is a kevésbé befogadó, mert kijött rajta a gyermeki féltékenység. Természetesen támogatni próbáltam, és megértetni vele, hogy nem az ő hibája a mi válásunk.
Szerencsémre szembe jött velem egy olyan munkahely, ami teljesen jól tud működni a gyerekek beosztásával. A gyermekeim általános iskolájában kezdtem el dolgozom az irodán. Boldog voltam, hogy lett egy ilyen jó munkahelyem. Egyik gyermekem iskolába, másik oviba, harmadik pedig bölcsibe járt. Reggel is rohantam délután is. Természetesen sportolni is vittem a gyerekeimet. De fél év után azt mondtam elég! Nem bírom a folytonos rohanást, a rengeteg logisztikát, hogy” tökéletes anya” legyek az elvárások szerint. Elég volt a játszóterezésekből, hogy otthon szalad minden, tolom a teendőket. Fáradt voltam, mert be kellett szokni egy új munkaközösségbe. S közben a családom normáit, értékeit kellett újra építeni. Négyen maradtunk így kell össze szoknunk és meg tanulnunk. Hogyan legyünk számunkra jó család.
Úgy, hogy úgy döntöttem szüneteltetem a „tökéletes anya” létet, és végre előtérbe helyezem magam. Persze ez nem azt jelenti, hogy hanyagolom a gyerekeim. Sőt! Azt teszünk amit szeretnénk. Belazultam, hogy nem kell mindennek flottul menni. De közben pedig ráhajtottam a kőkemény szabályok kialakítására. S megtaláltam az egyensúlyt, hogy legyek önmagam, és következetes anyuka egyben. Mivel csak én döntöttem a dolgainkról, ezért spontán tudjuk élni a napokat. Ekkor már fülig szerelmes voltam „A férfibe”, aki engem látott, hogy milyenné tudok válni és segített is benne. Ahogy én sem a kapcsolatunk sem szokványos. Külön élünk, de mégis számíthatunk egymásra. Voltak konfliktusok, mert nem egyszerű, hogy nekem ott vannak a gyerekek. Az ő oldaláról is látom, de szeretetünk kitartott eddig is egymás iránt. Azért így bevallva van, előnye a kéthetente szabad hétvégének ki tudod pihenni magad. Mert valljuk be igazán kemény a gyereknevelés. Főleg ha többen vannak nálad. Jól esik egy egész hétvégén át csak aludni, vagy kirándulni, hideg pizzát enni, olvasni, festeni, sorozatot nézni és csak kettesben lenni a pároddal.
Így három hosszú év elteltével már látnom, hogy egyedül sokkal jobb anya lettem. A gyermekeim szeretik és segítik egymást. Most már önállóan közlekednek a helyi buszon és egyedül járnak birkózó edzésre. A legkisebb lányom már középsős az oviban. Minden ovis műsorban főbb szerepeket kap, kis szivacsnak nevezik. A középső lányom másodikos, otthon már mosogat, takarít. Mozgékonyak sokat játszanak, és nagyon keveset vannak képernyő előtt. A fiam 10 éves fiúcska lett a tini évek küszöbén, kiegyensúlyozott, kitűnő tanuló, külön matekra jár, sokat olvas történelmi könyveket, meséket ír, sakkozik.
Hogyan lettem nagycsaládos anyuka?
Rengeteg munkával. Véleményem szerint sokkal könnyebb a három gyerekkel lenni, mint eggyel. Hangosabb és veszekedősebb, élmény dúsabb. Mindig történik valami körülöttünk. Csend csak este van mikor alszanak.
Persze a gyerekeknek is vannak jobb és rosszabb napjaik. Van, hogy egész nap vitatkoznak egymással és rajtam csattan az ő haragjuk. Akkor én is bezárnám magamra azt a bizonyos ajtót, hogy egy kicsit csend legyen körülöttem. De megtanultam levezetni az idegességem mosogatás közbeni énekléssel. Ami a gyermekeimnek nem mindig tetszik.
Imádni valók, hogy a legrosszabb pillanatomban, mikor fáradt vagyok és elkeseredett, akkor a mosolyukkal ők a kis napfényeim. A minap is vacak idő volt esett az eső, hideg volt fáztam. Vártuk a buszt, de a középső lányom csak énekelt táncolt és mosolygott. Igazi fény volt azon a sötét reggelen. Néztem és nem tudtam betelni a belülről fakadó szépségével. Mennyire tiszta a lelke csupa öröm van benne és boldogság. Szeretem nézni, amikor az oviba kísérik be a legkisebbet. Ugrabugrálnak és nevetve fogócskáznak. Ilyenkor azt érzem, hogy nem rontottam el őket. Az egyedül nevelésemmel nem ártott nekik. Hagyom, hogy megéljék a kreatív énjüket, a határok betartásával. Szeretünk könyvtárba járni, meséket olvasni. Otthon előadásokat tartanak nekem az olvasott mesékből. Együtt rajzolunk, otthon mozizunk, mindenki kap egy nagy tál sós nasit. Sokat járunk városi programokra, múzeumba.
Mikor megkérdezem mi a kedvenc élményük, azt válaszolják, hogy az, amikor együtt vagyunk.
Büszke vagyok rájuk, mert csodás összetartó gyerekek lettek. S most már tudom akár, mennyire is vacak az a nap éppen, vagy veszekszünk és ellenkeznek, és jön a tini korszak akkor is jól teszem az anyai dolgaim. Vannak kifejezetten rossz napok. A fáradtságom miatt sokszor vagyok feszült és türelmetlen velük. Próbálom kiszűrni, hogy melyik testvéri harcukra szóljak rá éppen, mert mind ki áll a maga igazáért.
Nagyon szeretem a gyermekeim, és mindig őket választanám.
Bucsics Anita, Tatabánya
