Kedves Családok!
Az Erzsébet Alapítvány idén a karácsonyi Családi Erzsébet-táborban való részvételre összesen 5 alkalommal várja a NOE családjait a Zánkai Erzsébet-táborba, amelyre kizárólag a felhívásban meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Mint minden Erzsébet-tábor, úgy a Családi Erzsébet-tábor is az Erzsébet Alapítvány szervezésében és lebonyolításában, állami finanszírozással valósul meg. A szállást, az étkezéseket és a programokat is a szervező Erzsébet Alapítvány biztosítja. A Családi Erzsébet-táborok célja, hogy minél több család élhesse át együtt a gondtalan kikapcsolódás, a közös élmények és az önfeledt szórakozás örömét.
Minden jelentkezésben részt vevő kedvezményezett (gyermek és családtag) ezen jelentkezési felhívás keretében kizárólag egyszer vehet részt a karácsonyi Családi Erzsébet-táborban, akkor is, ha különböző szervezetek ugyanazon személlyel nyújtanának be jelentkezést.
A pályázaton a NOE-ba 2024.01.01. ELŐTT belépett, 2025. évre is rendezett tagdíjú családok vehetnek részt!
A hétvégékre elsősorban a szűkebb családot várjuk (szülők, gyerekek), a szülők akadályoztatása esetén a nagyszülők.
Mielőtt az Űrlap kitöltését elkezditek, kérjük, ide kattintva figyelmesen olvassátok el a Családi Erzsébet-tábor FELHÍVÁS c. mellékletet, mely minden részletes tudnivalót tartalmaz.
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
https://forms.gle/a3zfpmicQfyAn5iC7
A kitöltés még nem jelent biztos lehetőséget, az elbírálások után mindenkit e-mailben értesítünk az eredményről.
Az Űrlap beadási határideje: 2025. október 06. (hétfő) reggel 08:00 óra
Mindenkinek eredményes pályázást kívánunk!
Üdvözlettel: NOE Régióvezetők