Egyesületünk magazinja, a NOE Levelek évente négy alkalommal jelenik meg hagyományos formában (évszakonként), illetve minden évben készül egy közgyűlési szám, mely az előző évünk szakmai és pénzügyi összefoglalóját tartalmazza.
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a NOE Levelek legfrissebb lapszámát, amelynek ezúttal a gasztronómiát helyeztük a középpontjába. Ahogy a korábbi években, úgy most is különös figyelmet szenteltünk a közelgő ünnepeknek, így reméljük, hogy magazinunkkal segítségetekre lehetünk az adventi előkészületekben is. Izgalmas receptekkel, karácsonyi hagyományokkal és lelki útravalóval egyaránt gazdagodhattok, ha fellapozzátok a NOE Levelek ünnepi számát!
Van-e élet telefon nélkül (az iskolákban)? Elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia? Hogyan kérjünk fizetésemelést? Megelőzhető a munkahelyi kiégés? Mi a helyzet a munkafüggéssel? Hogyan térjünk vissza szülés után a munkába? Összeegyeztethető a család és a munka? Hogyan indítsunk magánvállalkozást? Ezekre és sok más egyéb kérdésre is választ találtok a NOE Levelek legfrissebb számában, melyben a munkához kapcsolódó élethelyzeteket jártuk körül, kezdve a pályaválasztástól, a munkahelyi érdekérvényesítésen át, egészen a láthatatlan munkáig.
Örömmel osztjuk meg veletek a NOE Levelek legfrissebb lapszámát, melynek középpontjában a párizsi olimpia idején nem is állhatna más, mint a sport. Igyekeztünk minél átfogóbban körüljárni a témát. Magazinunkat fellapozva Polgár Judit mesél a sakk szépségeiről, Tóth Dániel arról értekezik, sport-e az e-sport, Kádár-Papp Nórával pedig a Gyerünk, Anyukám! mozgalomról beszélgettünk. Mindezeken kívül is számos hasznos írásra lelhettek akár az önvédelemről, a mindennapos testnevelésről, a maratonfutásról vagy a babaúszásról. Állandó rovataink sem maradhatnak el, így keressétek bátran a könyvajánlónkat, filmajánlónkat, receptjeinket és rejtvényeinket is! Kívánjuk, hogy az olimpia nyújtotta izgalmak mellett, a NOE Levelek hasznos nyári olvasmányotokká váljon!
A születéskor várható átlagos élettartam kitolódása és a digitális forradalom eredményeként napjainkra egy korábban soha nem tapasztalt helyzet állt elő: 6 generáció él egyidőben. Legfrissebb lapszámunkban kísérletet teszünk ennek a 6 generációnak a bemutatására, megértésére, valamint esetleges ellentéteik feloldására. Mindemellett készülünk a nyárra, a vakációra is. Magazinunkat fellapozva találtok nyári családi filmajánlót, kreatív kézműves ötleteket és izgalmas nyári rejtvényeket is. A könnyedebb tartalmak mellett pedig olvashattok az iskolai bántalmazásról, a szendvics-generáció problémáiról, a digitális kor magára maradt gyermekeiről éppúgy, mint a szemkontaktus fontosságáról. Mi már gőzerővel készülünk az idei Őszi Találkozónkra, mellyel kapcsolatban rövid kedvcsinálóval és izgalmas környékbeli kedvezményekkel készültünk magazinunk legújabb számában. Reméljük, mindannyian találtok benne kedvetekre való tartalmat.
Magazinunk legújabb számával szerettük volna elősegíteni a közelgő nemzeti ünnepünkre való hangolódást. Fellapozva megismerhetitek Széchenyi István nagycsaládját, Jókai kedvenc bablevesét, vagy nemzeti traumáink feldolgozásának módját. Mindemellett – természetesen – már hangolódunk a húsvétra is. Magazinunk hasábjain ismét négy felekezet négy papja és lelkésze osztja meg velünk gondolatait a kereszténység legnagyobb ünnepéről. De nem marad el a locsolkodás hagyományának és jelenének bemutatása sem, illetve a kézműves rovatban otthonunk húsvéti pompába öltöztetéséhez találunk néhány kreatív ötletet. Legnagyobb örömünk talán mégis az, hogy egyesületünk annyi új kis jövevénnyel gyarapodott az elmúlt időszakban, hogy két teljes oldalt töltenek meg örömhíreink.