Amikor családot alapítunk, nemcsak az életünket fonjuk össze, hanem a múltunkat, a neveltetésünket, a meggyőződéseinket, a céljainkat is. Az otthonról hozott minták gyakran kimondatlan elvárásokként formálják, ahogyan a világhoz, önmagunkhoz és különösen a gyerekneveléshez viszonyulunk. Minden család életében vannak olyan pontok, amikor azzal szembesülnek, hogy ugyanazt a helyzetet teljesen másképp látják. Van, amikor ez csupán kellemetlenséget okoz, azonban, ha nem tanulják meg közösen, tudatosan kezelni, súrlódási ponttá, netán konfliktusforrássá is válhat. A cikkben arra keressük a válaszokat, hogyan lehet a különbözőségeket nem hátrányokként, hanem lehetőségekként kezelni.
A gyermekek idegrendszeri fejlődése szempontjából kiemelten fontos a kiszámíthatóság és a biztonságérzet. A szülők közötti egység nem azt jelenti, hogy mindig mindenben egyet kell érteniük, hanem azt, hogy a gyermek azt érezze, a családban összetartás, együttműködés van, megvan a bizalma abban, hogy az egyet nem értés ellenére lesz valami kölcsönösen elfogadható megoldás, mindenki megértéssel tud fordulni a másik felé.
Minták a háttérben
Képzeljünk el egy családot, amelyben az egyik szülő úgy nőtt fel, azt a mintát sajátította el, hogy a gyereknek csendben kell lennie, amikor a felnőttek beszélnek. Míg a másik szülő családjában a vélemény nyílt kifejezése volt természetes, ahol közösen beszélték meg egymás látásmódját. Ez a háttér, a szocializációbeli alapvető különbség a mindennapi étkezések alatt is kiütközhet, amikor a gyerek közbevág vagy véleményt formál, míg a szülők beszélgetnek. Ilyen esetben a „nálunk otthon ezt nem így csináltuk” érzés jelenik meg, amit könnyű kritikaként megélni, amennyiben erről a szülők nem egyeztek meg, nincs közös kezelési módjuk.
A nevelés egyik legfontosabb kulcsa, hogy felismerjük, milyen mintákkal rendelkezünk, és tudatosan, együtt foglalkozzunk azzal, hogy a gyermekek szempontjából mi működik jól.
Kötődési stílusok és az érzelmi biztonság
A gyermek kötődési stílusa nagyrészt azon múlik, hogyan reagálnak a szülők a gyermek érzelmi szükségleteire, egészen a születésétől fogva. Egy gyerek akkor érzi magát érzelmileg biztonságban, ha azt éli meg, hogy a szülője jelen van és kiszámíthatóan reagál rá. Ez a biztonság nem csupán a fizikai jelenlétről szól, hanem arról is, hogy a gyermek azt tapasztalja meg, hogy az érzései fontosak és támogatásra talál.
- Biztonságos kötődés akkor alakul ki, ha a szülő a gyermek érzelmi szükségleteire érzékenyen, következetesen reagál. A biztonságosan kötődő gyermek bátrabban fedezi fel a környezetét, könnyebben kezeli a stresszt és később szorosabb társas kapcsolatokat alakíthat ki.
- Elkerülő kötődés esetén a gyermek azt tanulja meg, hogy az érzelmei nem számítanak, így inkább elfojtja azokat. Ennek következménye lehet, hogy később nehezebben kér segítséget, vagy fél a közelségtől, nehezebben alakít ki egészséges kapcsolatokat.
- Ambivalens kötődés akkor alakul ki, ha a szülő kiszámíthatatlan, vagyis néha elérhető, néha nem. Ez bizonytalanságot szül és fokozott szorongáshoz vezethet. Fontos, hogy a nem elérhetőség nem azt jelenti, hogy folyamatosan a gyermekkel kell lenni. Az ambivalens kötődés esetén a szülő valójában hosszútávon fennálló, szélsőséges reakciókat mutat.
- Dezorganizált kötődés gyakran bántalmazó vagy kaotikus környezetben alakul ki és súlyos bizalom- és kötődési problémákhoz vezethet, gyakran a felnőttkorra is kiható módon.
Nem érdemes egy-egy kiragadott nevelési helyzetet külön értelmezni, érdemes összességében megnézni, hogy milyen érzelmi környezetben növekszik a gyermek. Például, ha az egyik szülő egy esetben hamar megvigasztalja a síró gyereket, a másik pedig bíztatja, hogy előbb próbáljon meg magától megnyugodni, a gyermek mindkét megközelítésből tanulhat. A vigasztalásból érzelmi biztonságot, a biztatásból önállóságot. Ez a kettősség nem zavaró, hanem adott életkortól, adott helyzetben gazdagító hatású lehet, amikor a gyerek tudja, hogy alapvetően mindkét szülő elérhető a számára, ott van mellette és ha szüksége van rájuk, mindkettejüktől kaphat segítséget.
Konfliktuskezelés a mindennapokban
A szülők közti érzelmi klíma közvetlenül hat a gyermek érzelmi stabilitására. Amennyiben azt látja, hogy a szülők vitáznak, de utána megoldásra jutnak, akkor azt tanulja meg: a konfliktus nem baj, vagyis a konfliktusnak nem lesz végzetes, rossz következménye, hanem kezelhető, van feloldása. Ez az egyik legnagyobb érzelmi tanítás, amit adhatunk.
A gyermek számára nem probléma, ha a szülők különböznek. Sőt, ebből tanulja meg, hogy a világ sokféle, és lehet több szempont szerint is jó döntést hozni, megoldást találni és lehet jól együttműködni, még akkor is, ha nem mindenben van egyetértés. Az összehangolt különbözőség gazdag tapasztalati talajt nyújt a gyereknek: a rugalmasságban, az empátiában, a frusztrációk kezelésében, a döntési lehetőségek felismerésében. Erről érdemes beszélni is a gyerekekkel, hogy anya és apa máshogyan gondolkodnak bizonyos dolgokról, és hogy ez rendben van. A transzparens kommunikáció nemcsak a szülők között, hanem a gyerekkel is nélkülözhetetlen.
A különbségek lehetnek erőforrások is
A változatos szülői minták, ha jól kezeljük, sokszínűséget hozhatnak a gyerek életébe. Például, ha az egyik szülő jobban kommunikál az érzelmekről, a másikuk pedig strukturáltabban tervez – a gyerek ebből is sokat tanulhat. A probléma nem a különbség, hanem a nyílt, kezeletlen konfliktus, amit ezek generálhatnak.
Mik segíthetnek abban, hogy erőforrást kovácsoljunk a különbözőségekből?
- Fogalmazzátok meg külön-külön, milyen alapelveket tartotok fontosaknak a nevelésben, majd beszéljétek át: hol van összhang, hol van feszültség. Próbáljátok megérteni, miből fakadhat a másik álláspontja, ne csak reagáljatok rá.
- A cél nem az, hogy ki győz, hanem hogy mi szolgálja jobban a gyermek fejlődését. Alakítsatok ki olyan kommunikációs szokásokat, amelyekben nem a hibáztatás, hanem a kíváncsiság és a megértés a fő motívum.
- Használjátok a „mi nyelvet”: „Mi mit tudnánk csinálni, hogy ez ne ismétlődjön meg?”, vagy „Mi az, amit legközelebb másként szeretnénk kialakítani?”
- Ne azt kérdezzétek, „ki csinálja jól”, hanem azt, hogy „mi segíti elő jobban, hogy a gyerek megtanulja kezelni a csalódást”. Ha a cél közös, könnyebb közös stratégiát kialakítani.
- Ismerjétek el egymás belefektetett munkáját, az együttes erőtöket, azt, ha egy lépéssel közelebb vagytok a közös célhoz.
A gyereknevelés nem a hibátlan módszerek kereséséről szól, hanem arról, hogy szülőként hogyan tudunk közösen, szeretettel és rugalmassággal egyensúlyt teremteni. A múltból hozott minták nem végzetek, hanem kiindulópontok. Amennyiben megtanuljuk felismerni, tudatosan használni és megbeszélni, akkor nemcsak jobb szülők leszünk, hanem erősebb, együttműködőbb társak is. A legnagyobb ajándék, amit a gyerekeinknek adhatunk, az összetartó, szerető családi háttér, ahol a különbségek nem eltávolítanak, hanem gazdagítanak.
Kisfaludy Lilla
pszichológus
